Kategória: Panelkultúra

Beküldve:

472 oldal a női barátságok boncolására

Holly Bourne – Barátnők voltunk c. könyve

A gyereknevelés mellett néha-néha alkalmam adódik olvasni is és ezt a könyvet már jó ideje üldöztem, mert a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet. Hála az újdonsült hobbimnak – esténként Vintedet görgetni – szembejött velem így azonnal lecsaptam rá. A női lélek és a női barátságok egy nagyon érdekes de egyáltalán nem távolálló aspektusát fejtegeti ki.
Akit érdekel a sztori, olvasson tovább. Spoilert tartalmaz!

A két főszereplő Jessica és Fern, a tűz és jég, a ying meg a yang ahogy klisésen fogalmazhatnám meg, a Föld két teljesen ellentétes pólusai és mégis ez teszi őket remek baráttá. Jessica a menő, mindig minden helyzetben tudja mit kell mondani csaj, akiért rajonganak a gimis srácok, aki a bulik koronázatlan királynője, aki tökéletesen maszkol már gimnáziumban is – ezzel ellentétben Fern a csendes, meg-nem-értett művész aki bőven küzd önmagával, az érzéseivel és a családi háttér támogatása nélkül kormányozza át magát a tinédzserkor meredek tengerén,
A történet két szálon fut, a múlt és a jelen fejezetenként váltakozik, megmutatja a miérteket a múltra utalva és együtt töltjük el az 4-5 évet Jessicaval és Fernnel, majd ugrunk egyet és a jelenben boncolgatjuk azt, hogyan hatott az a barátság Jessica és Fern személyiségére, milyen kérdéseket és sérelmeket hagyott függőben és ez hogyan befolyásolja őket a mostban, amikor közel 10 év után újra találkoznak.

Voltam Jessica. Sokáig. Másnak és magamnak is. De voltam Fern is, és meglepő módon de volt Jessicám is.
Nagyon könnyed, játékos szövege van, elsőre simán limonádénak mondaná az ember, de aztán rájön, hogy amúgy nem az. Mert minél tovább olvasod, annál inkább rájössz arra, hogy bizony te is átmentél ezeken – lehet nem teljesen így, de átmentél rajta. Érezted ugyanezt. Érezted ezt a nem mükődő vagy épp működő dinamikát, forrongtál így a barátnődre, voltak benned kételyek, féltél hogy elhagy, féltél hogy kevés vagy esetleg sok. Volt, hogy összevesztetek, meg volt olyan is hogy csak csendben továbbléptél. Vagy ő lépett tovább. Vagy hozzátette, hogy már nem működik, és te pedig kétségbeesetten próbáltad menteni azt, amit a másik fél már lezárt. Aztán ott lóg a levegőben az, hogy mi lesz, ha véletlen találkoztok? Köszöntök egymásnak vagy csak szimplán elmentek egymás mellett? Rá írsz hogy boldog születésnapot, van egyáltalán értelme? Akarjátok ezt X év után újrakezdeni, van-e egyáltalán esély erre, vagy inkább szükség? Hiszen nyilvánvalóan mindketten mentetek valamerre és a nosztalgia elég-e ahhoz, hogy felépítsetek valamit, ami anno működött?

Miközben olvastam, konkrét arcokat láttam magam előtt. A nagybetűsnek vélt barátságokat, ahol hol a másik, hol én voltam a hunyó. Eseményeket pörgettem magamba, beszélgetéseket, élményeket – hogy lehetett-e volna másként? Láttam-e előre a töréspontokat? Kellett-e volna megfoltoznom, bocsánatot kérnem, menthetett-e volna bármit? És mi lenne ha én kapnám meg ennyi idő után a bocsánatkérést? Vagy azt hogy leüljünk és megbeszéljük? Őszintén? Ahogy a könyvben Fern, én sem tudnám hirtelen mi a helyes út és hová vezethet. Adhatsz-e valakinek második esélyt, illetve egymásnak adhattok-e második esélyt ha mindketten az eltelt idő dacára egy teljesen más életszakaszban vagytok, ahol látszólag semmi sem hiányzik és a másik felbukkanása az, ami rádöbbent, hogy talán mégis… talán mégis hiányzik az a kis puzzle darab.

Nem könnyű olvasmány, de pont ezért remek darab. Mindenképp ajánlom azoknak, akiknek volt és van mit kigubancolnia a barátságok terén. Szemfelnyító mondatok, ismerős történések, aha-élmények. Nem fogja megváltani a világot, nem lesz minden lapjánál hűha érzeted, de ad időt számodra, hogy elgondolkozz a saját ex és nem ex barátságaidon. Azon, hogy mit tettek hozzád, te mit tettél hozzájuk és hol lennél most és hol vagy jelenleg nélkülük vagy épp velük. És ha csak egy pillanatra is, de nyugodtan ki lehet mondani: hiányoznak.

Jessica és Fern története kortalan, nem lehet őket csak úgy beskatulyázni a 90-es évekbe vagy épp csak a napjainkba. Nem lehet rámutatni vele csak egy emberre, hanem számos nőre és lányra ráhúzható ez a szerepkör – és ezért olyan fantasztikus az én szememben ez a regény.
Én borzasztóan ajánlom nektek ha másért nem is, egy vélhetően kellemes utazásra a saját tinédzserkorotok memory lane-jére, ahol barátságkarkötők cseréltek gazdát és megígértétek egymásnak, hogy örökké barátok lesztek.
A kötet ITT vásárolható meg.



Beküldve:

A vezércsel – sakk-matt a Vörös Királynőtől

Egy idő óta már kerülgettem ezt a sorozatot, nem vettem túl komolyan és őszintén bánom. Ez az a sorozat, amit kár, hogy nem láttam hamarabb és valószínűsítem, hogy néhány jelenettől eltekintve megmutatnám a legtöbb általános iskolás leányzónak is. Miért?
Tabudöntögető. Ellenmegy azzal, amit az akkori társadalomkép diktált: a fiúk sakkoznak, a lányok babáznak. A sakk férfias sport, sok agymunkával jár – taktika, logika,emlékezőtehetség és egy kis véresszájúság. Merev keretrendszerek, szabályok, magolás és tanulás – ebbe a hideg és racionális világba nincs helye egy olyan lánynak, aki szeret álmodozni…
Aztán jött Beth Harmon.
Szinte falom a részeket. Csodálattal, ámulattal nézem – főként azért, mert szomjazom az erős, női karaktereket. Könyvekben valahogy gyakrabban találkozik ezzel az ember mint a filmekben.

