Címke: versek

Beküldve:

Papp Ádám – Blues az Úton – Ajánló

Papp Ádám legújabb kötete, a Blues az úton nemrégiben jelent meg.
Ajánló következik.

Ez a kötet 27 évet ölel fel – érzéseket, ki nem mondott gondolatokat, nyitányokat és zárásokat tartalmaz, ezen felül pedig magáról az útról szól, amin Ádám végigment és jelenleg is sétál rajta. A kötet tulajdonképpen felfűzhető egy szalagra – a kezdetekből fakadó impulzusok és a mai napig tartó élethelyzetek sokasága adja a ritmusát, egy gyönyörűen megkomponált, kollektív összegzés.

A versek olvasása közben nem volt nehéz Ádámot elképzelnem, ahogy bluest penget a gitárján, előtte hevernek a sűrűn teleírt papírlapok, némi whiskey társaságában. Old-school kiskocsmák homálya is tökéletesen passzolna hozzá – az írásaiból visszaköszönő egyszerű, mégis valós életigazságok kimondása számomra Fodor Ákos stílusát idézi vissza – hogyan mondhatunk ki mély dolgokat ilyen könnyedén? Tartom magam ahhoz, hogy Ádám olyan, mint egy lassú folyású folyó – a kövek mi vagyunk benne, az írásaival pedig szépen lassan csiszolja azokat a köveket, akik képesek meghallani a folyó csobogását. Mit csiszol le rólunk? A saját sérüléseinket, ki nem mondott érzéseinket.

Az alkotás sokszor magányos munka – hiszen a lecsupaszított lelkünkről van szó, ezt pedig nem lehet csak úgy hirtelenjében közszemlére tenni. Ádám mégis varázslatosan komponálja műveit, hiszem, hogy ő sok emberrel ellentétben inkább kezet fog magánnyal és együtt alkotnak valamit.

A Blues az úton című kötet Papp Ádám egyik (ha nem a legfontosabb) mérföldköve. Ádám régóta úton van, rég elhagyta az indulási pontot, állomásról állomásra megy és azt hiszem, mindannyian örülhetünk, ha részt veszünk vele ebben az utazásban, mert nemcsak tartalmas, hanem szórakoztató is.
A kérdés az, hogy nekünk meddig szól a jegyünk?

Ádámmal, mielőtt megírtam volna az ajánlót, sikerült egy kisebb interjút készítenem, mert úgy éreztem, így lesz igazán kerek az ajánló.

Hogyan készült ez a borító?

Az első perctől kezdve, mikor felötlött, hogy megírom a Blues az útont, pontosan ezt a borítót képzeltem el. Út, lábnyomok és az élet. Szerettem volna egy olyan borítót, ami hűen tükrözi, hogy miről szól a kötet. Szerintem bejött.

A verseid követnek-e valamiféle ritmust?

A ritmus ez esetben a gyerekkortól idáig. A kötet első harmada visszaemlékezés, a második az, amikor elindultam és a harmadik pedig egy kis „megállj”, de tudom, hogy kell tovább menni. Valami lezárult, és már jönnek is az új élmények, felismerések.

Mindegyik vers természetesen egy darab belőled, ahogy fogalmaztál, 27 év termése. Melyik darab mégis a legértékesebb?

Mindegyik darabja értékes. A legcsodálatosabb arra visszagondolni, hogy amikor jöttek az első élettől való impulzusok, miként hatottak rám. Ahogy jöttek a benső fájdalmak, amik mélyen elgondolkoztattak, amikor feleszméltem egy-egy spicces helyzetben. Aztán persze a többi, ami jött.
A „Hosszú út Bluesban” le is írtam.
„Hosszú az út, csak élni kell!
Ha távol lennél, megérkezel.
Ne féld a perceket, nincs miért,
minden pillanat a tiéd!”
Ezzel a négy sorral akár el is intézhettem volna az életem első felét, de ahogy tovább mentem, úgy jöttek az egyre szebb, jobb és izgalmasabb pillanatok.

Minden köteted egy állomás. Van indulási pont, jelenleg bőven zakatolunk, de a kérdés, van-e tervezett állomás?

Biztosan van, sőt ez is egyfajta végállomás, csak most épp átmegyek az utam azon részére, ahol még nem jártam, de előtte még egy picit visszanézek mindenre ami jó, ami szép, mielőtt tovább mennék.

Ha szeretnéd a kötetet megvásárolni, ITT megteheted 🙂

Beküldve:

Az élet több ezer fonálból áll, csak jól kell tudni csomót kötni rajtuk – Interjú Kertész Timivel

Mit jelent neked az alkotás? A művészet majd’ minden ágában otthonosan mozogsz.

Nekem az alkotás, akár a csillagok és a Hold fénye egy didergős, sötét éjjelen. Amikor rajzolok, vagy írok, kötök, makramézom, vagy hímzek, úgy érzem, feltöltődöm, s hogy nincs semmi rossz a világon. Mintha beszippantana a tér, és megszűnne a világ, nincs külső zaj, nincs külcsín, csak én és a fantáziám. Nem igazán lehet szavakba foglalni, milyen is ez.

Egyszerűen csak csinálom, mert szeretem. Mert egy szomorú, esős napon is mosolyt csal az arcomra, és a legnagyobb öröm az, amikor máséra is. Amikor, ha csak egy cseppnyi boldogságmagot is, elhintettem velük más szívében, s ez tesz boldoggá.

Gyakran saját fotókkal illusztrálod az írásaidat – előbb az írás van kész és úgy inspirálódsz a fotózás témájához, vagy fordítva?

Nos, igen. Ez szuper felvetés, de a legtöbb esetben a fotó van meg előbb, s csak aztán, mikor rátekintek, kipattan hozzá egy gondolat, vers, de sok esetben az érzéseim is bennük mosnak partot. Hol burkoltan, hol nyílt tengerként. 

A természetközeliség abszolút visszaköszön a képeiden – honnan jött ez az óriási szeretet az anyatermészet felé?

A Tisza-tó közelében nőttem fel, olyan 3 kilométerre magától a tótól, s míg kicsi voltam a szüleimmel és testvéreimmel rengetegszer jártunk le. Télen fakutyáztunk a fagyott tavon, meg szánkáztunk a gátoldalon, nyáron pedig sokat bicikliztünk. Később ez a családi szokás a munka miatt elévült, de bennem azóta sem halt ki. A párommal, ha jó az idő és megtehetjük, ki szoktunk bringázni, de ha magam vagyok, és munka után fiatal a nap, nem borús az ég, akkor görkorit ragadok, és kigurulok. Fényképezek, dédelgetem az ottani őrkutyákat, csodálom a madárvilágot, a hattyúkat, kacsákat, még a kiürült kagylóhéjakat is. Hébe-hóba őzet és nyulat is látni lehet. És a repce mezők! Meg a Napraforgók! És a naplemente a Tisza fölött! Szerintem nincs káprázatosabb naplemente sehol kerek e világon, csak a Tisza fölött!

 

A virágzás szimbólum – sokszor felbukkan nálad. Úgy érzed, te magad is virágzol, az alkotás termékenységét jelöli?

Még ezen sosem tanakodtam, igazából imádom a virágokat, kint a természetben, ahol a helyük van, meg a kertben. Legközelebb a tulipán, a rózsa és a levendula áll hozzám, de minden más virágot is kedvelek. Egy a lényeg, ne kapjak egyet se cserépben, mert sajnos a nevelésükhöz nem értek. Emlékszem, volt kisebb koromban egy kaktuszom, még szülinapomra kaptam, de szegényt túlöntöztem, nem élte túl.

Azóta elhatároztam, nem nevelek szobanövényt, sajnos nem nekem lettek teremtve, így kint csodálom őket. Ott, ahol a legjobb helyük van, és megörökítem őket egy-egy képben, hogy hervadásuk után is élhessenek tovább, ne csak emlékeimben. De talán igen, a virág a művészlelkek legmeghatározóbb szimbólumaként is helyet érdemel!

A makramé fonalékszerek készítése mióta szerepel az életedben? Az ékszereknél is gyakori a levél motívum.

Igen, mióta ismerem ezt a technikát, azóta abba sem tudom hagyni. Tizenkilenc decemberének környékén kezdtem el megtanulni egy pesti barátnőm által, aztán úgy éreztem, ezt nekem találták ki. Teljesen beleástam magam, és olyan mélyen beleestem, hogy ki sem akarok mászni a fonál-szerelemből. Könyveket kezdtem el böngészni, és rengeteg weboldalt, aztán elkezdtem egy-két sajátos mintát kiötölni.

 Szeretem, és azt végképp, hogy nem csupán ékszerek, hanem könyvjelzők – így születtek @megszolalas.ig második könyvéhez, a Madárkához is a könyv stílusára szabva ajándék könyvjelzők, melyeket öt, azaz 5 szerencsés megkap majd, ha megveszi Dominika könyvét – illetve kaspótartók, táskák, kulcstartók, fülbevalók, mellények, faldíszek, terítők, karácsonyi díszek – nem mellesleg már azokon is töröm a fejem az ünnepekre – övek és hajpántok. És egy évig sorolhatnám, még milyen sok csoda készülhet fonálból.

