Kategória: Uncategorised

Mindig is érdekeltek az energiák, a miértek – borzasztóan hiszek abban, hogy semmi sincs véletlenül, minden mindennel összefügg, akkor is, ha mi ezt nem látjuk. Hiszek a karmában, hiszek az önismeret ködös útvesztőiben, hiszek abban, hogy ezek a szálak mintegy láthatatlan damilként feszülnek ember és ember között : sokszor mondom, hogy mindenki egy leckét tartogat számunkra, akivel találkozunk. Nem mondom, hogy nagyon kiélezett vagyok még ezekre, de sokkal tisztábban látom „át” az embereket, vagy legalábbis kapirsgálom, hogy kitől mit tudok tanulni, mit hoz az én életembe. Jó emberismerőnek mondanám magam, de maradjunk annyiban, hogy a legjobbat akarom mindenkiben elsőkörben látni.

Mindenesetre alapból érdekel a téma és jelenleg elakadást érzek az életemben – elég nagyot. Beára egyébként TikTokon figyeltem fel, aztán instagramon is elkezdtem őt követni. Valahogy beszélgetni kezdtünk, valószínűleg az asztrológia kapcsán, amiben szintén jártas és az egyik alkalommal tartott egy ingyenes szeánszot az instagramon. Kértem egy lapot – semmi,de az égvilágon semmi nem volt, ami eszembe jutott volna, egyszerűen az akkori helyzetem érdekelt. Az a lap, akkor és ott arra sarkallt, hogy vágjak bele – végül sikerült összeegyeztetnünk Beával egy online tarot tanácsadást.

1,5 órán át beszélgettünk – azért szeretném a szkeptikusok számára elmondani, hogy nem fekete-fehér,igen-nem-re kell itt gondolni, és Bea úgy húzta ki a lapokat és úgy vázolta a saját helyzetemet világosan és érthetően, hogy SOHA nem találkoztunk előtte, nem tudhatta életem azon szakaszait, eseményeit amire rávilágított. Nagyon szépen ívelt a beszélgetésünk – ültem és nem bírtam nem mosolyogni, még akkor is, amikor a negatív aspektusok is előkerültek. Egyrészt órási kő esett le a szívemről, hogy oké, a negatív része is reális és végre tisztán látom a negatív részét. Hogy mivel állok szemben, mivel kell még dolgoznom. Egy-egy felismerés elemi erővel hatott, hogy basszus! Tényleg! Olyan könnyedén tapintott rá, számomra olyan volt, mint egy nagy puzzle – néhány részletet szinte azonnal helyére pattintottam, de még akadnak kevésbé érthető szegmensek dehát nem is kell mindent egyből felfogni,érteni és ez benne a szép: minden változik és semmi sem állandó.

Én két dolgot írnék mindenkinek receptre: terápiát és tarot kártya olvasást. Az elsőt azért, hogy az önismeretét mindenki fejlessze, mert annál szebb és annál kifizetődőbb nincs, mikor az ember a traumáiból újjászületik és képes úgy átforgatni magában, hogy az leckévé, tudássá érjen. A másodikhoz pedig mindenképp Beát ajánlanám,mert vele egy kicsit madártávlatból de mégis közelről tudod szemlélni az életedet – ott vannak a válaszok benned, végig, mindenkiben, vagy legalábbis azt gondolom az életünk folyamán csak jól kell kérdeznünk ahhoz, hogy átláthatóbbá váljon az, hogy miért úgy reagálunk, miért úgy döntünk, ahogy. Bea így első blikkre nekem egy mentorhoz volt hasonlítható – valaki, aki fogja a kezed, ismeretlenül, nem ítélkezik, ő csak egy közvetítő magadhoz. Tolmács, ha nagyon sarkosan fogalmaznék. Nem fogja neked a lottó ötös számait megmondani, azt sem, hogy holnapután eljegyeznek-e, azt sem fogja elmondani, hogy holnap költözz külföldre – szóval ezt felejtsd is el. De azt megkérdezheted tőle, hogy a terveid jó irányba mutatnak-e, milyen energiák mozognak körülötted, és azok a nehézségek amelyekkel jelenleg dacolsz, mennyire reálisak.

Ha téged is érdekel az asztrológia, a tarot, akkor ajánlom Beát, nyugodtan keresd! 🙂

Kép forrása: ismeretlen, de ha tudjátok kié, akkor taggeljétek pls! 🙂

Szeretném, ha ez egy vidám hangulatú bejegyzés lenne, de nem fogok hazudni, inkább csak aposztrofáljuk tanulságos posztnak. Az elmúlt hetem hálakeresési folyamata hullámzóan halad – van amiért már most hálás vagyok, de felismertem azt, hogy mi az, ami óriási tanulási folyamat lesz még. A stressz úgy tűnik borzalmas erővel tud rám szakadni és nem tudom, hogyan engedjem el – ez egyik kiváltó oka annak, hogy úgy érzem magam alá vagyok temetve – aki pedig nem tanult meg kúszni ebben, vagy szimplán kilépni ebből a körből
(lásd én) a töménytelen maximalizmusommal, a megfelelési kényszereimmel – nos, elég nehéz, sőt kurvára az. De majd lesz jobb. Nem csinálhatom ugyanazt, mint egy éve.
Amiért jelenleg borzasztóan hálás vagyok : a készülő verseskötetem. Bizony, ilyen törekvéseim lettek – az elmúlt évek terméseiből, érzéseiből, csalódásaiból, öröméből, múzsáiból merítkezve talán végre nyitok a világ felé. Ez elég nagy lépés számomra, tényleg még csak karcolatok vannak meg, vázlatok, megannyi ötlet de hiszem, hogy egyszer kész lesz. Kész kell, hogy legyen, lehetőleg a harmadik x-em előtt.