A sakkal egyébként én is szemeztem gyerekkoromban – meglepő módon unokatestvérem férje mutatta meg, tetszett, élveztem, de sajnos akkoriban abba is maradt a dolog. Aztán jó pár évvel később szimbólumként visszatért az életembe, a király és királynő kapcsolata, egymással való kapcsolatuk, ami végül manifesztálódott egy személyes írásban arra vonatkozóan, hogy egy kapcsolat akár egy sakkmeccshez is hasonlítható. Nem mindegy, hogy mikor mit lépünk és miért tesszük azt: ösztönből, nyerési vágyból, a másik lenyomása miatt vagy épp felemelése a cél, az sem mindegy, hogy ez a meccsezés hozzátesz vagy elvesz a kapcsolatból, az sem mindegy, hogy melyik bábuval lépegetünk és utolsósorban az sem, hogy tisztességesen játszunk-e vagy sem. Ezt nagyon szépen összefoglalja a Vezércsel.
Beth Harmonnal nem nehéz azonosulni egyébként – egy nőnek mindig több lábon kell megállnia, van, hogy előrébb kell járnia egy lépéssel, mint az „ellenfelének”. Sajnos vagy nem sajnos a taktikázás mindennapos lesz bárhol is nézzük: munkahelyen, kapcsolatokban, akár baráti akár párkapcsolatban.

A Vezércsel másik húzóereje az én szememben maga a színésznő, Anya Taylor-Joy. A mindössze 27 éves színésznőt én elsőnek az X-men: Új mutánsok filmjében láttam, nem fogott meg, különleges arckaraktere emelte ki a többi általam kedvelt színésznő közül. Páratlan tehetség, jól áll neki az 1960-as évek, jól hozza a karaktert, nem is tudom elképzelni ,hogy ő nem Beth Harmon a valóéletben. Hideg, kimért, mérhetetlenül okos, taktikus. És ugye Magyarországnak is van női sakkbajnoka Polgár Judit személyében – nagyon érdekelne, hogy nő-nővel való játszmát hogyan dolgoznák fel a sorozatban,mivel többszöri utalás is érkezett a sorozat egyes részeiben, hogy nőként könnyű dolga van Bethnek, hiszen csak le kell nyűgöznie a férfiakat és máris a győzelem kapujában áll – milyen hímsoviniszta szöveg ez!
Korhű, díszleteiben és fényeiben messzemenőleg toronymagasan áll, vannak kifejezetten szép jelenetek, Anya Taylor-Joy szemei pedig egyenesen igézőek ; a törékeny nő csak párszor jelenik meg, óvatos utalásokkal – ezt értem a képi világra, a fényekre, a beállításokra és nem magára az eseményszálra!

Érdemes végignézni ezt a minisorozatot, pár részes, 1-1 óra, de annyira dinamikus, annyira magával lendít, hogy szinte lehetetlen abbahagyni. Ha jól értesültem, jön a következő évad amit annyira várok, mert még az első évadból is maradt egy-két rész és fogalmam sincs, hová vezet a drámai szál. Mindenesetre ajánlom mindenkinek, aki egy picit komolyabb, de mégis szórakoztató sorozatra vágyik.

Beküldve:

Ép leszek… Larry története

A Larry c. magyar filmet ( azért is hangsúlyozom ki, hogy magyar, mert általában a közvélemény szerint kevés jó magyar film létezik és ezzel mélyen egyetértek) 3x néztem meg. Egymás utáni napokon. Annyira a fejembe mászott ez a történet, hogy a munkahelyemen is lassan ennek a rapszövegét dúdoltam.
Miért akkora dobás a Larry c. film Vilmányi Benett szereplésével? Mitől lesz ez egy picit aposztrofált 8 mérföld magyar verziója?
Azért mert nyers és őszinte képet fest a magyar társadalomról, a magyar mindennapokról – és bár sosem éltem Miskolcon, sem Ózdon, sem a környező borsodi helyeken, de ettől függetlenül nagyon is látványos és elképzelhető az ő életük is a film által.
Akit érdekel a trailer ITT található, a filmet pedig a HBO-n tekintheti meg.

Vilmányi Benett neve nekem semmit nem jelentett – vagyis hallottam már róla, de sem a Terápia c. sorozatban, sem pedig más filmben nem volt szerencsém hozzá és egy kicsit örülök is ennek. Ez volt az első élményem vele és azt kell hogy mondjam, telibetalált. Spoiler következik, kis finoman.
Larry aki a magyar hétköznapokban csak Ádám, egy tipikus falusi,kétkezű munkásgyerek. Akinek lóg a munkás-kantáros nadrág egyik válla,akinek úgy égett le a karja, hogy a póló nyoma látszik. Ádám dadog és tele van dühvel – nem az a tipikus kamasz düh, hanem ez már annál egy jóval kiforrottabb fajta – a családon belüli erőszak, az édesanyja elvesztése, a szoros kötelek, amik fogvatartják mind-mind csak fokozzák benne a tehetlenséget miközben semmire sem vágyik jobban, csak hogy kitörjön ebből a közegből. Az édesapa szerepe Thuróczy Szabolcsé, aki egy aggresszív, iszákos rendőrből lett megtért, jámbor, istenfélő rendőr. Érezzük a kérdőjeleket, igaz? A vasárnapi mise, az éneklő tömeg, az annyira abszurd volt, ahogy az is, hogy elmondja, hogy 1661 napja nem ivott…vajon egy ex-alkoholista, asszonyverő és gyermekverő rendőrből lesz valaha valóban istenfélő ember? Létezhet?
Azért nem is nagyon elrugaszkodott téma ez, hiszen naponta lehet hallani ennél durvább családon belüli erőszakról szóló híreket és mennyi de mennyi van még, ami a négy fal között szorult és csak akkor kerülhet esetleg felszínre ha tragédia lesz a vége…
Ádám, azaz Larry rapper. A híd alatt, az utcákon, el-elkapott beszédekből és a saját élményeiből,érzéseiből kovácsol szövegeket, amelyek egyrészt elég erősek és szókimondóak de borzasztóan őszinték. Larryt egyetlen egy dolog gátolja meg a sikerben: a dadogása.