Milyen terveid vannak akár az ékszerkészítéssel, akár a fotózással/ írással kapcsolatban?

Egy napon, ha beérik, a nővéremmel egy közös verseskötetet szeretnék kiadni, a saját rajzaimmal illusztrálva kettőnk írásait. A borítóterv már megszületett, de még rengeteg munka lesz vele, amire jelenleg nem sok idő jut. Illetve egy szép napon nagyon szeretném kiadatni röpke horrornovelláimat egy kisebb kötetben, s ha szerencsém van, a romantikusokat is megjelentetem majd.

A makramét pedig kisvállalkozóként, munka mellett szeretném egyszer vinni, hogy eljárhassak piacolni velük szabadidőmben, és nyithassak nekik egy weboldalt is, ahol megmutathatom majd a világnak. 

Nagyon tetszik a szlogen, miszerint az élet több ezer fonálból áll, csak jól kell tudni csomót kötni rajtuk – honnan jött ez?

Nos, leginkább onnan, hogy az élet is olyan, mint egy gombolyag fonál, keszekusza, szerteágazó, nehéz megtalálni a megfelelő szálat, ami a kezdeteké, de miután megleltük, úgy alakíthatjuk, ahogyan megálmodtuk, ott kötünk rajta csomót, ahol szeretnénk, és olyat, amilyet szeretnénk. Lehet lapos, vagy sor, és spirál, ha bonyolódnának a dolgok, de lehet indián is. Minden csomó helye, mérete, és könnyedsége vagy épp nehézsége csak rajtunk múlik. 

Az Instagramon egy jó kis közösség jött létre, ahol fiatal feltörekvők segítik egymást – akárcsak egy megosztással, véleménnyel. Jó kezdeményezésnek tartom – mi a véleményed róla?

Szerintem minden alkotó megérdemli a támogatást, kezdő és befutott egyaránt. Mikor az én oldalam megalakult, álmodni sem mertem, hogy lesz, akinek tetszik majd, de ha egy hozzám hasonlóan kezdő írót vagy hobbi rajzost találok szembe magammal, arra törekszem, hogy valamilyen módon tudassam vele, ne adja fel, írjon, alkosson, hasson! Mert nem zárhatja el magában azt, ami benne van, nem bújtathatja el önmagát, a tehetségét, a lelkét és annak csodás gondolatait. Nem és nem. Én túl sokáig éltem a csigaházamban, de sokkal jobb, mióta kibújtam belőle és meg merem mutatni, amiket alkotok. Úgyhogy minden alkotó támogassa nyugodt szívvel a kezdőket, mert anno ők is innen indultak, és nekik is jól esett, vagy eshetett volna egy efféle löket, támogatás. Ez az én véleményem. És ebben a szabad országban, mint olyan, ki is nyilvánítom, amit gondolok. 

A karantén hogyan hatott rád és a témáidra?

Őszinte legyek, de nem azok, amik bosszantanak és beköpik az ételt, meg alváskor a hallójáratnál molyolnak, na mindegy, elkalandoztam, szóval, lényeg a lényeg, hogy én boltosként működöm, számomra kimaradt a KarantÉn-élmény, nem voltam bezárva, ellenkezőleg, a három hónap alatt többet dolgoztam szerintem, mint az eddigi másfél évem alatt. Persze ez nem egészen így van, de úgy tűnt. Főleg az elején, kész bolondokháza volt.
Itt falun persze annyira nem, itt a liszt is roskadozott a polcokon, meg a raktárban, nem ez a rész volt bolondéria, hanem inkább az, hogy mi lesz, ha nem lehet egyik faluból a másikba menni. Egy hónapig a párommal sem tudtam találkozni, és annyira mélyen együttérzek azokkal, akiknek tőlem is többet kellett várniuk, vagy épp messze kellett lenniük a családjuktól. Nekem mázlim volt, még velük élek, de azért az az egy hónap kihagyás, igaz, amúgy sem volt egy-egy hétvégénél több időnk sosem együtt a barátommal, de az egy nagyon lesújtó mélypont volt. Semmiben nem leltem értelmet, vagy örömöt.

Kicsit egyébként bánom is, hogy nem lehettem karanténban. Jó lett volna kipihenni a munka fáradalmait, de ezt egy kereskedelemben dolgozó, főleg egy bolti eladó ne is várja, mert pihenés, mint olyan, a mi szótárunkban nem létezik.

Pár hete pedig, mióta kötelező a maszkok viselete, a vevőkön is jobban érzem, hogy egyre inkább feszültebbek. Senki nem tud semmi biztosat, és talán ez volt a legmegőrjítőbb tényező az eddigi három hónapban.

A témáim, nem igazán vannak előre kitervelve, mindig spontán érkeznek, kopognak be az ajtómon. Nem ötlöm ki előre, mikor mi jöjjön, csak írom, ami jön, amit érzek, látok, vélek. Rajzolom, ami kipattan. És a kis szabadidőmben azzal ügyködök, amihez épp kedvem van – kivéve, amikor takarítok, ahhoz ugyan kinek van kedve?

2020-ból kevés maradt – mi a terved a következő hónapokra?

A terveim? Igen spontán jönnek. Ami felvillan, azt megalkotom.

De ha újra lehet végre nagyon szabadon mozogni, első dolgom lesz újból korcsolyát ragadni, és elmenni folytatni a lovagló órákat. Amikor jön és van ihletem, írok, rajzolok, makramézom. Most egy verspályázat és egy horrornovella-pályázat eredményhirdetését várom. Egyengetem a barátommal való közös jövőnk útját, albérleteket keresgélek Egerben, és gyűjtögetek a fizumból, hogy megvalósulhasson a költözésünk.

Jól lehet tervben van most egy újabb Nye-Remény játék az @artmacramade-en, amelyben most egy páros karkötő és más egyéb meglepetéseket is nyerhet majd több szerencsés ember. Készülnek kaspótartók, és tervbe vettem még ezt-azt, de az még titok, hétpecsétes.

Illetve egy májusbúcsúztató kis posztom is felkerült, hiszen holnap június 1-et fogunk írni, és nekem, ahogy a természetnek, minden viszontagság és az összes eső ellenére hiányozni fog ez a tavasz is.

Aki szeretné követni Timit, bátran tegye meg ITT és ITT. 🙂

Beküldve:

Hát ezért repülnek el rögtön a fecskék,ha jön a vihar(…) – Interjú Fenyő Lujzával

Fenyő Lujzára teljesen véletlen figyeltem fel – voltak mondatai, amik napokra megragadtak bennem, aztán azt vettem észre, hogy várom, mikor lesz új posztja. Minden bejegyzésében találtam valamit, ami elgondolkoztatott: olyan képeket fest az olvasói elé, amit kevesen. Tudatosan, okosan építi fel azt az imázst, ami egyébként nagyon is illik hozzá.
Öröm volt vele interjút készíteni.

Nagyon egyedi látásmódod és közlési formád van. A szövegeid mind filmszerűek. Tudatosan készíted őket így?

Anno a szerepjátékos időmben nagyon sok formai és tartalmi kísérletezésre volt lehetőségem, az ott megtanult dolgokat szívesen használom fel és építem be őket a szövegeimbe, igyekszem a saját stílusomnak megfelelően tálalni mindent. Szeretem, ha gördülékeny és olvasmányos egy-egy írás, ha az olvasó bele tudja élni magát, és ott van a versben, úgyhogy igen, nevezhetjük tudatosnak.

Mióta foglalkozol írással, honnan jönnek az inspirációk, miként készülnek a szövegeid?

Írással körülbelül hat éve foglalkozom komolyabban, eleinte fantictionökkel és blogos sztorikkal kezdtem, aztán jött egy regényírós időszak – ezt nagyon fontos mérföldkőnek tekintem, rengeteg olyan emberrel sikerült találkoznom ekkortájt, akiktől sokat tanultam ezen a téren, és a mai napig hálás vagyok nekik, ezután fórum alapú szerepjátékozásba kezdtem. Ez volt az, ami hatalmasat lendített rajtam, ahol igazán kreatív emberekkel írhattam együtt, és úgy hiszem, itt alakult ki igazán a stílusom. Az inspirációt többnyire szavak adják, vezetek egy listát, ahova a szerintem hangzatos, különleges, szépen csengő szavakat gyűjtöm. Sokszor nyúlok ezekhez képalkotáskor például, és elsősorban arra törekszem, hogy a lehető legszebben tálaljam a szöveg mögötti gondolatot. Tényleg úgy gondolom, hogy az irodalom elsődleges céljai közé tartozik a gyönyörködtetés, és ezt igyekszem átadni én is. Maguk a szövegek elég gyorsan készülnek, volt egy hosszabb kihagyásom, és most rázódom még csak vissza az alkotási folyamatba, így vannak napok, amikor nem is megy az írás. Viszont ha odaülök hozzá, akkor egy ilyen kis fél órás session alatt két-három hosszabb szöveget egyből meg tudok csinálni. Persze segít, ha egyedül tudok lenni ilyenkor, és általában mindig hallgatok valamilyen zenét — többnyire teljesen más hangulatút, mint az aktuális vers.