A napokban a jógabarátnőm a távoli Skóciából elküldött nekem egy mantrát – kiragasztottam a tükörre. Minden reggel megpróbálom a lehető legjobban átérezni a mondandóját ennek a pár soros kis szövegnek, muszáj valamibe kapaszkodnom de úgy tűnik, segít. Magamba kell megtanulnom kapaszkodni leginkább, hogy bármire képes vagyok, mert tehetséges vagyok, szorgalmas és erősebb, mint azt valaha is hittem.

Épp hallgatom Almássi Kitti egyik podcastjét, és arról beszél épp, hogyan lehet kilépni egy olyan helyzetből, amikor a másik fél vagdalkozik. Almássi Kittinek így a könyvei által és az előadásai által elég sokat köszönhetek mert könnyedén ráébresztett, rámutatott dolgokra, amikre óriási szükségem volt és jellemformáló hatással bírtak irányomba. Olyan fontos lenne és olyan jó is lenne ezek mellé, ha sokkal többen értelmeznék ezeket a dolgokat és kezdenének dolgozni saját magukon. Mennyivel kevesebb bonyodalom, stressz, verbális és mentális harc lenne! Te mit tettél ma, hogy jobban ismerd önmagad?

A következő hónapban érkezik az újabb könyvrendelésem, Vágyi Petra – Sémáink fogságában c. könyve ami szerintem hiánypótló lesz a könyvtáramban, illetve az életemben is. Számomra olyan izgalmas kérdés, hogy megismerjem önmagam, fejlesszem magam és tudjak érdemben olyan tanácsot adni – annak aki kéri – hogy ne egy sablondumát toljak a nagyvilágból,hanem egy picit is tudjak rajta segíteni, vagy segíteni azon, hogy másképp lássa a helyzetét. Nem lennék jó pszichológus, de talán coach igen. Mások problémájának megoldásához könnyebb objektíven viszonyulni… és mivel sok-sok önismereti könyvet olvastam el, mellette pedig még több pszichológiát olvastam könyebben rájövök mások miértjeire. Nem tudom, szeretem ezt a dolgot.

Two Feet – I think I’m crazy

3 hónapos alkotói válság után, újra itt. Rengeteg mondanivalóm lett volna, de úgy éreztem, hogy a közlési formáim nem túl kifinomultak így inkább ezeket meghagytam magamnak. Elvégre ha a munkanélküliség buktatóiról, a koronavírusról és egyéb negatív tényezőkről akar az ember olvasni, elég felcsapnia a facebook oldalát – bőven talál hozzá magának anyagot.

A három hónapos kényszerszünetem sok mindent hozott magával – jól sikerült és kevésbé jól sikerült állásinterjúkat ( legalábbis az én szemszögemből, bár ha úgy nézzük, még mindig nincs munkám tehát ez eltudja dönteni a mérleg nyelvét a negatív irányba? Azt hiszem.) hozott egy fogműtétet és megannyi komplikációt, de összességében ez a három hónap a hullámvasút jobbik részévé kezd változni. A dagonyából sikeresen kikecmeregtem, az évből már csak két hónap van és esküszöm, nincs is jobb érzés annál, amikor már tényleg nem stresszelsz azon, hogy a negyvenedik, ötvenedik helyről nem hívnak vissza, nem kapsz visszajelzést. De azt hiszem jól vagyok – megjelent egy cikkem egy magazinnál, és úgy tűnik több is jön még, voltak sikeres projektek, születtek meditatív állapotban rajzok és megint egy kicsit leültem a tükörképemmel beszélgetni.