Itt megállnék a spoilerekkel, mert szeretném, hogy legalább 1x megnézze mindenki, akit ez eddig megfogott: nagyon-nagyon fontos momentumnak tartom, ahogy az operatőr veszi a panelházakat, ahogy az ott élők mindennapjait megörökítik. Ez nem csak a sorsod-borsod feeling, mert hajdúbiharban is lehet ám látni ilyen panelházakat, ilyen sorsokkal – ahogy az utolsó kisebbségi, roma településeket is meglehet találni itt is, ahol a legnagyobb érték a tévé, vagy a rádió, a ház pedig összedűlőben van.

A film számomra legnagyobb mondanivalója mindenképpen az, hogyan találsz ott segítséget, ahol nem várod, hogyan lehet átírni a múltat, hogyan lehet az egészből kitörni és persze nem kell a happy end az egészhez, az kell, hogy kapj egy támaszt, egy kiinduló pontot, egy motivációt hogy elindulj és felépítsd magad. Ez talán a legfontosabb. Annyi, de annyi fontos részlete van, semmi kis apróságok, de mégis ettől lesz a film közeli,ettől lehet jobban átérezni a mondanivalóját, mert szerintem mindannyiunk életében volt egy Ádámhoz hasonló személy, aki ennyire elveszett volt, ennyire kereste önmagát és ennyire látványosan próbált kitörni – Ádám a szomszédod, a legjobb barátod, vagy akár te is lehetnél.


Beküldve:

7 könyv, ami jellemezte a 2021-es évem

Boldog Új Évet mindenkinek!
Sikerekben, önfejlesztésben, boldogságban gazdagot kívánok Nektek és köszönöm, hogy ennyien olvastok engem! 🙂 Vágjunk bele a 2022-es évbe!

1. I needed a viking – Alpha
A Facebook és az instagramnak köszönhetően figyeltem fel Alpha munkásságára. Aki szereti a slamet angolul, szereti az egyszerű verseket, szereti, ha van mélysége akkor bátran ajánlom, hogy kövesse Alphát vagy vásárolja meg a könyvét. Én a külföldi könyveimet INNEN rendelem, 100%-ig megérkeztek,14 napon belül. Az Ivar iránti elvetemült érzelmeim idáig sodortak :)))
„You are not going to wake up one morning and suddenly feel like a new person unless you took steps the day before to ensure you won’t repeat the things you always repeated.”

2. She wears pain like diamonds – Alpha
Nos, ugyanez igaz rá, egyszerre rendeltem a kettőt, de ez a kötet fogott meg elsőnek – így kezdtem el követni Alphát. Ezt a kötetet folyamatosan jelölgettem, szinte kétoldalanként találtam egy olyan verset, ami nagyon megérintett. Egy erős női képet fest, aki bár sok mindenen ment keresztül, nem fél kimutatni a valódi érzelmeit, töréspontjait és ez teszi igazán különlegessé. Nagyon a szívemhez nőtt, 2021 azon szakaszában talált meg, amikor nem voltam magamban biztos, nem tudtam merre tartok és őszintén elveszettnek éreztem magam. Örülök, hogy megtaláltam ezt a kötetet.
” We need to separate the person from the memory. The person left, but the memory of them not. And the difficult part about is it fools our hearts into believing they have stuck around because they still care.”

3.Almási Kitti – Ki vagy te?
Almási Kittit venni olyan, mintha feliratkoznál egy tanfolyamra, amit havonta újítasz, de cserében teljesen, tetőtől-talpig megismered önmagad. Na jó, nem havonta, de elég sűrűn jön ki könyve – szerencsére! Én nagyon szeretem Kittit, mindig is kedveltem, ahogy ír és amit ír. A Ki vagy te? csak egy újabb köve az önismeretem ösvényén, nagyon szerettem olvasni. Biztosra veszem, hogy majd újra és újra előveszem, hiszen itt is jelöltem meg dolgokat, amikkel még foglalkoznom kell. Azt is kedvelem a stílusában, hogy nem próbálja lenyomni a torkodon, hogy márpedig mindenkire ez meg ez húzható rá. Olyan könnyedén navigál, hogy észre sem veszed, és megérkeztél magadhoz.

4.Vágyi Petra – Sémáink fogságában
Maga a kérdés, hogy miért csináljuk újra és újra ugyanazokat a sémákat az életünkben elég érdekes kérdéskör, amit nem is hiszem, hogy elsőre át lehet járni rendesen… nagyon érdekes, néha pedig megdöbbentő volt olvasni a sémákról: voltak pillanatok,amikor valaki felgyújtotta a kislámpát a fejemben és csak ültem. Nem tudtam elsőre elolvasni úgy összességében a könyvet – kellettek kis pihenők, de szerintem egyszerűen azért, mert elemi erővel törtek rám ezek a felfedezések és hát na, nehéz falat az, ha az ember így hirtelenjében szembetalálkozik a rég elfojtott, eltitkolt,szőnyeg alá söpört problémáival. Nem könnyű a tükörhöz állni és szembemondani magadnak, hogy te bizony azért teszed ezt vagy azt újra és újra mert egyrészt dolgod van vele, másfelől meg szószerint otthonról hoztad…

5.Füredi Júlia – Elég!
Ezt a kötetet nemrég kaptam magamtól, karácsonyi ajándék gyanánt szóval még az olvasása folyamatban van, de már az első lapok megtették a hatásukat. Szerintem tényleg olyan mint egy kiáltás. Nem könnyű belátni, hogy kiégtél, de annál sokkal nehezebb, hogy rájöjj, hogyan mássz ki belőle. Hogyan lendülj túl ezen, hogyan találd meg újra azt, ami boldoggá,kiegyensúlyozottá tesz, amitől jól érzed magad. Ez nemcsak téli/tavaszi fáradtság, ez nemcsak az, hogy fásult vagy, hanem a szervezeted, a mentális egészséged próbál téged így figyelmeztetni, hogy valami nem megy és nem működik akkor ne vonszold tovább… mindenkinek el kellene olvasnia. Komolyan.