 A természet, vadállatok, madarak – ezek visszatérő motívumok. Hogyan kapcsolódik ez össze veled? Van ennek valamiféle tudatos/szándékos háttere?

Én magam falusi lány vagyok, a gyerekkori otthonom kertje már szinte belelógott az erdőbe mögöttünk, és reggelente mind a mai napig együtt nézzük az őzeket a nagypapámmal, ha tehetjük. Az, hogy a természethez ilyen közel nőttem fel, hatalmas szeretetet váltott ki belőlem az állatok, növények iránt, szóval az ilyesfajta motívumok használata abszolút tudatos, ezekhez bátrabban nyúlok, és úgy gondolom, hogy iszonyat hangulatossá, különlegessé lehet tenni az ehhez kapcsolódó képekkel egy-egy szöveget. Elvégre egy mindenki számára elérhető, mindenki által ismert dolgot – vagy ugye ez esetben helyszínt/életközösséget – használsz fel, és egy csavarral mégis teljesen újjá teheted számukra.

Szeretem, hogy az Instagram-oldalad letisztult, finom, nőies – az arany, a fehér szín, a minimalizmus itatja át. Kicsit Lana del Rey stílusára emlékeztet 🙂 Miért így hoztad össze?

Köszönöm!:) A fehér és az arany személyes kedvencem, számomra a letisztultság és a finomság mellett tényleg az ízlésesség és az arannyal belecsempészett nemesség miatt olyan imponáló, úgy érzem, illik a szövegeim hangulatához is. Szerettem volna, ha esztétikus külsőt kap az oldal, amúgy is nagyon rendszerető vagyok, és úgy gondolom, rengeteget elárul az emberről az, hogy hogyan prezentálja a munkáját, tehát egy igényesen kinéző feedbe én is szívesebben beleolvasok, mint egy összecsapott rendszertelenbe. Ez a tipikus „ne ítéljünk meg könyvet a borítójáról” mondás persze szépen hangzik, és sokszor előfordul, hogy igaz is, de hazug lennék, ha azt mondanám, hogy nem a külső az egyik legmeghatározóbb része ennek az egésznek, főleg Instagramon, ami eleve egy képeknek létrehozott platform.

Nagyon érzékeny témákat feszegetsz, ami ritka jelenség a mai kor instapoetjei között – transzgenerációs hozadékok, szabadság és önmagunk keresése. Nehéz témák ezek – és legfőképp nehéz úgy hozzáérni, hogy mások is értsék. Ahogy már egyszer beszélgettünk erről, nem mindenki tudja értékelni ezeket a falatokat – van akinek száraz. Mennyire tartod fontosnak, hogy ezekkel a témákkal foglalkozz?

Alapvetően úgy állok neki a szövegeknek, hogy fogalmam sincs, hova fogok kilyukadni a végén, és nem tudom, hogy fog-e szólni egyáltalán valamiről, mert sokszor van, hogy csak sodródom, és csapongok témák közt. Nem tartom magam egy kifejezetten sokat látott vagy sokat tapasztalt embernek, és nem szeretem, ha valaki olyan dolgokkal kapcsolatban akar bölcs lenni, amihez köze sem volt az élete során. Igyekszem azokhoz a problémákhoz nyúlni, amikkel szembesültem már és átéltem őket, és persze, fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, írjunk ezekről a dolgokról, mert főleg az a korosztály, akiket igazán elér és megmozgat az Instagram, nagyon bonyolult időszakban kell, hogy felnőjön, és ha ennyivel is csupán, de talán segíthetünk nekik. Az önmagunk keresése pedig szerintem egy olyan általánosnak nevezhető probléma, amin mindenki átesett-átesik-át fog esni. Nyilván például a transzgenerációs hozadék, a különféle traumák nagyon óvatos megközelítést igényelnek, én személy szerint igyekszem a legfinomabban felhozni őket, körbeültetni őket szóvirágokkal, hogy tompítsák kicsit azt a nagyon is valós problémát, ami sokak életében jelen van. Nem vagyok egy ilyen nullhuszonnégyben motiváló gondolatokat meg Coelho-idézeteket köpködő valami, tehát én tényleg megértem a szomorúságok legtöbbjét, és azon vagyok, hogy ha mások elolvassák egy-egy szövegem, akkor azt mondják magukban, hogy hé, ez a csaj megért engem, már egy kicsit kevésbé vagyok egyedül.

Mitől jó számodra egy vers?

Igazán szó-szerelmes embernek tartom magam. Ha egy szövegben számomra új, szépséges képek vannak, az már elég erősen garantálja, hogy imádni fogom. Szeretem az őszinte verseket, amik nyersen fogalmaznak, szeretem, ha valami rendesen belemarkol a szívembe. Vagy ha elfog a nosztalgia, miközben olvasom. Egyébként meglepődtem, amikor egymás után fedeztem fel a jobbnál jobb instaverses oldalakat, rengeteg új kedvencet avattam közülük, és több is jár éppen a fejemben a kérdés kapcsán. Nagyon tehetséges alkotók vannak itt, és alig várom, hogy tovább kápráztassanak.

Ha van példaképed akár írásban, akár más alkotási formákban, ki az és miért?

Hm, példaképet nem tudnék megnevezni, szeretném a saját körülményeimből és lehetőségeimből kihozni a legtöbbet. Írás terén nagyon szeretem a kortárs költők legtöbbjét, Simon Marci és Tóth Réka Ágnes 5mondatok oldala zseniális, és inspiráló, illetve Petri György szövegei nagyon közel állnak hozzám. Külföldi szerzők közül Rabindranath Tagore Növekvő Hold című verseskötete az, ami már Skóciát is bejárta velem, egyszerűen imádom, számtalan szóképhez merítettem ihletet a szövegeiből. Illetve van egy könyv, amit egy számomra nagyon fontos személytől kaptam, tussal rajzolt képek és mondatok vannak benne (Charlie Mackesy: The Boy, The Mole, The Fox and The Horse), sírtam rajta. Nagyon szép, és különösen motiváló ebben a felfordult világban.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeptemberben kezdem majd az egyetemet – nagy valószínűséggel megtalálható leszek a BTK épületei között –, közben vágom a centit a nyaralásig, és jó lenne külön albérletbe költözni. Az irodalom területén őszintén szólva nincsenek terveim egyelőre, sokat kell még csiszolódnom, megtalálnom a számomra legmegfelelőbb műfajt, nem akarom elsietni. Azért ha úgy hozná az élet, hogy sikerülne egy kötetnyi minőségi verset összehoznom, mindenképp szívesen látnám nyomtatásban.

„Hát ezért repülnek el rögtön a fecskék, ha jön a vihar. Nem az esőtől félnek, csak nem tudnak mit kezdeni a bánattal” Ez a sorod nagyon megfogott, több okból is. Úgy látod, mindannyian fecskék vagyunk mi emberek? És valóban nem tudnánk mit kezdeni a bánattal?

Amikor ezt a sort írtam, bevallom, nem gondoltam rá, hogy ez így is értelmezhető, de belegondolva teljesen helytálló, igen. A szomorúság nagyon kétélű az én tapasztalataim szerint, vagy rávesz, hogy végre megtegyél valamit, vagy hetekre-hónapokra cselekvésképtelenné válsz miatta. Sokan nem tudunk mit kezdeni a bánattal, többek között én sem. Ha kisírom, nem múlik el, ha leírom, nem múlik el, ha beszélek róla, akkor inkább másról beszélek. Ha látom, hogy valami rosszra fordul, vagy érzem, hogy nem lesz jó vége, nem várom meg, amíg elér és kiteljesedik, inkább leszek én az, aki előbb elmegy. Szerintem az emberben alapvetően is benne van ez a fajta menekülési ösztön, a problémák kikerülése, az, hogy senki sem akar bőrig ázni, úgyhogy inkább elrepül, mint a fecske. Szóval igen, szerintem a bánat pont annyira idegen anyag a szervezetünkben, mint amennyire természetes és az élettel járó – nem tudunk mit kezdeni vele.

Ha érdekel Fenyő Lujza Instagram-oldala, akkor bátran kattints IDE és kövesd!

Beküldve:

A kreatív 6 szavasok nyomában – Interjú Kolumbán Adriennel és Lőrincz Inezzel

Az ir6.jpg instagram oldal tulajdonképpen egy anekdotából jött létre – Ernest Hemingway állította, hogy 6 szóval egy teljes történetet tud létrehozni. Adrienn és Inez a magyar instapoeteket és mezei amatőr alkotókat bevonva hozta létre ezt az oldalt, ahol a fotózás és a hatszavasok kellemes egyveleget alkotnak – az olvasók által. Izgalmas, kreatív és abszolút megmozgatja az embereket – hiszen mindenkinek van elmesélni való sztorija, na, de hat szó elég lehet rá?

2019 augusztusában indultatok. Egy anekdotából indult, miszerint Ernest Hemingway 6 szóból egy egész történetet elmesélt. Ebből kiindulva ti is így gondoltátok, mi legyünk a mesélők.  Lassan egy éves lesz az insta-oldalatok, hogy látjátok, sok még az elmondatlan hatszavas?

