Nehéz témát hozok, @megszolalas.ig instagram posztja borzalmasan megütött engem lelkileg és el is gondolkoztatott, ennek kifejtését fogjátok az alábbi blogcikkben olvasni.
” Templomom voltál, de te Istent játszottál”. Ez a felirat látható a képen – amikor szembejött velem, szinte azonnal kattant az agyam egyet, hogy húha, ezek komoly szavak és kezdenem kell ezzel valamit – kicsit görgetni magam előtt, kicsit rágcsálni, ízlelgetni mert bőven tudnék róla beszélni.
Én is vághattam volna ezt a mondatot más fejéhez, és más is vághatta volna az enyémhez: volt, hogy én is többnek gondoltam magam, mint amennyi vagyok. Valaki életében betölteni az egyetlent, az Őt, nos, meg kellett volna/ meg kellene becsülni. A legrosszabb amit tehettem, hogy folyton folyvást javítani akartam – itt átfércelni, ott bádologni az embereken,csakmert láttam bennük valami úgynevezett potenciált, ami csak az én mércém szerint az. Ma már ha visszaolvasom magam, sajnálom, hogy ilyen voltam ennyire mérhetetlenül egoista és komplexusban szenvedő egyén, aki a saját életének hajóját nem tudta kormányozni ezért inkább másét kezdte el olyan vizekre vinni, ahová nem lett volna szabad. Temploma voltam egypár embernek – beengedtek, megmutatták kik ők, és én is engedtem be embereket, ide bentre. Sokat. Sokféleképp. És igen, volt aki csak csendesen szemlélődött, amolyan félve, múzeum látogató szerűen, mások pedig előbb-utóbb felültek arra a faragott székre és azt mondták, na majd én megmondom neked miként kellene élned. Hogyan kellene látnod. Na persze, a saját pirulám, amit másoknak adtam nyilvánvalóan nem ízlett úgy… kulcsot adni valaki kezébe, ami a te lelkedet nyitja, merész feladat. Dehát mégcsak bakfisok se vagyunk már, hogy ezzel csak úgy játszadoztunk – gondoltam én, pár ezerszer. Mások kulcsát elvenni, kicsit játszadozni, kicsit betekinteni… nekem lehet? Nem, hiszek ki vagyok én? Kár, hogy akkor nem így láttam, kár, hogy annyi kapcsolatom ment emiatt a fura játszadozás miatt tönkre, mert nem voltam képes belenézni abba a tükörbe, amit az élet elém tartott.
Én nagyon szeretem a karma jelenségét, mert számomra is óriási jelentősséggel bír, meg-meg fékez,finomít és csiszol. Nem kellene, hogy ‘isteneket’ avassunk mások személyében, de ehhez kell egy bizonyos szint, amikor csak annak látod ami – nem többnek és nem kevesebbnek. Aztán ezt így eltudod tenni magadba valamerre : akarsz-e ezzel mit kezdeni vagy sem, van-e dolgod vagy időd a másikkal?
Ha az ember szerelmes, a másik fél tökéletes. Nincs hiba. Dehát itt jön közbe megint az ékes magyar nyelv: másik felem. Dehogy felem, hiszen egészek vagyunk mindannyian, nemde? Erre kellene törekedni – én azt hittem azt kell keresnem, ami belőlem hiányzik. Ezt is kerestem: de azt kellett volna, ami tanítja az én egészemet finomulni. Nem vagyok türelmes, nem vagyok ilyen vagy olyan – megmutassa a másik a hogyant és a miértet, aztán rajtam áll, hogy én ezzel akarok-e megintcsak kezdeni valamit, akarom-e fejleszteni magam türelemre,pontosságra.
Ami még jobb lenne, ha ezeket a templomokat így is kezelnénk – tapintattal. A másik élete, személyisége, élettapasztalata, megélt traumái, megélt csodái mind-mind alapkövei az ő kis templomának és mi, látogatók sokszor jó lenne, ha levennénk a cipőnket mielőtt bemegyünk. Mert én is csak betrappoltam, mert én én vagyok, harsány, energikus, majdénmegmutatom, majdénrendetteszek,majdén…
Majdénnek az kellene, hogy lecsendesüljön, és érezze magát megtisztelve mert megláthat olyan részleteket, amit mások lehetséges, hogy nem. Ezeket így is kellene kezelni.
Nem könnyű folyamat ez, hogy ráérezzek én is ezekre a rezgésekre, hogy megkérdezzem, kérik-e a véleményem, hogy ha kiabálnak velem már nem ösztönösen visszakiabálok hanem csendben maradok – mert sokszor nem nekem szól, csak én vagyok a közelben. Nagyon renoválom magam: ez az elvonulás is a folyamat része, nagyon remélem, hogy az évek során nem csak a kosz fog rám rakódni, hanem valamiféle önismeret is, ami egy nyugodtabb, megfontoltabb énhez vezet.
Mindig is arra vágytam és azon voltam, hogy az én lakásom, vagy otthonom menedék legyen mások számára: legyen egy nyugodt éjszakájuk, legyen egy nagyszerű borozós estéjük, legyen egy olyan napjuk, amikor nem az otthoni gondokkal dacolnak legyen az bármi. Én is erre vágytam gyerekként ami nem adatott meg, nem volt másik hely, nem volt menedék. Ebben a kis templomban elég sokan jöttek már el – sokat nevettünk, sírtunk, főztünk, pletykáltunk, sztoriztunk, házibuliztunk, ittunk, cigiztünk az erkélyen, néztünk filmeket, olvastunk verseket, ültünk a sötétben, hallgattuk egymás szívverését, simogattuk bátorítóan egymás haját, öleltük egymást annyi de annyi történetet tudna ez a kis templom mesélni….