6.Simon Márton – Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni
Ehhez a kötethez az is kötődik, hogy Debrecen-Polgár útvonalon olvastam ki egyetlen oda-visszaút alatt. Írtam Marcinak, és megdöbbenésemre vissza is írt! Szóval ez egy klassz momentum volt. Az éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni cím azért is volt számomra találó, mert éjszakai bagoly vagyok, sok emberrel ültem már a konyhámban és beszélgettem hosszasan… mennyi de mennyi mindent tudnának mesélni azok a falak is, te jó ég! Szóval számomra már az első pillanattól fogva telitalálat volt. Persze, Marci amúgy is a szívem csücske, Závadával együtt, de ez ilyen. Voltak benne elég nehezen értelmezhető, töredezett slamek, de kellett egy második olvasás belőle és helyére szaladtak a gondolatok.

7.Závada Péter – Gondoskodás
Nem könnyű olvasmány, nem könnyű értelmezni sem, de ez Závada legtöbb versére és kötetére igaz. Kell hogy legyen egy zaklatott állapot, amikor betudja az ember fogadni. Pont emiatt, nem is lehet egyszerre elolvasni mert megcsömöl tőle az ember – de ha szép lassan, akkor vannak benne villanások, amelyek kedvesek nekem. Elvont. Többszörösen értelmezhető. Nehéz. Mégis fogva tart egy-egy vers sora.


A kerek évfordulómra, ismét könyvet veszek magamnak és lehetőség szerint ezt is kérek.
Ez a hét könyv tökéletesen leírja az egész évem: szépen, kaotikusan, türelmetlenül, elveszetten és keresősen – örülök, hogy átmentem ezeken a fázisokon.
Nektek mi volt a tavalyi év könyve?

Beküldve:

Vadállatok északról – The Vikings

A helyzet az, hogy bár már elég régóta hallottam erről a sorozatról, nem volt szándékomban különösebben elmerülni az északi mitológia ezen bugyraiban – a főszereplő Travis Fimmelt a HBO-n futó sorozatból ismertem és tudtam, hogy a Vikingekben játszott előzőleg, de körülbelül ennyi is volt a tudásom java. Aztán hála a TikToknak, egyik este bedobott egy pár másodperces kedvcsinálót a Vikingek sorozat egyik főszereplőjéről és ahogy az lenni szokott az ember lányával, éreztem magamban a késztetést, hogy újabb antihőst avassak a saját univerzumomban, ahol már a kedvencek közé sorolható az összes létező tipikus rosszéletű fuckboy. Ez egy érdekes dolog egyébként, hogy bármilyen filmet/ sorozatot nézek, mindig lesz egy karakter aki annyira „érthetően” gonosz számomra, hogy bekapcsol a reflexem, hogy elkezdjem menteni, hogy miért akkora szemétláda, mint ami … az a gond,hogy ez a valóságban is működő filter nálam. Upsz.

Nos, hölgyeim és uraim, az én kedvencem Ivar. Az egy dolog, hogy maga a színész ( Alex Hogh Andersen) sem egy csúnya férfi, és lehetséges hogy a haja is közrejátszik abban ( milyen fura fétis, tudom) hogy tűkön ülve vártam, hogy végre a képernyőre kerüljön. Nem mondanám, hogy a négy évadot nyögvenyelősen toltam le, mert nem, jelenleg az ötödik évad tizenpáradik részénél tartok – teljesen ráfüggtem. Aki eddig nem nézte, de tervezi, akkor SPOILERes kifejtés jön.

Azért tartom izgalmas karakternek Ivart, mert nem eredendően gonosz, nem az a tipikus gonosz karakter, hanem szerintem részről részre megingatja a nézőben a mérleget, hogy mikor milyen. Az, hogy nyomorékként született, ahogy felnőtté vált egyértelműen megmutatja, hogy kisebbségi komplexussal van megáldva ( érthető okokból), ezerszer többet kell letennie az asztalra mint az egészséges testvéreinek; nyilvánvalóan az is benne van, hogy a híres Ragnar Lothbrok fia – aki egyébként nem akarta őt. Ivar hihetetlen okos, taktikus karakter. Fejben építi fel a saját birodalmát, nem véletlenül sakkozik, nem véletlen az sem, hogy túlkompenzál és túl akarja szárnyalni az apját – megakarja mutatni, hogy attól, mert nyomorékon született, lehet jó harcos és jóval többre képes és többre is fogja vinni. Az apai szeretet csak néhány pillanatig villan meg Ragnar személyében, az igazi apakaraktert Floki jelenti számára, aki tudja kezelni Ivart – a jéghideg, mindent letaroló szarkazmusra és cinizmusra ugyanígy válaszol: szerintem Floki tudja igazán, hogy mennyire szeretetéhes Ivar, mennyire vágyott volna a valódi törődésre és hogy mekkora erő rejlik Ivarban.
Freydis képében megjelenik a szerelem Ivar életében – még csak néhány jelenetet láttam tőlük, de borzasztóan hangsúlyos, valószínű kiderül majd, hogy miért az, ahogy Freydis odaadással isteni piedesztálra emeli Ivart, erősíti benne azt, hogy ő különleges – mi a legnagyobb vágya annak, aki bármiféle deficittel él? Az, hogy aki szereti őt, mindennel együtt tegye – és egyszerre legyen normális és különleges a szemében, ezt pedig Freydis maradéktalanul megerősíti Ivarban.
Eddig szép a kapcsolatuk, van benne számomra valami bátorító azzal kapcsolatban, hogy aki ennyire elgyötört és sötét lelkileg,akkor is megtalálja azt, aki látja benne a fényt.