Adri: Nagyon sok. Jelenleg 510 posztnál járunk, ezen kívül még kb. 100 hatszavas van várólistán. Szóval 600 hatszavast írtak nekünk különböző személyek, és bár vannak hasonlók, mégis mindegyikből teljesen más, sajátos gondolatvilág bontakozik ki. Téma szempontjából a szerelemről szóló hatszavasok túlsúlyban vannak, de még ezt a témát sem merítették ki teljesen, mindig tudnak meglepetést okozni egy-egy nagyon egyedi gondolattal. A szerelem mellett viszont számos témát még egyáltalán nem (vagy csak kevesen) érintettek. Úgyhogy igazából végtelen variáció létezik.

Inez: Sok mindent el lehet mondani sokféleképpen, hat szóban is. Ez a hat szavas keret meg még jobban serkenti a szerzők kreativitását, hogy minél frappánsabban mondják ki, mi van bennük. Egy szórend, egy pont, egy vessző, egy jól tagolt mondat más-más történetet mond el, így mindig van újdonság.

Nagyon sokan inspirálódnak a már kitett posztokból – hiszen lehet azonos a történet, sokféleképpen elmondva, talán ez a legszebb benne, hogy megmozgatja az emberek kreatív oldalát – hogyan lehet a kimondhatatlanul szövevényes érzelmeket mindössze 6 szóban leírni. Fordítsuk meg, legyetek ti most a mesélők, írjatok nekem hatszavast!

Adri: Van néhány hatszavas az oldalon, amit én írtam, de itt egy új: Cigarettafüstödből ahogy ködöt formáz az idő.

Inez: Fertőtlenítő és gyógyszer, kezdődik a reggel.

Nagyon frappáns az oldalatok címe, hiszen az ír6.jpg a fotók és a szavak közös kollaborációjából ered. Van kedvenc fotó-hatszavas párosotok?

Adri: A párosításnál néha érdekes játékok születnek. Például amikor egy otthonról szóló hatszavas egy olyan kép mellé került, ami tényleg az otthonunkat ábrázolja. Talán nekem ez volt a kedvencem az érzelmi érintettség miatt. Nagyon tetszett még az a megoldás is, amikor az Atlaszt említő hatszavas formailag is utalt Atlasz ismert ábrázolásmódjára, ami szerint vállán tartja az égboltot. Ezek az ötletek mind Ineztől származnak, szerintem nagyon érdekesek. Valahányszor elküldi nekem a posztokat, párosításokat, csak ámulok.

Inez: Az én kedvencem  Hold_utca_23-al a boros sorozat. Válaszul írt a 6szavasomra egy 6szavast, majd én is reagáltam rá, végül egy összehangolt fotósorozat is készült hozzá. Támogatnám a hasonló jellegű sorozatokat. Ha kikerül egy hatszavas, arra válaszul ír valaki egy másikat, és megjelöli nekünk üzenetben, hogy melyik 6szavasra írta válaszként, lehetne összehangolt képeket is készíteni hozzá. 

1300 követőnél volt egy versenyetek – 6 szóban önéletrajzot írhattak a résztvevők. Születtek egész mélyek, elgondolkoztatóak. Ti hogyan írnátok le a saját CV-teket hat szóban?

Adri: Nagyon izgalmas volt az a verseny, és úgy emlékszem, írtunk mi is rá egy-egy CV-t kedvcsinálónak. De itt egy frissített verzió: Újra rátalálni magadban valami csöndes hiábavalóságra. 

Inez: Az én saját CV-m: Inkább a kamera mögött, mint előtt.

Nagyon jól játszotok a 6-os számmal, a fókuszban megtalálhatóak a 6almasok, hall6ó, 6ár, alliterál6ó szójátékok. Van még a zsebetekben ehhez fogható játék, gondolkoztok rajta, hogy újra bevonjátok az olvasókat?

Adri: Egészen hosszú listánk van hasonló szójátékokról. Nagyon szeretnénk ezek alapján ismét játékot szervezni, viszont régebben, amikor kevesebben voltunk, sokkal egyszerűbb volt levezetni ezeket. Egy ideje már tervezgetjük az újabb játékot, úgyhogy már nem kell sokat várni rá.

Inez: Az, hogy pontosan miről szól a játék, hadd legyen meglepetés!

2200 követő a következő határotok. Van tervetek az ünneplésre?

Inez: Ez is meglepi.

Adri: Annyit árulunk el, hogy 2500-nál tervezünk nagyobb ünneplést. Ráadásul közeleg az oldal születésnapja is, úgyhogy nyáron biztosan lesz néhány dolog.

Van konkrét tervetek még, hogy honnan hová fog eljutni az oldal?

Adri: Nagyon sok van, de ezeket rugalmasan kezeljük, mert sok múlik azon, hogy az Ír6 közösségének mi tetszik. Ugyan mi hoztuk létre az oldalt, de a minket követő emberek alakították ilyenné. Nekünk volt egy alapgondolatunk, ami inspirált másokat, és végül közös erővel alkottuk meg az oldal jelenlegi arculatát. Sokszor nekem is meglepetéseket okoz az oldal, hogy honnan hová jut el.

Inez: Tervben van egy kisebb könyvecske, füzet létrehozása válogatott szövegekkel és képekkel. Volt egy nyereményjáték, ahol egy olyan füzetet sorsoltunk ki, amely kézzel készült a japán kötés technikájának alkalmazásával. Hasonló stílusú könyvecskére kell gondolni ez esetben is, vagy a könnyen sokszorosíthatóság kedvéért, kivitelezhető lehetne akár egyszerű nyomtatásban is. 

Kivel dolgoznátok együtt szívesen, akár vendégposztolóként?

Inez: A Vates projecttel.

Adri: Volt már ilyen „valóra vált álom”. Mármint, hogy régebben is követtem egy instaköltőt, mert szerettem az írásait, aztán egy napon visszakövette az Ír6-ot, és küldött hatszavast. Nagyon jó érzés. A kedvenc instagram oldalaim az Irodalmi Lépegető, Simon Márton oldala, a Poket, a Vates, a Koelter, és még nagyon hosszú a lista. Klassz lenne, ha egyszer együtt dolgozhatnánk.

Beküldve:

Fontos, hogy megosszuk az érzéseinket megfelelési kényszerektől mentesen – Interjú Balazsi Petra Patríciával

Az instapoetek világában, a szociális média berkeiben ritkaság, ha oda-vissza tud működni két azonos habitusú ember. Mire értem ezt? Inspirálni egymást, megmutatni egymásnak a verseket, írásokat, várni erre visszajelzést minden sallangtól mentesen – nos az irjlemindent oldal szerkesztője, Balazsi Petra Patrícia pont ilyen ember. Teret ad, segít, inspirál,  ajánlást ír.  Örömmel vette a felkérést az interjúra, én pedig még nagyobb mosollyal, kicsit izgulva fogalmaztam meg neki a kérdéseket. Íme a közös munkánk!

 Az instagram oldalad a hangzatos irjlemindent címet viseli. Ez egyfajta önreflexió magad felé, hogy írj le mindent, mert ez egy terápia számodra?

Igen, mondhatjuk annak is, hiszen én nagyon szeretek kommunikálni, be nem áll a szám, és bármi, ami eszembe jut vagy megtörténik velem, azt leírom. Másrészről úgy gondolom, hogy így talán tudok embereket ösztönözni arra, hogy nem kell Adynak lenni ahhoz, hogy megoszd az érzéseidet akár vers vagy akár bármilyen más formában, hiszen az írás/önkifejezés nem erről szól.

A soraid mögött konkrét múzsa áll, vagy csak szimplán a hétköznapokból táplálkozol?

Van, hogy valós emberekről és esetekről írok, van, hogy csak képzelődöm és arról írok, hogy egy adott helyzetben hogy érezném magam, és szinte úgy belemerülök, hogy már teljesen valóságosnak tűnik.

Vannak témák, amelyek különösen a szíved csücskét képezik?

Ha témák nem is igazán, de szavak mindenképp. Néhány szó, ami persze egy adott témához tartozhat, fontosak nekem és fontos szerepet töltenek be az életemben.

Fotózol is – a fotózás mennyire képes számodra visszaadni azt, amit az írás?

Mindig is azt élveztem a fotózásban, hogy oda nem kellettek szavak. Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor képtelen alkotni, nálam a fotózás nem ilyen, ott akár egy elmosódott képnek a tegnapi buliról is története van, ott nem kell gondolkodni, csak látni kell és látni hagyni.

Teret adtál az instapoeteknek – jó pár verset meg is osztottál az oldaladon. Feladatodnak tekinted, hogy szélesebb körben is megismertesd a hazai feltörekvőket?

Ha eddig nem, most már bátran tudom azt mondani, hogy nem. Eleinte rosszul éreztem magam, amikor kérésre nem raktam ki sok embernek az irományát, de vannak erre külön oldalak az Instagramon, akiknek ezért hálás vagyok, és általában oda irányítom a felkérőket. Inkább azt tekintem feladatomnak, hogy megvédjem a kezdő és feltörekvő alkotókat attól, hogy csúnyán elhajtsák őket, kritizálják vagy leszólják az irományaikat. Mindenki a saját tempójában fejlődik, még én is bőven fejlődő státuszban vagyok, de engem már nem tántorítanak el az üres szavak és negatív vélemények attól, hogy írjak. Ezt már egyszer sajnos megtapasztaltam pár zsűritagtól egy versenyen, és majdnem örökre abbahagytam az írást. Ennek a magányos generációnak pont az olyan emberekre van szüksége, mint akiket megosztok a megrendezett maratonokon. Ezt érzem egyedül feladatomnak, és boldogan hajtom végre.

