Mit jelent neked az alkotás? A művészet majd’ minden ágában otthonosan mozogsz.

Nekem az alkotás, akár a csillagok és a Hold fénye egy didergős, sötét éjjelen. Amikor rajzolok, vagy írok, kötök, makramézom, vagy hímzek, úgy érzem, feltöltődöm, s hogy nincs semmi rossz a világon. Mintha beszippantana a tér, és megszűnne a világ, nincs külső zaj, nincs külcsín, csak én és a fantáziám. Nem igazán lehet szavakba foglalni, milyen is ez.

Egyszerűen csak csinálom, mert szeretem. Mert egy szomorú, esős napon is mosolyt csal az arcomra, és a legnagyobb öröm az, amikor máséra is. Amikor, ha csak egy cseppnyi boldogságmagot is, elhintettem velük más szívében, s ez tesz boldoggá.

Gyakran saját fotókkal illusztrálod az írásaidat – előbb az írás van kész és úgy inspirálódsz a fotózás témájához, vagy fordítva?

Nos, igen. Ez szuper felvetés, de a legtöbb esetben a fotó van meg előbb, s csak aztán, mikor rátekintek, kipattan hozzá egy gondolat, vers, de sok esetben az érzéseim is bennük mosnak partot. Hol burkoltan, hol nyílt tengerként. 

A természetközeliség abszolút visszaköszön a képeiden – honnan jött ez az óriási szeretet az anyatermészet felé?

A Tisza-tó közelében nőttem fel, olyan 3 kilométerre magától a tótól, s míg kicsi voltam a szüleimmel és testvéreimmel rengetegszer jártunk le. Télen fakutyáztunk a fagyott tavon, meg szánkáztunk a gátoldalon, nyáron pedig sokat bicikliztünk. Később ez a családi szokás a munka miatt elévült, de bennem azóta sem halt ki. A párommal, ha jó az idő és megtehetjük, ki szoktunk bringázni, de ha magam vagyok, és munka után fiatal a nap, nem borús az ég, akkor görkorit ragadok, és kigurulok. Fényképezek, dédelgetem az ottani őrkutyákat, csodálom a madárvilágot, a hattyúkat, kacsákat, még a kiürült kagylóhéjakat is. Hébe-hóba őzet és nyulat is látni lehet. És a repce mezők! Meg a Napraforgók! És a naplemente a Tisza fölött! Szerintem nincs káprázatosabb naplemente sehol kerek e világon, csak a Tisza fölött!

 

A virágzás szimbólum – sokszor felbukkan nálad. Úgy érzed, te magad is virágzol, az alkotás termékenységét jelöli?

Még ezen sosem tanakodtam, igazából imádom a virágokat, kint a természetben, ahol a helyük van, meg a kertben. Legközelebb a tulipán, a rózsa és a levendula áll hozzám, de minden más virágot is kedvelek. Egy a lényeg, ne kapjak egyet se cserépben, mert sajnos a nevelésükhöz nem értek. Emlékszem, volt kisebb koromban egy kaktuszom, még szülinapomra kaptam, de szegényt túlöntöztem, nem élte túl.

Azóta elhatároztam, nem nevelek szobanövényt, sajnos nem nekem lettek teremtve, így kint csodálom őket. Ott, ahol a legjobb helyük van, és megörökítem őket egy-egy képben, hogy hervadásuk után is élhessenek tovább, ne csak emlékeimben. De talán igen, a virág a művészlelkek legmeghatározóbb szimbólumaként is helyet érdemel!

A makramé fonalékszerek készítése mióta szerepel az életedben? Az ékszereknél is gyakori a levél motívum.

Igen, mióta ismerem ezt a technikát, azóta abba sem tudom hagyni. Tizenkilenc decemberének környékén kezdtem el megtanulni egy pesti barátnőm által, aztán úgy éreztem, ezt nekem találták ki. Teljesen beleástam magam, és olyan mélyen beleestem, hogy ki sem akarok mászni a fonál-szerelemből. Könyveket kezdtem el böngészni, és rengeteg weboldalt, aztán elkezdtem egy-két sajátos mintát kiötölni.

 Szeretem, és azt végképp, hogy nem csupán ékszerek, hanem könyvjelzők – így születtek @megszolalas.ig második könyvéhez, a Madárkához is a könyv stílusára szabva ajándék könyvjelzők, melyeket öt, azaz 5 szerencsés megkap majd, ha megveszi Dominika könyvét – illetve kaspótartók, táskák, kulcstartók, fülbevalók, mellények, faldíszek, terítők, karácsonyi díszek – nem mellesleg már azokon is töröm a fejem az ünnepekre – övek és hajpántok. És egy évig sorolhatnám, még milyen sok csoda készülhet fonálból.

Milyen terveid vannak akár az ékszerkészítéssel, akár a fotózással/ írással kapcsolatban?

Egy napon, ha beérik, a nővéremmel egy közös verseskötetet szeretnék kiadni, a saját rajzaimmal illusztrálva kettőnk írásait. A borítóterv már megszületett, de még rengeteg munka lesz vele, amire jelenleg nem sok idő jut. Illetve egy szép napon nagyon szeretném kiadatni röpke horrornovelláimat egy kisebb kötetben, s ha szerencsém van, a romantikusokat is megjelentetem majd.

A makramét pedig kisvállalkozóként, munka mellett szeretném egyszer vinni, hogy eljárhassak piacolni velük szabadidőmben, és nyithassak nekik egy weboldalt is, ahol megmutathatom majd a világnak. 