Spoiler off

Nem lennék én, ha nem jegyezném meg mennyire jó látni, hogy a nők is harcolnak, hogy vannak igazi shield-maidenek. Lagertha mellett számomra erős karakter még Helga és Torvi. Helga és Floki szerelme, az egymáshoz való ragaszkodásuk is szép, Helga megtestesíti a végtelen türelmet, jóságot és szeretetet számomra, szóval le a kalappal a színésznő előtt 🙂
Az egész sorozat dinamikája tetszik – és az örökérvényű igazság, hogy a finom hölgyek is az olyan vadállatokra buknak, mint Bjorn Ironside, akinek igazából aranyélete van több okból is. Szerintem nem nagyon akadt olyan női karakter, aki ne akart volna az ágyába menni – apja fia, ahogy mondani szokás.
A hajak pedig – én mindig is elkötelezett híve voltam a manbun-nak, de mióta a Vikingeket nézem, egyszerűen készvégem. A külsőségek persze, tudomtudom, de nagyon szívesen fonogatnám Ivar haját. Mindig is gyenge voltam, ha hosszú hajú pasikról volt szó – kinek mi ugye.

Szóval akit érdekel a skandináv, északi mitológia, szereti a gyönyörű, jegeskék szemeket, a fonott férfihajakat, a csattogó pengét és a történelmet, ne adj’ még a harcos amazonok karddal is hívószó számára, az vesse bele magát a sorozatba, mert nem fog csalódni. Lassan indul, de annál hangsúlyosabb lesz évadról évadra és izgalmas fejlemények szővik át a részeket.

Beküldve:

Tudsz-e hálás lenni?

Szeretnék erről írni, mert úgy tűnik, valami változás alatt áll bennem – és ez borzasztóan jó dolognak tűnik most, talán újabb dolgot tanulok magamról és egy kicsit teszek is azért, hogy megismerjem vagy többet adjak magamnak – szeretetből.
Sosem voltam hálás – semmiért. Ezt így nagyon nehéz leírni, de így van: nem voltam hálás sem az ölelésekért, sem a vigasztalásokért, nem tudtam megélni a hála pillanatát akkor sem, mikor eljutottam olyan helyekre, ahová vágytam. Amikor megtudtam venni azt, amire évek óta gyűjtöttem vagy álmodoztam. Az életem sok tekintetben hasonlított egy kipipálásra váró feladatlistára, semmint arra, hogy örüljek az elért sikereimnek, el is ismerjem őket de az, hogy legfőképp hálás legyek akár magamnak, hogy ezeket el tudtam érni,sokszor önerőből.

Nem voltam hálás akkor sem, mikor fenntartottak a vízen sokszor sokan sokféleképp, mert úgy gondoltam ez egy befektetés – most engem úsztatnak, máskor pedig én fogom őket.

Aztán lehet, hogy tényleg öregszem, vagy csak szimplán lassulok de példának okáért, miközben mentem dolgozni, utaztam a buszon néztem a hegyeket a távolban és elmosolyodtam, hogy dejó, hogy most itt pont így süt a nap rám, pont látom a hegyeket mert tiszta a levegő és azt éreztem, hogy jó ez így, hálás vagyok érte.
Ez volt az első kis lépés.

Visszatekintettem az egyetemi éveimre, a volt munkahelyeimre, az emberekre, kapcsolatokra akiket megismertem innen-onnan, a barátokra akik kitartottak mellettem akkor is, amikor a leginkább elviselhetetetlen voltam – és tudjátok, azt éreztem jól volt ez így. Nem csináltam mindig mindent jól, sőt. Annyi hibát halmoztam, bántottam meg embereket, váltam toxikussá mások és magam számára is, voltam rosszindulatú, voltam igazi mártír, voltam manipulatív, voltam bután naiv, voltam egészen betegesen stresszes és féltékeny is – de sosem voltam hálás.
Én mindig azt mondtam, nem vagyok jó ember, hiszen tényleg annyi tettemmel nemcsak bántottam meg másokat, hanem konkrétan követ dobtam hozzájuk – a mostani eszemmel annyira látom, hogy miért tettem ezeket és tisztában vagyok vele, hogy sokat nem lehet csak úgy egy szimpla bocsánatkéréssel elintézni sem már.

Kibúvót keresni sokkal egyszerűbb volt, kifogások mögé bújni – de jobb akarok lenni.
A régi telefonom rendszerébe bejelentkezve elém tárult egy nem is olyan régi időszak – meglepődve láttam a fotókat, tele van emlékekkel, amik elérték a hatásukat és elkezdtem azon agyalni, hogy mennyire mindent megtettem volna egy ölelésért valakitől – mert összetévesztettem érzéseket, mert gaslightingoltak, mert saját magamat is megkérdőjeleztem már a végén, és most az élet amit hoz, azt el tudom fogadni az összes jóságával és kevésbé jó helyzeteivel együtt: hogy ez mekkora egy folyamat volt! Óriási lépés, amikor nem rebelliskedsz és nem kezdesz felesleges körökbe magaddal szemben, nem kezdesz el de miért? kérdéseket gyártani, nem falod fel magad elevenen – hanem nem is tudom, egyszerűen megbékélsz. Tudsz úgy örülni, hogy az őszinte. Még gyakorolni kell, de egyre többször tud jó lenni.

Nagyon eltűntem az elmúlt fél évemben. Összehúztam magam egész kicsire, elkerültem az embereket, egy-két emberrel találkoztam csak, hogy átgondoljam mennyi mindent rontottam el és egyáltalán van-e értelme ugyanezeket a köröket futni, vagy képes vagyok ebből kilépni és más szemszögből nézni a dolgokat.