2019 szeptemberében volt egy bejegyzésed, amiben egy “játékot’ indítottál el, ahol a kommentelőktől kérted, szedjék rímbe félelmeiket, hogy mások egy like-kal reflektálva fejezzék ki, hogy más is küzd ezzel, tehát nincs tulajdonképpen senki sem egyedül. Egyrészt ezt egy nagyon szép és kreatív gesztusnak tartom – másfelől pedig érdekel a története.

Úgy gondolom, mindenki fél valamitől, aki azt mondja semmitől nem fél, az talán magától fél a legjobban. Van egy tetoválásom, aminek a jelentése „rettenthetetlen”. Ez azért került a karomra, hogy emlékeztessem magam arra, hogy minden félelem fokozódik azzal a félelemmel, hogy egyedül vagyunk. Sok ember nem tudja, hogy a félelmük komoly fóbiákon is alapulhat, esetleg azt sem tudják, hogy mennyien éreznek ugyanígy. Viszont ha elkezdünk erről beszélni vagy akár írni, rájöhetünk, hogy sosem vagyunk igazán egyedül, mindenki osztozik minimum egy félelmen, és ezt a félelmet el kell fogadni és le kell győzni azzal, hogy nem félünk félni. Ezzel arra jutottam, hogy ha lesz pár ember, aki esetleg leírja kommentbe a sajátját, az nem csak ösztönöz másokat, de lehet közös félelemre találnak valakivel, és találnak benne valami szépet is.

Domokos Dominika említette, hogy a regényéhez írtál ajánlást. Honnan jött az ötlet?

Ez a csodás leányzó mindig valami újjal rukkol elő, naponta vagy tíz-húsz ötlettel rakja tele az Instagram-fiókomat, ezeknek egyike a legelső regénye, a “Tulipánlány” volt, amit egy jó ideje el szerettem volna olvasni, és nem hiába, hiszen már a kedvenc könyveim közé tartozik. A szoros kapcsolatunk és a már pár éves közös munka miatt felhozta, hogy szeretne egy ajánlást, méghozzá az enyémet, amit természetesen nem utasíthattam vissza.

Milyen pozitívat adott neked a karantén?

Most megállt a világ, hogy a hosszas sprintelés után kifújhassa magát. Én amennyi tervet ez nekem porrá zúzott, nagyon önző módon megsértődtem, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem rólam szól, de még csak a többiekről sem, akik ugyanúgy be vannak zárva a lakásukba, mint ahogy én is. Akkor kezdtem el pozitívat látni a karanténban, amikor én magam is nagyon megbetegedtem és COVID-19 tesztet kellett csináltatni velem. Láttam ebben a lehetőséget arra, hogy a kis riasztó a fejünkben végre hangosabb legyen az utcai zajoknál és lelassuljunk arra a tempóra, ami egészséges, és hagyjunk magunknak időt másra is felfigyelni. Erőt és türelmet adott nekem a karantén, és már nagyon várom, hogy vége legyen és elkezdjem tisztelni a szabadidőm és hálás legyek azért, amiért nap mint nap megállás nélkül robotolhatok, és közben még napfény is érheti a bőröm.

A legtöbb alanyomtól megkérdezem, így te sem maradhatsz ki a sorból :
11 ezer követőd van Instagramon, mennyire érzed a nyomást, mennyire írsz kívülre? Vannak olyan verseid, amelyeket megőrzöl végül magadnak?

A nyomás mindig nagy, éppen a minap olvastam egy őszinte posztot az egyik költőtársamtól, aki arról beszélt, hogy mennyi munka van ebben, és mennyire nagy a nyomás amikor nem tudsz mindig aktív lenni, aminek eredménye az, hogy sokan kikövetnek. Teljesen azonosulni tudtam a kiírással, mert kicsit magára veszi az ember vagy rosszul esik neki, de persze nem azért, mert az a cél, hogy minél több követőnk legyen, hanem inkább olyan érzést vált ki, mintha nem tennék eleget, esetleg úgy látják a követőim, hogy nem foglalkozom annyit az oldallal, ha nem raktam ki semmit már egy hete. Nem lehet mindenkit lefoglalni, sem követőnek megtartani, szóval egy apró kihívás ezt saját magunkban elrendezni és eldönteni hogy fogjuk fel. 

Vannak verseim amiket nem osztok meg, általában ezek az anyukámról szólnak, vagy nem érzem őket teljesnek, így kicsit várok velük.

 Moi albumod alapján : környezettudatosság, nyitottság, állatbarát, irodalom, természetjáró – ezek a kulcsszavaid. Kihagytam valamit?:)

Minden stimmel 🙂 Kicsit ez is a lényege ennek a fókusz albumnak, hogy benne őrizzem meg magam, és legyen egy alap bemutatkozásom a verseimen kívül. Persze többről szól az én történetem, próbálok vicces is lenni, és teljesen el is hiszem magamról, hogy zseniális poénjaim vannak, de hát mégis ki férne bele egy közösségi oldal fókusz albumába?

Ha szeretnél megismerkedni Patrícia munkásságával, kövesd Instagramon!

Beküldve:

Ahol az illusztrációk hatásszünettel érnek földet – Interjú Domokos Dominikával

Illusztrációkba csomagolt versek, grafikába tömörített társadalomkritikák. Domokos Dominika egyszerű és frappáns módon közli azt, ami benne és körülötte zajlik – nem mellesleg, könyvet ír.  Fiatal kora ellenére markáns véleménye van a körülötte zajló világról.

Mióta írsz, hogyan kezdődött a te történeted?

Tisztán emlékszem, hogy komolyabb elszántsággal 14 évesen írtam meg az első, nagyobb lélegzetvételű írásomat Csak egy tábor címmel. Akkoriban és most is, ha tehetem, sok időt szánok az olvasásra, valahogy késztetést éreztem arra, hogy a saját világomban, a saját „embereim”-mel megírjam a magam igazságát. Talán nem véletlen, hogy minden dalhoz, amit hallgatok, egy 2-3 perces történetet kreálok fejben, ami épp a hangulathoz illik. Meglehet, az efajta elvont elbeszélések vittek rá az írásra, hisz ami egyszer fejben megszületik, annak esélyt kell adni. Egy időben versírással is próbálkoztam, de amit mindig mondani kívántam, az számomra hosszúnak bizonyult egy vershez. Viszont első sikeremet egy Instagram-kihívás adta meg az elmúlt hetekben, hirtelen felindulásból írtam egy pársorost, ami végül nyert. Ennyi „sikerélmény”-nyel én bőven beérem.

Az Instagram-oldaladon az illusztrációt összekötöd pársorosokkal, illetve önmagában álló illusztrációkkal is találkozhatunk. Amit szavakkal nem tudsz kifejezni, rajzzal teszed? Némelyik munkád egyenesen társadalomkritika, jól érzem?

Ez igaz is, meg nem is. Mára már az írás és illusztrálás ugyanolyan szinten kiteszik a lényem, csupán hol egyik van erősebben jelen, hol a másik oldal, de egyiktől sem tudnék megválni teljesen. Előfordul, hogy van egy gondolat, amit közölni szeretnék, szóban már megfogalmazódott, de úgy érzem elbír egy vizuális megjelenést is. Ami pedig a társadalomkritikát illeti, igen, valóban jelen van a művészetemben, de nem csak abból áll. Szerintem egy jó alkotó attól aktuális, ha képes és reflektál is a maga nemében a környezetre és az eseményekre, ami körbeveszi őt.

Személyes kedvenceim a befőttesüvegek.Mi a történetük, szeretnéd tartósítani a pillanatokat? 

A művészet attól varázslatos, hogy mindenki képes mást beleképzelni, és ezzel hozzátesz valamit az alkotó hozományához. Abban az időszakomban rajongtam az égitestekért, elbűvöltek a formák és megihlettek. Remek gondolat, hogy mindezzel akár tartósítottam az érzéseket.

Van-e kedvenc illusztrátorod, alkotód?

Több elismert és nagyra becsült illusztrátorról tudok, akiket az Instagram platformján volt szerencsém megismerni. Az ő munkáikat és tevékenységüket a mai napig nyomon követem.

Mi a véleményed a kortárs költészetről?  Számodra mitől jó egy vers?

Az én szubjektív véleményem az, hogy újat ugyan nem tudunk mondani – hisz a szerelmet, a csalódást, az öregedést már jóval előttünk megfogalmazták. A közlésmód az, ami változóformában van, és új arcot ölt. Szerintem ez ad izgalmat a kortárs költészetnek. Az pedig, hogy mitől jó egy vers, nehéz megmondani. Hatással van rám, olyat mond, amit már éreztem, de nem tudtam megfogalmazni, vagy pont arról ír, amivel még nem találkoztam, és elgondolkodtat. Rávilágít, és úgy vesz el belőlem valamit, hogy közben adott is. Például Balázsi Patrícia írásai pont ilyen hatással vannak rám.