A Netflix, a könyvek, az isteni kaják, amiket főztem, a takarítási mániám, egy-két pozitív visszacsatolás kellett ahhoz, hogy jól vagy legalábbis jobban érezzem magam. Persze hullámzó – de ez nem csak az én életemre vonatkozik jelenleg, hanem sok-sok más emberére is, hiszen ez az egész vírushelyzet teljes egészében felborította az emberek ideáit, rutinjait és teljesen más szokásokat, élettereket alakít ki. Veszélyes lenne azt mondanom, hogy van ennek jó oldala is? Magamon vettem észre, hogy a telefont ismét mellőzöm – a szociális média detox a lehető legjobbkor jött. Sokkal többet kuckóztam be egy könyvvel, társasjátékoztam, faltam a sorozatokat és a filmeket, több volt a befelé, mint a kifelé. Nem mondom, hogy jól tudok egyensúlyozni ezen a pallón, mert én aztán tényleg a végletek embere vagyok de egész jónak látom, hogy másfelé helyeződnek a fókuszok. Bevallom, engem rohadtul irritált a sokadik facebook poszt arról, hogy ilyen olyan boldog vagyok, ilyen olyan fantasztikus párkapcsolatom van, a testem tökéletesen feszes mert naponta 15 órát edzek és itt az eljegyzési gyűrűm is mellé, meg a divatgyerek, akit anya és apa nagyon szeret olyannyira, hogy kitesszük az ablakba mint december ötödikén este a kiscsizmát – persze ez tömény szarkazmus az én oldalamról és jöhetnek erre a reakciók, hogy mit irigykedem,biztosan nekem is ezzel van bajom – és őszintén? igazuk van. Bajom van ezzel. A szociális médiában könnyű, nagyon nagyon könnyű kifelé azt mutatni, hogy egyébként mindent a lehető legtökéletesebb akkor is, amikor a világ szószerint romokban van.

Volt egy párnapos kitérőm az eladók világában, nem forszíroznám nagyon a témát, mert rájöttem időközben hogy vannak rátermett eladók, akikre tényleg azt mondom, hogy na igen, tőlük szívesen veszek és vannak olyanok, akikre elég ránéznem hogy tudjam, hogy nem megyek be akkor sem ha érdekel az üzlet kínálata, hanem inkább online rendelek.
Majd egyszer biztosan megváltozom, de addig meg hiszek az 5 másodperces szimpátiaszavazásban, ami bennem zajlik – ebből pedig az előítéletem hát igen, az van bőven, de utólag rájövök nem véletlenül. Megpróbáltam bepréselni magam egy olyan közegbe, ahol valóban nagyon – nagyon kitűntem. Azalatt a hat nap alatt megkaptam, hogy én nem is próbáltam beilleszkedni, meg tulajdonképpen nem is lennék jó eladó. Ezzel a kettővel nem is vitatkoznék, én magam is rájöttem, hogy nem tudom az emberek torkán lenyomni a ruhát, nem tudom úgy ajánlani neki és bájcsevegni, vigyorogni is mellé – és a beilleszkedés. Nos igen. Lehet, hogy más körülmények között jobban eltudtam volna csevegni a bulikról, vagy ha jobban feloldódok én magam is sztorizásokba kezdek de … oh nem. Nem ment. Lehet én vagyok a legsavanyúbb Jóska, a leginkább antiszoc Piroska, és az állandó értelmiségi de ha ez a címke, akkor legyen és vállalom.
Aki ismer, és tényleg megakart / megakar ismerni, pontosan tudja, hogy nagyon humoros, nagyon szarkasztikus, sziporkázó tudok lenni és végtelenül sokat beszélek. Tudok lenni a társaság középpontja, így, hogy önmagam vagyok. Nagyon sok témához hozzátudok és hozzá is akarok szólni, minden tud érdekelni ha jól van tálalva – nyilván nem könnyű a hozzám vezető út és nekem sem könnyű másokhoz olyan utat találni, ahol fesztelen lehetek, de ha sikerül akkor egész jó társasági ember vagyok 😀

Ezzel az egész gondolatkörrel arra akarok kilyukadni, hogy a belső munka fontos. Tisztába kell tenni a saját önértékelésed, a saját meglátásaidat, tudni kell mi a határ. Én azt hittem jó lennék eladónak, de nem. Ezt is meg kellett tapasztalnom. Jelentkeztem egy nyelvkönyvboltba is – ami tökéletes volt arra, hogy magyarul már kiváló az önmarketingem és eladom magam, de ez angolul nem megy. Az angol monológok a fejembe egész jól hangzanak, de rákellett jönnöm, hogy mivel már legalább 5 éve nem gyakoroltam beszédszinten így bőven van mit visszahoznom. Mit ér a szókincs, a rengeteg Harry Potter könyv, a lakberendezési és egyéb cikkek angolul ha megszólalni meg alapszinten tudok?

Megint elkapott a nemsokára 29 éves leszek gondolat is – ezt minden évben eljátszom, ezekről írásos bizonyítékok vannak, hogy már 25 évesen is azon molyoltam, hogy nemsokára 26 leszek és nem tettem le semmit arra a bizonyos asztalra. Minden évben kevésnek érzem magam illetve azt, amit elértem. Arra viszont már rájöttem, hogy felesleges éves tervet írni, vagy legalábbis kérdőjellel a végén lenne érdemes, mert attól hogy mi itt halandók eltervezzük a saját életünket, a megvalósítás nemcsak a mi kezünkben van. Elég csak 2020-ra gondolni – a világmegváltó terveim ( szerintem sokan vagyunk így!) egyetlen hónap alatt az egész évre vonatkozólag kuka volt. Szóval a következő évet is megtervezem, aztán hagyom, hogy a spontenitás győzzön – biztos lesz, ami bejön és lesz olyan is, ami abszolút nem az én utam lesz. De ez az a rizikó, ami tanít, nem?