Hálás tudok-e lenni azért, mert van egy jó estém? Mert úgy kelek fel, hogy jól vagyok?
Tudok-e pont annyit gondolni a történtekbe, mint amennyi és nem akarom túltölteni a poharat, nem akarok miérteket keresni, nem akarom aláásni és megvétózni a dolgok menetét?

Tudok és ez végre borzalmasan jó érzés is egyben.



Beküldve:

Vágyak/Valóság

Akinek van Netflix előfizetése valószínűleg belefutott ebbe a sorozatba, ami mindössze 8 részből áll. A tiktokot felrobbantotta néhány jelenete, ami erősen 18+os és maximálisan igaz rá, hogy csak egy kis erotika, egy csipetnyi fehérnemű kell és szinte bármi eladható.
De vajon tényleg csak egy újabb szexsorozat unatkozó, izgalmakra vágyó háziasszonyoknak?

Nem a színészekről lesz szó, sem azok tehetségéről vagy épp hiányáról. Arról sem lehet velősen írni, hogy mennyire magával ragadó a történet, hogy a plot igazán sokáig érlelődött a producerek koponyájában. Arra viszont mindenképp érdemes figyelni, hogy maga a téma amit feldolgoz szerintem sokak fejében hagyott kérdéseket, nem véletlenül. Aki mellett biztonságot, nyugodt és békés családi légkört kapunk, valószínűleg nem tudja megadni azt az izgalmat, a szenvedélyt, amire szükségünk volt/ van. Nagyon ritka az, amikor a kettő kéz a kézben jár. Ez az a kérdéskör, amit feszeget – vajon tényleg így van?

A történet huszadrangú: lapos házasság, tökéletes család és egy eltitkolt élet vagy inkább egy eltitkolt bűnős múlt.
SPOILER >>

A főhősünk, hogy újra azt érezze hogy él, egyszerűen naplót kezd el vezetni a számítógépén ahol részletesen leírja hogyan vette be az éjszakai Sohót a barátnőjével, akivel megszámlálhatatlan kalandjuk volt. Részletes pontossággal írja le, kivel mikor és mit csinált. Egyetlen férfi emelkedik ki az összes sztori mögött : Brad. A vele való 8 évnyi kalandozása az, amire újra vágyik mindazok ellenére, hogy ott van vele élete nagybetűs partnere, a mindig tökéletes, mindig jófiú, kiváló apa Cooper. Ahol titok van, ott lebukás is – Cooper elolvassa a felesége naplóját, majd szépen lassan betekintést nyerhetünk abba, hogy tulajdonképpen sosem volt köztük megfelelő kommunikáció, nemcsak a szexuális életükkel, vágyaikkal kapcsolatban hanem úgy általánosságban. Elcseszett próbálkozások hada következik, ahol Cooper a szexi férj szerepét próbálja felvenni, tulajdonképpen felfogja hogy mire van a feleségének szüksége és ezért lekopizza a Braddel való sztorikat abban reménykedve, hogy ezzel aztán mesésen boldoggá varázsolja a feleségét, Billiet. Ugye érezzük, hogy ez is egy óriási klisé, mindazok ellenére hogy kb. mindenki tudja, hogy eleve holt ötlet valaki más levetett cipőjét felvenni, ha az nagy ránk…
Billie továbbra se adja fel az álmodozást, van némi csavar, némi dráma de szerintem a legértékesebb pontja a történetnek az, amikor a fáradt anyuka kifakad – nem érti hol romlott el az élete. Soho utcáin sétálgatva,babakocsival megkérdezi magától, hogy ki is ő valójában, tényleg erre vágyott-e vagy a társadalom nyomására történtek vele a dolgok – miközben a „barátnői” azaz szintén életunt, folyamatosan boldogságot bizonygató anyukák nem értik, hogy mi történik Billievel, mivel egyikük sem az a lélekelemző típus sokkal inkább ez a kifelé azt mutatom, minden a lehető legnagyobb rendben, mert tökéletes kép kell a családról Facebookra.

Billie aki egyébként pszichológus ( … igen, tudom, de attól, hogy valaki pszichológus nem jelenti azt, hogy a saját életét is rendbe tudja tartani, vagy egyáltalán átlátja hogy melyik döntéséből mi következett) próbálja azért összetenni a dolgokat,de végül minden döntése, minden álma, minden gondolata Bradhez jut vissza – ezért meglátogatja az egyik volt tanárát az egyetemen. Ez volt a film abszolút csúcspontja, ez a beszélgetés ami kettőjük között zajlik. A volt tanára rámutat arra, hogy az egyik serpenyőben a boldog család, a biztonság, a kirakat van, de ettől nem várható el, hogy tartalmazza a szenvedélyt, a kéjt, azokat az izgalmakat, amiket Braddel élt át, mert Cooper alapból nem is az a fajta ember, így ez csak egy ilyen tesséklássék módszer lenne. Nem tudom hány anyuka kapta fel a fejét erre, hány elkeseredett szingli vagy mennyi párkapcsolatban élő nyelte félre a falatot, de biztos, hogy ez a beszélgetés ( kérdéskör) szerintem nagyon sok ember életében jelen van, vagy jelen lesz egyszer.

Billie és Cooper megpróbálja a házasságukat megmenteni, ami alapból már bizalomtól kellően mentes, hiszen Billie Bradről fantáziál, Cooper számára is előkerül egy hölgy, aki meg pont azt adja meg, amit ő nem kapott meg otthon: felnéznek rá, dicsőítik, értékesnek és elérhetetlennek titulálják. Ebben is van némi érzelmi manipuláció, hiszen melyik férfinek nem simogatná az egóját, ha felültetik arra a bizonyos elérhetetlen trónra? Francesca nagyon ügyesen manipulálja Coopert, és nagyon sok víz lefolyik kettőjük között de az óriási csattanó csak ezek után jön. Nem árulom el, akit érdekel, nézze meg, de erősen 18 karikás sorozatról beszélünk.

>>SPOILER VÉGE

Nagyon hangzatos a magyarra fordított címe, végre egy frappáns fordítás. Vágyak/Valóság. Mennyire mosható össze a kettő, mennyire egészséges összemosni és kivel lehet csak vágyakat kiélni és kivel lehet egy életet megalapozni. Vagy van olyan, akivel mindkettőt lehet?