Ahogy hallottam, egy könyved már kész, a második kötete pedig készülőben. Elmeséled az alapkoncepciódat és azt, hogyan készült a könyv?

Így van, ami már megíródott, a TULIPÁNLÁNY nevet viseli, míg a második és egyben zárórésze, a Madárka, befejező stádiumban van. Amit tudni kell a két kisregényről, hogy mindkettő egy novellából nőtte ki magát, úgy éreztem, hogy annál több van a történetben, mint három oldal ezért továbbgondoltam. Olyasmit szerettem volna megírni, ami átvitt és effektív értelmezésében is megállja a helyét. Az első részben a főszereplő a folytatás és az újrakezdés dilemmájával küzd, majd a második részben számos kérdésre kapunk választ, és a család szerepe előtérbe kerül.

Van könyv, amit szívesen illusztrálnál?

Egyelőre verseskötetekben tervezem megmérni a tudásom, és ennek legnagyobb örömére a már a korábban említett kortársköltő, Balázsi Patrícia első verses kötetének képi világát én fogom megálmodni. Nagyon jól megértjük egymást, és alkotókként is kiegészítjük a másikat. Ha a későbbiekben lenne alkalmam mesekönyvet is illusztrálni, rendkívül boldog lennék.

Mit gondolsz, mi fér bele a te ötéves tervedbe?

Rettentően sok minden! Imádom a pörgést, ha van teendő és tehetem a dolgom. Jövőre diplomázok látványtervező szakon, ami rengeteg lehetőséget ad majd nekem, emellett tervezek mesterképzésre jelentkezni, hovatovább érdeklődöm az animációtervezés iránt is, szóval nincs kizárva, hogy abba is belevágok. Később pedig szeretném majd ismertebbé tenni az ARTista pólóterveimet, amint itt lesz az ideje.

 

Ha követnéd Dominikát:
Instagram – https://bit.ly/2VlOCCl

 

 

Beküldve:

A kortárs hazai irodalom egyik fenegyereke – Interjú Papp Ádámmal

Papp Ádám öntudatos, magabiztos és ezek mellett pedig baromira jól ír – 17 évnyi rutinnal, két kötettel mondhatom, hogy elegáns helyet foglal el a magyar kortársak csarnokában.  Nagyon megtisztelt azzal, hogy igent mondott az interjúra, ezúton is köszönöm a lehetőséget mégegyszer!

Ha szemezgetnénk az elmúlt 10 év írásaiból, számodra melyik lenne a legfontosabb alkotásod és miért? Mi a története?

A „Néha (az élet komédiája)” című versemet tartom a legfontosabbnak ebből a szempontból, szorosan mellette pedig a „Nincs haragom”. A sztori egyszerű: Felismerések. Ebben a versben minden benne van, vagyis meglátásom szerint mindent beletettem, amit akartam. Leginkább a saját kis utamat igyekeztem bemutatni; azt, hogy én is, mint oly sokan kaptak pofonokat az élettől, olyanokat is, amiket meg sem érdemeltek. Ezen út mellett pedig ott van az emberek egymáshoz való viszonya, a felszínesség kicsit, a megjátszás, a rosszindulat, persze nem mindenki ilyen, Isten ments, hogy skatulyázgassak bárkit is, de sok ilyet és ehhez hasonlót lehet érzékelni, valljuk be, pláne amióta a közösségi média alapkő lett az életünkben. Kommenthuszárok hada tűnt fel az éterben, ez lett az ő paradicsomuk, ha jobban bele akarunk menni. Lényegében ez a vers az, amiben szemlélgetem az életet,
az embereket, hogy hogyan és merre fajul el a világ.

Kedvelem, hogy az oldalaidon folyamatosan megosztasz a magyar irodalom remekeiből, amolyan „népnevelő” szándékkal. Ez tudatos a részedről?  Vallod, hogy egy leendő, útját kereső író/költő mozogjon otthonosan Márai munkásságában és szeresse Adyt, is példának okáért? 


Az lényeg annyi, hogy az emberek ne csak engem olvassanak, hanem általam megismerjenek esetleg olyanokat, akiket eddig még nem olvastak, de a magyar irodalom nagyjain kívül előszeretettel osztok meg a Beat-nemzedék tagjai közül, például három kedvencem ide is sorolnám: Charles Bukowski, Allen Ginsberg, Jack Kerouac.

A márciusi posztodban, amely a nőkhöz szól, nagyszerűen megfogalmaztad, hogy minek kellene lennie a működő párkapcsolat alapköveinek.  177 hozzászólás érkezett erre, szóval mondhatom, kellemes vitatémát indítottál el ezzel. Engedd meg, hogy idézzelek, „Aki nem állít fel mércét…” de hát, ha a másikban látod a lehetőséget arra, hogy önmagán túlmutasson és a fejlődése kapcsolatban áll veled, akkor nem fontos felállítani egy mércét, mindkét félnek? Mi a meglátásod? 

A mércét abban az írásban a külsőségekre értem elsősorban. Sokan vannak, akik úgy választanak párt, hogy mindenképp szőke vagy barna haja legyen, vagy jó teste és a többi,
illetve a másik dolog ez a „mellettem ilyennek kell lenned!” Rengeteg ilyen kapcsolatot láttam, ami nem egy jól eső repülőutazás, inkább egy halálos zuhanás. Sokan elvárják, hogy a másik folyamatosan tegyen és tegyen, míg ők csak vakarják a micsodájukat legyen az Férfi vagy Nő. Ilyesmire gondoltam, sőt, nem! Pontosan erre gondoltam. 

A szerelem fantasztikus dolgokat hoz ki az emberből – szebbnél szebb, lelkileg felemelő versek kerültek ki a tolladból. Az ember ezeket olvasva szeretne pont ennyire szerelmes lenni 🙂 Mi az a téma, ami pont ugyanennyire ihlet meg téged?

Az a téma, amelyből a „Néha (az élet komédiája)” versem született. Az élet figyelésének tematikája. Illetve még a zene, azon belül is a blues. A blues rengeteg mindent adott nekem. Elsősorban azt, hogy magamra találtam, bár annak már 11 éve. 

Mit tartasz a legnagyobb fejlődésnek az elmúlt 10 évedből? Tisztán látod magad előtt, honnan indultál és hova tartasz? Vagy hogy vagy ezzel, megérkeztél inkább?

Én jelenleg pontosan ott vagyok minden téren, ahol lennem kell, és ez nem klisé, vagy nagyképű duma. Tisztán látom a dolgokat, hogy mit kell tennem/mit kellene tennem, persze a cselekvés nálam is néha megerőltető, de 95%-ban mindig úton vagyok, azon az úton, amelyen lennem kell.

Egy másik interjúban olvastam, hogy a Vörös Lepel c. könyved erotikusabb jellegű lesz.  Emiatt nem érzed úgy, hogy ez valamivel rizikósabb lenne? A szerelemről sokféleképpen lehet írni úgy, hogy az egyszerre érintse meg az olvasót, maradjon társadalmilag elfogadott keretek között és mégis óriásit szóljon. Bármennyire is az életünk része a szexualitás, valamilyen szinten mégis tabu; vagy a másik véglet, hogy torzított tükrön keresztül mutatkozik meg. Egyetértesz? Mi a véleményed?

Azt a kötetet végül elvetettem. Az nem lesz elkészítve egyelőre. Jelenleg nem érzem szükségét egy erotikusabb kötet megírására. Így is az utóbbi években annyi író vagy költő írogat ilyeneket. Nem kívánok beállni a sorba, van annál égetőbb dolog is az életemben.

Követsz hazai kortárs művészeket? Van kiemelt kedvenced?

Néhány éve követtem párat, aztán sajnos rá kellett jönnöm, hogy a mai kortárs művészek zöme, még ha kezdetben barátsággal fordulnak is egymás felé, előbb-utóbb felszínre kerül, vagy az irigység, vagy a sok álmosoly, vagy a plagizálás gyanúja. Van pár jó barátom, akik tényleg régi barátok, na, őket örömmel olvasom, illetve kedvelem Závada Péter és Simon Márton munkásságát. Ők szerencsére nem szálltak el maguktól.

Ha lenne olyan, hogy „álmaim projektje”, ki szerepelne benne és miről szólna?

Álmaim projektje egy blues lemez, a történet röviden csak annyi, hogy van egy negyvenes fószer, akit Fricinek hívnak, becenevén Jack, aki amerikainak érzi magát és el is vágyik oda.
Gürcöl mint sírásó, hogy eltartsa a családját, esténként pedig a sufniban a saját blues dalait játssza. 

A fotózás is az életed része, mondhatom így? Ott mi adja az inspirációt?Gondolkodtál már azon, hogy illusztrációt mellékelsz a verseidhez a fotóidból?

Imádok kattogtatni, mindenben látok valami szépet, valami érdekeset, amit persze más lehet, nem lát, de én igen. Az illusztráció gondolata felmerült, természetesen, bennem a verseimhez, de aztán valamiért elvetettem.