Nagyon tetszik a szlogen, miszerint az élet több ezer fonálból áll, csak jól kell tudni csomót kötni rajtuk – honnan jött ez?

Nos, leginkább onnan, hogy az élet is olyan, mint egy gombolyag fonál, keszekusza, szerteágazó, nehéz megtalálni a megfelelő szálat, ami a kezdeteké, de miután megleltük, úgy alakíthatjuk, ahogyan megálmodtuk, ott kötünk rajta csomót, ahol szeretnénk, és olyat, amilyet szeretnénk. Lehet lapos, vagy sor, és spirál, ha bonyolódnának a dolgok, de lehet indián is. Minden csomó helye, mérete, és könnyedsége vagy épp nehézsége csak rajtunk múlik. 

Az Instagramon egy jó kis közösség jött létre, ahol fiatal feltörekvők segítik egymást – akárcsak egy megosztással, véleménnyel. Jó kezdeményezésnek tartom – mi a véleményed róla?

Szerintem minden alkotó megérdemli a támogatást, kezdő és befutott egyaránt. Mikor az én oldalam megalakult, álmodni sem mertem, hogy lesz, akinek tetszik majd, de ha egy hozzám hasonlóan kezdő írót vagy hobbi rajzost találok szembe magammal, arra törekszem, hogy valamilyen módon tudassam vele, ne adja fel, írjon, alkosson, hasson! Mert nem zárhatja el magában azt, ami benne van, nem bújtathatja el önmagát, a tehetségét, a lelkét és annak csodás gondolatait. Nem és nem. Én túl sokáig éltem a csigaházamban, de sokkal jobb, mióta kibújtam belőle és meg merem mutatni, amiket alkotok. Úgyhogy minden alkotó támogassa nyugodt szívvel a kezdőket, mert anno ők is innen indultak, és nekik is jól esett, vagy eshetett volna egy efféle löket, támogatás. Ez az én véleményem. És ebben a szabad országban, mint olyan, ki is nyilvánítom, amit gondolok. 

A karantén hogyan hatott rád és a témáidra?

Őszinte legyek, de nem azok, amik bosszantanak és beköpik az ételt, meg alváskor a hallójáratnál molyolnak, na mindegy, elkalandoztam, szóval, lényeg a lényeg, hogy én boltosként működöm, számomra kimaradt a KarantÉn-élmény, nem voltam bezárva, ellenkezőleg, a három hónap alatt többet dolgoztam szerintem, mint az eddigi másfél évem alatt. Persze ez nem egészen így van, de úgy tűnt. Főleg az elején, kész bolondokháza volt.
Itt falun persze annyira nem, itt a liszt is roskadozott a polcokon, meg a raktárban, nem ez a rész volt bolondéria, hanem inkább az, hogy mi lesz, ha nem lehet egyik faluból a másikba menni. Egy hónapig a párommal sem tudtam találkozni, és annyira mélyen együttérzek azokkal, akiknek tőlem is többet kellett várniuk, vagy épp messze kellett lenniük a családjuktól. Nekem mázlim volt, még velük élek, de azért az az egy hónap kihagyás, igaz, amúgy sem volt egy-egy hétvégénél több időnk sosem együtt a barátommal, de az egy nagyon lesújtó mélypont volt. Semmiben nem leltem értelmet, vagy örömöt.

Kicsit egyébként bánom is, hogy nem lehettem karanténban. Jó lett volna kipihenni a munka fáradalmait, de ezt egy kereskedelemben dolgozó, főleg egy bolti eladó ne is várja, mert pihenés, mint olyan, a mi szótárunkban nem létezik.

Pár hete pedig, mióta kötelező a maszkok viselete, a vevőkön is jobban érzem, hogy egyre inkább feszültebbek. Senki nem tud semmi biztosat, és talán ez volt a legmegőrjítőbb tényező az eddigi három hónapban.

A témáim, nem igazán vannak előre kitervelve, mindig spontán érkeznek, kopognak be az ajtómon. Nem ötlöm ki előre, mikor mi jöjjön, csak írom, ami jön, amit érzek, látok, vélek. Rajzolom, ami kipattan. És a kis szabadidőmben azzal ügyködök, amihez épp kedvem van – kivéve, amikor takarítok, ahhoz ugyan kinek van kedve?

2020-ból kevés maradt – mi a terved a következő hónapokra?

A terveim? Igen spontán jönnek. Ami felvillan, azt megalkotom.

De ha újra lehet végre nagyon szabadon mozogni, első dolgom lesz újból korcsolyát ragadni, és elmenni folytatni a lovagló órákat. Amikor jön és van ihletem, írok, rajzolok, makramézom. Most egy verspályázat és egy horrornovella-pályázat eredményhirdetését várom. Egyengetem a barátommal való közös jövőnk útját, albérleteket keresgélek Egerben, és gyűjtögetek a fizumból, hogy megvalósulhasson a költözésünk.

Jól lehet tervben van most egy újabb Nye-Remény játék az @artmacramade-en, amelyben most egy páros karkötő és más egyéb meglepetéseket is nyerhet majd több szerencsés ember. Készülnek kaspótartók, és tervbe vettem még ezt-azt, de az még titok, hétpecsétes.

Illetve egy májusbúcsúztató kis posztom is felkerült, hiszen holnap június 1-et fogunk írni, és nekem, ahogy a természetnek, minden viszontagság és az összes eső ellenére hiányozni fog ez a tavasz is.

Aki szeretné követni Timit, bátran tegye meg ITT és ITT. 🙂