A legérdekesebb viszont az, hogy rámutat az egész történet a korunk egyik legnagyobb betegségére – az intimitást és a szexualitást összekeverjük azzal, hogy szeretve, kellve érezzük magunkat. Billie tulajdonképpen épp ezt teszi – ha Braddel van, akkor szeretve, kívánva érzi magát és ez egyfajta eufórikus állapotot idéz neki elő – mindannyian tudjuk, hogy amitől függünk, annak a rabjai leszünk vagy épp rabjai maradunk. Tehetünk bármit, lehet egy teljesen más máz mögé épített életünk, a valódi énünket, a valódi vágyainkat nehezen tudjuk jó mélyre elásni hosszabb időre. Amit nem kapunk meg, abból hiány lesz, a hiány éhséghez vezet és az éhség mardossa az embert – Billiet újra és újra. Megéri-e egy eufórikus, dopamintól fűtött éjszakát odaadni egy otthonért?
Megéri-e önzőnek lenni?

Beküldve:

Ha a falak beszélni tudnának – környezettudatosságra biztatnának!

 


A környezettudatosság érdekünk lenne – szerencsére ma már ez kevésbé kérdés, mint jó pár éve, és szinte minden területen akadnak olyan környezetkímélő újítások, amelyekkel tehetünk a bolygónk jólétéért. Gondoljunk az újrafelhasznált divatra, a környezetkímélő poharak, a műanyag visszaszorítása mind-mind remek kezdeményezés. Ami számomra kifejezetten tetszik az az, hogy a lakberendezésben is utat tört ez a vonal – hallottatok már cukornádrost őrleményből készült falpanelekről? Nem?

Ezek a falpanelek strapabíróak, mindazonáltal le is bomlanak, tehát nem szennyezik a környezetet és újrafelhasználhatóak!
Arról pedig nem is szólva, hogy mutatós darabokról beszélünk, számos mintával tehát bőven elengedhetjük a fantáziánkat. A falpanelek semleges fehér színűek, és festhetőek, így tetszőleges színűvé varázsolhatóak egy kis kreatívitással. Ezt bárki különösebb szaktudás nélkül felteheti a falra – a hozzávaló ragasztóért sem kell messzire menni, hiszen az alábbi webshopban az is elérhető, ami azért jó pont, hogy nem kell külön keresni és máshonnan rendelni.
Ha érdekel, hol szerezheted be, akkor kattints IDE.

A másik személyes kedvencem, a parafából készült falpanel.
Nekem azonnal a japán metszetek világa jutott eszembe, és egyszerűen csodásan fest. Ezekből is több féle minta és szín érhető el és mivel különálló panelekről beszélünk, konkrét darabokból konkrét minta hozható ki – olyan mint egy puzzle. Nem igényel szakembert, tehát egy-két nap alatt bárki megtervezheti és újjá varázsolhatja a nappaliját, a hálószobáját vagy ahol éppen szükségét érzi egy kis frissítésnek.
ITT megnézheted illetve ha szeretnéd,akkor meg is rendelheted.

Bár szorosan nem mondható feltétlenül környezetkímélő kategóriának, de én szeretek DIY dolgokkal is foglalkozni – sokan vagyunk úgy, hogy szeretnénk valamit újítani a lakásunkban, viszont a keret elég szűkös. Nem mindennap vehet az ember csak úgy egy komplett konyhaszekrényt ugye… erre az öntapadós fólia amúgy kiváló megoldás. Olcsó, könnyen felhelyezhető, nem igényel szakembert és azért ezek elég tartósak és mutatóssá varázsolható vele konkétan majdnem minden felület – konyhabútor,asztal, régi szekrények, komódok. Ezzel valamilyen szinten környezetet is kímélünk, hiszen a túlfogyasztás is fontos kérdés. Ha pedig megunnánk azt a színt vagy mintát, sokkal egyszerűbb egy új fóliát vásárolni rá. Egy délután alatt meglehet csinálni – hogyan csináljunk családi programot okosan 😀
Ha kisgyerek van a háznál, akkor vannak kifejezetten szivacsos öntapadós fóliák is – kiságy mögé, pelenkázóhoz, mindenhová passzol és könnyen tisztántartható is – az anyukák nagy örömére!

Ha érdekelnek ezek a megoldások, esetleg lakásfelújítás vagy DIY- projekt előtt állsz, akkor érdemes meglesned a kerma.hu webáruházát, ahol rengeteg falpanel közül válogathatsz – legyen szó parafáról, betonról, kőről, egyszínűről vagy mintásról, textúrázott vagy épp textúra nélküli – mindenki megtalálja a megfelelő darabokat.

Ha van kedvetek, az elkészült projektről küldjetek fotót az info@kerma.hu email címre.
Inspirációért pedig érdemes meglátogatni a Pinterest oldalukat is, több tízezer fotóval messzemenőleg a legaktuálisabbak a trendek területén!

 

Beküldve:

Macsó sztripperek kevésbé csillogó világa – ToyBoy kritika


A Netflix feldobta számomra a ToyBoyt kitudja hanyadjára – én pedig nem akartam egy újabb Magic Mike-féle filmet megnézni, mert bár a szemnek mindenképpen mesés, jelenleg nem utazom közhelyes történetekben. Aztán valahogy odakerültem két álláshirdetés böngészése között, hogy belenéztem az első részbe – az intro azonnal megfogott, nagyon művészi, a zene pedig tökéletes alatta. Nos, így kezdődött.