Az olvasókkal való interakcióra kiemelten figyelsz – ez (is) tesz nagyon emberközelivé, szerintem. Ha vége a karanténnak, nagy dobás lenne egy Papp Ádám-olvasói találkozó, nem gondolod? 

Megtisztelem a közönségemet, hisz ők is megtisztelnek azzal, hogy napi szinten írnak, megosztanak, így egyértelmű, hogy reagálok/bevonom őket. Nem tartom többnek magam azáltal, hogy írok. Ugyanolyan ember vagyok, mint ők, sőt az elmúlt években tartott felolvasó estjeimen szívesen beszélgetek a nézőkkel. Nem is akarnám soha, hogy engem mindenféle pátoszokra emeljenek, maradjak csak Ádi vagy Papp Ádám, teljesen mindegy. Aki ismer, az tudja rólam, hogy bár az olvasók „Költőnek” tartanak, én mégsem aggatom magamra ezt a jelzőt. Én csak írok, meg zenélek, vagyis zenéltem régebben rövid ideig. Ha tehetném, non-Stop csak Adyt szavalnék vagy bluest játszanék, pláne mostanában.

Itt követheted Ádám munkáit:
Facebook – Papp Ádám
Instagram – Papp Ádám

Ha megvennéd Ádám eddig megjelent köteteit:
https://shop.colorcom.hu/termek/felhomalyok-fustjeben/
https://shop.colorcom.hu/termek/a-zene-marad/

(A fotó Papp Ádám archívumából van,  csak a vele kapcsolatos írások esetén forrásmegjelöléssel használhatók fel.)

Beküldve:

„Nekem ilyen egy terápiás vers. Segít begyógyítani a sebeket. ” -Interjú Kun Viktóriával

Plüsskaktusz verseit rendszeresen feldobta az Instagram és meg kellett állnom őket elolvasni – bárhol is voltam. Némely verse annyira meghökkentett, hogy többször elolvasva fogalmazódott meg bennem, hogy jé,hát ezt én is átéltem – márpedig ettől jó egy vers, nem?
Viktóriával beszélgetve egy csomó közös dolgot fedeztünk fel, öröm volt vele beszélgetni. Jó olvasást nektek!

Hogyan kezdődött az írás nálad? Ha jól emlékszem, az egyik bejegyzésed alatt elmondod az olvasóidnak, hogy ez nálad egy terápia. Így van?

A középiskolában kezdett el foglalkoztatni az irodalom, a többi tantárgyból nem igazán jeleskedtem, itt éreztem otthon magam. Akkoriban még nem volt túl nagy önbizalmam, így a publikálás is elmaradt. Az utolsó évben kezdtem el verseket írni, ennek már két éve. A vers nekem terápiás eszköz is. Vannak dolgok, amiket leírva sokkal jobban feldolgoz az ember, mint ha csak a fejében hagyná cikázni a gondolatait. Erre hamar rájöttem. Kezdetben csak a legközelebbi barátaim láthatták a verseimet, ők voltak azok, akik bíztattak a későbbiekben is. A ballagás utáni nyáron értékeltem át a dolgaimat, és elég önbizalmat szereztem ahhoz, hogy szeptemberben Plüsskaktuszként elkezdjek írni. A név amúgy már korábban is adott volt, még középiskolás éveim alatt találtam ki, az első kötetem címének szántam.

2018 szeptemberében tetted fel az első versedet Instagramra. Most pedig több mint 2300 követőd van. Miből merítesz ihletet?

Mikor rájöttem, hogy nem csak a barátaimnak tetszenek a verseim, nagyon meglepődtem. Hálás vagyok minden embernek, aki követi a munkásságomat és olvas tőlem. Még mindig furcsa érzés, hogy vannak olyanok, akiket érdekel, hogy mi jár a fejemben. Nagyon nagy szeretettel tölt el ez az egész.

Néhány versed erősen nosztalgikus, melankóliával átitatott. Szándékosan, vagy te magad is ebbe az állapotba kerülsz, miközben írod?

Néha úgy írok verset, hogy már egy korábban megtörtént eseményre gondolok vissza, mintha megint ott, abban a pillanatban állnék és újraélném az egészet. Nekem ilyen egy terápiás vers. Segít begyógyítani a sebeket.

Kiknek a munkásságát követed? Van kedvenc íród, költőd, slammered, akár a kortársak közül?

Simon Márton és Dékány Dávid munkássága nagyon közel áll hozzám. Závada Pétert is megemlíteném, az ő írásait régebbről ismerem, mint Marciékét. Akkoriban Akkezdet Phiait hallgattunk, ezáltal ismertem meg őt is. Slam Poetryre is sokat jártam akkor, mindig volt pár barátnőm, akiket rá tudtam venni, hogy eljárjunk az Ankertbe. Egyszer én is felléptem egy balatoni Hip-Hop és Slam Poetry fesztiválon, de nagyon lámpalázas vagyok, így ez sajnos nem az én műfajom.

Az egyik bejegyzésedben megemlíted, hogy Budapestre költöztél, mert jóformán már minden odaköt. Mennyire hatott rád másként ez az élmény?

A költözésre még nem került sor, jelenleg a szüleimmel élek egy kis faluban Budapest környékén, valószínűleg szeptemberben fogok felköltözni, és azzal együtt összeköltözni a párommal is. Pestre jártam középiskolába, most egyetemre, itt is dolgozom. Szinte mindent itt csinálok, épp ezért lenne sokkal praktikusabb felköltöznöm. Másrészt tipikusan az az ember vagyok, aki nem tud egyhelyben lenni, mindig mászkálok mindenfelé, otthon meg nem sok lehetőség van ezekre. Tudom, hogy nehéz lesz a költözés, hiszen mindig is a szüleimmel laktam, nagyon szoros velük a kapcsolatom, de ez az önállósodásom és a fejlődésem része is egyben.

A színházak világa is közel áll hozzád. Inspirál ez a közeg, beleépíted a színház világát, kifejezéseszközeit a verseidbe?

Az első irodalmi pályázat, amire jelentkeztem, az Örkény Színház egyik novellaíró pályázata volt. A pályázattal együtt lehetőséget kaptam a színház ifjúsági csoportjába is járni. És bár korábban is érdekelt a színház, ekkor vettem észre magamon igazán, hogy milyen jól érzem magam ebben a közegben. De aztán arra is rájöttem, hogy az írás az, amivel igazán szeretnék foglalkozni, így egy idő után a színház is háttérbe szorult. Az egyetemen próbálkoztam színház minorral is, de sajnos hamar meguntam, már nem éreztem azt a varázst, mint régen.

A versekbe nem építem bele, vagy legalábbis nem szándékosan.

Az oknyomozás mondhatni az egyik kiemelt témád, amiről szívesen tanulsz. A szerelemben is van ok-okozat?

Az ELTE másodéves médiaszakos hallgatója vagyok, újságírónak készülök. Közgazdasági szakközépiskolába jártam, szóval ez egy elég nagy váltás, de nagyon örülök, hogy azt tanulhatom, amit szeretnék.  Az újságírásban főként az oknyomozás foglalkoztat, a politika érdekel a leginkább, de szívesen írnék más témákban is.

A szerelem egy egészen más téma, egy olyan dolog, amit sosem tudtam hova rakni. Alapvetően sosem gondoltam magamat szerelmes típusnak. Aztán találkoztam valakivel, aki megtanított szeretni. Azóta is mellettem van, pedig nem vagyok könnyű eset.

Szóval a szerelem nem egy olyan dolog, amit értelmezni és elemezni tudnék. De szerintem sokunk nem is tud, épp ettől szép.

Mi a nagy terv a jövőre nézve?

Tervem soha nem volt és nem is lesz. Nem szeretek tervezni. A tervezésnek nincs varázsa. Hagyom, hogy úgy alakuljon, ahogy annak lennie kell. Szeretek verseket írni és ameddig ezt így érzem, addig baj nem lehet.

Ha követni szeretnéd Plüsskaktuszt:

Instagram – https://bit.ly/2JD0Tfe

Beküldve:

Ahol a szavak összeérnek egymással – Interjú Koós Csabával

Koós Csabára az Instagramon figyeltem fel – versei,szövegei túlfütőttek voltak az erotikától. Ez erősen megosztó lehet – ő mégis vállalta a kockázatot és néhány soros verseivel, egymondatos tényeivel felborzolja az Instagram követők hangulatát és kedélyét egy szempillantás alatt. Személyes kedvencem a Vonások c. verse, bátran ajánlom figyelmetekbe. Könnyedén, egyszerűen ír és fogalmaz – szerintem pont ebben rejlik a sikere, mert aki elolvassa szinte biztosan asszociál egy saját eseményre.  Íme az interjúm vele.

Mióta írsz?

Már jó tíz éve biztosan. Egyszerűen csak imádtam a történeteket, a jó történeteket. Ehhez hozzá csapódott, hogy nagyon jó fantáziám van. Egyszer belegondoltam, hogy nekem is lehetnek jó sztorijaim mi lenne, ha megpróbálkozok vele. 

A legegyszerűbb és a legolcsóbb módja ennek az írás. Viszont úgy gondolom, hogy ennek vannak hátrányai : nem jut el annyi emberhez, mint egy film vagy csak egy YouTube videó. Valamint akik olvasnak, azoknál nagy szelektálás megy végbe. 

A legelső írás a blogodon 2016-ban íródott Legyél Velem címmel. Mesélsz róla egy picit? Miként fogalmazódott meg a történet, mennyi a valóságalapja és mennyi a  fikció? A jelenleg is tartó Viszony c. regényed mennyiben tér el?

A Legyél velem novella sorozatnak nagyon nagy a valóság alapja, nem azt mondom, hogy minden úgy történt, de egyes szereplők és történések nagyon közel állnak a valósághoz. Akartam egy olyan sorozatot, amivel jobban bevonom a valós világot, ahol jobban véleményt tudok formálni. Ugyanis előtte inkább horror/misztikus történeteket írtam, amik sokkal jobban elrugaszkodnak a valóságtól és amire valljuk be, nem olyan nagy a kereslet. Legalábbis nálam nem jött be még. Viszont nem mondtam le rólunk. Legalább két történet van a fejemben. 

Visszatérve a kérdezett novellákra talán az a különbség a két olvasmány között, hogy a Legyél velemnél sokkal nagyobb a hangsúly az emberi kapcsolatokon, illetve a romantikán. Míg a Viszony az egy sokkal egyszerűbb történet, egyúttal mocskosabb és sokkal inkább a vágyak megvalósításáról és megélésére fókuszál. 

Sokan mondhatják, hogy írott pornó, de azért remélem többet látnak benne ennél. 

A két regényed között látod a fejlődést? Hogyan fejlesztetted magad,
van-e bevált recepted?

Szerintem folyamatosan formálódik a saját stílusom. Nem az a fazon vagyok, aki két oldalon keresztül írja, hogy milyen székbe ült bele a főszereplő, persze függ ez műfajtól, hiszen a fantasynál kell extra jellemzés. Én szerintem ez  az olvasónak is jobb, mivel nem akad meg ezen, nem zökkenti ki az atmoszférából. 

A fejlesztés tekintetében szerintem elengedhetetlen a rengeteg olvasás, hogy lásd, miként is kell történetet, mondatot alkotni. Illetve a szókincset is fejleszti. Ez elengedhetetlen. A többi viszont a fantázián múlik és az atmoszféra alkotásán. Én például szeretek előtte hallgatni pár zenét. Ez ráhangol és utána következhet az írás.

Ki a példaképed? Követsz-e más slammereket vagy azok munkásságait?

Példaképnek túlzás, de nagyon szeretem Stephen King, valamint Dean R. Koontz munkásságát. A rossz hely pontosan egy olyan könyv, ami egyszerűen magával ránt. Talán az volt az a könyv, amit a legrövidebb idő alatt elolvastam. 

Viszont másokat nem nagyon követek vagy olvasok. Főleg nem erotikus témában, az mind az én agyszüleményem.

Mi a fő inspirációd? Dalszövegek, konkrét dalok vagy hogyan jön az ihlet? 

Szerintem a valóságból a legjobb inspirálódni. Félelmeink, vágyaink vagy éppen a csalódásunkból. Nem valóság, de van olyan álmom, ami nagy hatást gyakorolt rám. 

Ezekhez az élményhez hozzáteszek egy kis zenét. Valamikor a dalszöveg is hozzátesz, de sokszor az alap, ami számít. 

A verseid sokszor erotikus színezetűek, a szerelemről éppoly könnyedséggel írsz, ahogy az életről magáról. Egyszerűen fogalmazol –  egyetlen leírt mondatban benne rejlik egy egész történet. Képes vagy megszólítani az embereket széles korskálán – te hogyan látod ezt?
Mi a titkod?

Szerintem pont az egyszerűség a titok. Azzal hogy csavarod a dolgokat vagy éppen információkat visszafogva beszélsz nem érsz el semmit. Én is így vagyok másokkal és az az elvárasom ők is ilyenek legyenek velem.

A többi ember is ezt várja el, de nyilván sokszor nem úgy sikerül a dolog. 

Milyen érzés, mikor látod a kommentekből ahogyan az olvasóid felismerik a saját történetüket a verseidben, mondataidban?

Nagyon jó és engem is feltölt mikor írnak, hogy ez az idézet pont jól jött. Akár tanácsként, akár lelki támogatásként. Ez azért motiválja az embert, főleg mikor ihlet híján van vagy csak egyszerűen rossz passzban. 

Nem tartod rizikósnak, hogy ennyire nyíltan írsz az érzékiségről, testiségről? 

Egyáltalán nem. A testiség és az érzékiség szerintem a mindennapok részei. Szabadon megkívánhatod magad, illetve másokat. Kicsit mindig van egy olyan érzésem, hogy ez sokaknál tabu. Viszont lehet az ilyen dolgok kimondásán múlik az ágytornánk minősége. Az biztos, hogy vannak emberek, akiket ezt bosszant vagy felháborít, de velük nekem nincs semmi dolgom. Egyszerűen az az ember nem fogja elolvasni amit írok. Bonyolultabb esetben ír pár kiakadó mondatot nekem instán én meg leokézom. 

Nekem azokkal van dolgom, akik ezt átérzik és megélik. Annak én csak örülök, hogy az írásaimat olvasva, egy kis zenével megspékelve elindítok valakit egy olyan úton, aminek a vége az önkielégítés vagy az, hogy mással elégíti magát. 

Mik a terveid a jövőre nézve? 

Folytatni az írást. Az elkövetkezendő időben arra a forgatókönyvre koncentrálok, aminek az írását régóta tervezem. Ez egy olyan sorozat lenne, amit a Kaliforgia, Törtetők és hasonló sorozatok inspiráltak. Tehát ebben is nyíltan lesz erotika, illetve emberi kapcsolatok kínzóan valóságos megjelenítése. Ezt a forgatókönyvet nyilván el akarom juttatni tv-hez, forgalmazókhoz. Aztán kiderül ez a projekt mennyire sikerül. 

Továbbá szeretnék eljutni minél több emberhez. Növelni a követőim számát. A cél most 10 ezer. Az már nagyon jó lenne. 

Ha felkeltette az érdeklődésed Koós Csaba munkássága, akkor az alábbi linkeken bekövetheted 😉

Instagram – https://bit.ly/2QXBwJe
Legyél Velem  – https://bit.ly/2UwdR4u
Legyél Velem : Kalandok – https://bit.ly/2JsXH5F
Legyél Velem : A múlt árnyékában – https://bit.ly/2Jw10cy
Legyél Velem : A változás –  https://bit.ly/2X02OlU
Viszony 1. rész – https://bit.ly/34aYZMt
Facebook – https://bit.ly/2UWY4Lo

Beküldve:

R.M Drake – instagram költő,akit félszavakból is értünk

Akik jártasak az instagram világában, azoknak talán nem lesz újdonság R.M Drake neve. A magát instagram-költőnek aposztrofáló Drake pársoros versekkel kápráztatja el azokat, akiknek ez a fajta költészet bejön – lényegretörő, elgondolkoztató, néha pimaszul egyszerű sorok, amelyek képesek arra, hogy az ember más pontból lássa az élet történéseit.

Drake egyébként csak puszta szórakozásból osztotta meg eleinte a költeményeit, majd minél többet írt a saját szemléletéről, élettapasztalatairól ő maga is azt látta, egyre többen járnak hasonló cipőben. Az írás köztudottan terápia is sokaknak -nincs ez másként Drake esetében sem. Ma már az Amazonon sikerlistákat vezet a könyveivel -amelyekből a rajongói nagy örömére akad szépszámmal.  Egy interjújában elmeséli, hogy Sophia Bush színésznőnek és a Kardashian lányoknak köszönheti a hirtelen lett sikerét, hiszen ők voltak az elsők akik posztoltak róla -onnan pedig nem volt megállás, felpörgött a like-ok és követők száma.
Legújabb könyve a szintén instagram-költő R.H Sinnel készül  és az „empty bottles full of stories” címet viseli.

Én 2016-ban fedeztem fel magamnak Drake írásait természetesen hol máshol, mint az instagramon. Szinte azonnal magába szippantottak a versei, amelyek egyszerre voltak puritánok, egyszerűek és mégis volt, hogy napokig a fejemben motoszkáltak – tovább morfondíroztam rajtuk, újabb és újabb gondolatokat szültek.Miután már nem tudtam megszámolni hány darab idézetet írtam ki tőle, úgy döntöttem beszerzek egy valódi példányt is. Egy Londonban élő barátnőm segítségével szert tettem egy eredeti R.M.Drake könyvre, amely a „Beautiful and Damned” címet viseli és a verseken kívül inkább hosszabb volumenű történeteket mesél el. A vaskos kötet két részre bontható, a névadó „the beautiful” és a „damned” részre. A damned része tartalmazza inkább a verseket, összesen 60 költeményt olvashatunk el angol nyelven. A könyv majd’ négyszáz oldal, Drake egyik stílusjegyét, a typewriter betűtípust alkalmazza. A könyv elején feltüntette az eddig megjelent könyveit ( Spaceship, Science,Beautiful Chaos, Black Butterfly és a Brilliant Madnesst).

Akit érdekel, kövesse be instagramon , illetve rátekinthet a facebook oldalára is.

Milia.