Piszokhamar ledaráltam a tizenhárom részből álló, egyenként 1 órás részeket. Az alaptörténet egyébként nagyon egyszerű SPOILER :
Adott egy férfi sztripper, aki pumákban utazik ( puma alatt az idősebb, gazdag nőket értem, akiknek a fiatalabb férfiak az örökéletforrása). A spanyol Marbella gyöngyszeme Macarena ( hey, Macarena!) szemet vet Hugora, a nagyon csinos, nagyon szexi sztripperre. A viszonyuk kiteljesedik, majd hirtelen a semmiből ott van Hugo egy hajón, egy szénné égett holttesttel és 7 évnyi börtönélettel. Snitt.
Pro-bono ügyként Triana foglalkozik vele, a feltörekvő,okos és végtelenül szép arcú gyakornok – a lelkesedése kitart a tizenhárom rész végéig, pedig bőven van benne csavar és lenne kedve nem is egyszer ott hagyni az önfejű, makacs Hugot, aki csak halmozza a bajt maga körül.
A történet a gyilkosság köré fonódik és a sztripperek világához – ehhez jön még egy velejéig romlott zsaru, egy exrendőr sztripper, aki minden rosszba belenyúl, az Inferno másik három tagja.  Szeretném kiemelni Jairot, aki azonnal a kedvencem lett – egy hajléktalan srác, aki az Inferno egyik legdögösebb eyecandyje, mellesleg néma és jelelve beszél. Annak annyira nem örültem, hogy kivel hozták össze, de az ő karakterét sikerült szerintem a legjobban kibontani a tizenhárom rész alatt, talán ő kapta a legnagyobb mélységet. A saját családja sem keresi őt a munkája miatt, illetve ehhez később a szerelme is hozzájárul, nincs hol aludnia, van aki kifejezetten cseszteti őt azért, mert jelelve beszél…és akkor ehhez a külseje meg 10/10.

Nyilván elkoptatták a kliséket, a jó zsaru-rossz zsaru, az ex-rendőr drogbizniszbe való belépésével, akkor a pénz mekkora úr és mennyire meg lehet tőle részegedni akár akkor is, ha alapvetően gazdagnak születik az ember. Akkor ott vannak az elbaltázott, ki nem fizetett esték ahonnan leléptek a lányok, egy anya akinek a férje bent ül a sitten és a megélhetésük napról napra zajlik, vannak fel nem göngyölített szálak, szóval bőven akad benne kraft.

Ha elnézzünk attól, hogy sok-sok jelenet tényleg a nőknek szól, részenként néhány percnyi táncikálással megfűszerezett kockahas látványa mellett pedig tényleg ott van egy jó sztori. Bízom benne, hogy a második évad még jobb lesz – a lehető legjobb cliffhangert kapta a sorozat.

A sorozat nem mellőzi a spanyolokra jellemző óriási érzelemdús jeleneteket, a nagy sírásrívás, káromkodás mind megtalálható benne, de ettől lesz kevésbé hétköznapi. Az amcsik Magic Mike-ja ehhez képest egy nagyon sablonos, kliséktől hemzsegő egyszer nézhető történet.

Beküldve:

Jim Row – Az Orion Terv könyvkritika

Az a megtiszteltetés ért, hogy az Ágenda Kiadóval egy hosszas beszélgetés után felkértek, hogy írjak a könyveikről. Ez azért is óriási dolog számomra, mert abszolút amatőr vagyok ezen a téren.  A valódi kritikusok egy elég összetett szaknyelvet beszélnek szóval ez nagyon is távol áll tőlem viszont( nem meglepő módon) az olvasás nem. Olvassátok az első Ágenda Kiadónak készített kritikámat!

A könyv e-könyv formában megvásárolható ITT.

Az Orion-terv egy titkos projekt – olyannyira, hogyha valaki belekeveredik, annak ahogy lenni szokott teljes titoktartás is kötelezi. De mi a helyzet akkor, ha valaki túl sokat tud, túl sokat mond nemet?
Hogyan lesz egy mezei betörési riasztásból gyilkossági ügy, amelyet az FBI kezel? Hogyan válik egyetlen haláleset dominóeffektté, hogyan kapcsolódik be a fejlettebb technológia, a hackerkedés, a nano-robotok alkalmazása a gyógyításban?

A könyv lendületes, dinamikus történésekkel gazdag – főszereplőnk, Jack Collins egy egyszerű, vagány fickó akinek az amerikai álomból igen kevés jutott – egy válás, egy gyerek és egy nagyjából kielégítő meló. Részletes leírásokból nincs hiány, a szereplőket teljes egészükben el tudjuk képzelni és az autórajongóknak sem kell aggódniuk, mivel sok kifejezetten menő verda szerepel benne. A történet egy kicsit krimi, egy kicsit sci-fi, okosan adagolva az információmorzsákat amiket az olvasónak kell összetennie. Külön jó, hogy a háttérben egyszer csak összeérnek a szálak; a múlt és a jelen kezet fog egymással.

A történetet abszolút jónak találom, viszont mindössze 107 oldal, tehát még bőven lehetne mit írni erről. ( és remélem is, hogy lesz folytatása!)
Szerettem, hogy Jack olyan fickó, aki tényleg a szomszédpasi, az ezermester fajta, aki azonnal kedvesnek tűnik és Carrie megtestesíti az okos, karrierista nőt aki jóval nagyobb dolgokba tenyerel bele, mint ahogy az ő gondolja. Aki kedveli a romantikával éppen megfűszerezett regényeket, annak tökéletes – elalvás előtti órákba olvasni, akár egy teával/kávéval kiülni a parkba – garantáltan jó szórakozást kínál.

Számomra a legjobb karakter Blade volt – szeretem a női hackereket ( éljen Lizbeth Salander!) mert nincs is jobb egy erős, független, önálló nőnél ( ezt a propaganda szöveget… :D). Egyébként remélem a későbbiekben olvasok még Jim Rowtól hackerkedős sztorikat, mert ez egy elég izgalmas téma, amit többféleképp lehetne megközelíteni. Ha lehámozzuk a hollywoodi sémát, ahol 5 perc alatt hackelnek meg és törnek fel egész komoly tűzfalakat, akkor ezen túl érdemes lenne szót ejteni az etikus hackerkedésről, az adathalászat és felhasználásról – de ezek mind csak az én laikus agyam szüleményei.

Borító: 4/10.
Történet:6/10.
Szereplők:8/10.