Ahol az illusztrációk hatásszünettel érnek földet – Interjú Domokos Dominikával

Illusztrációkba csomagolt versek, grafikába tömörített társadalomkritikák. Domokos Dominika egyszerű és frappáns módon közli azt, ami benne és körülötte zajlik – nem mellesleg, könyvet ír.  Fiatal kora ellenére markáns véleménye van a körülötte zajló világról.

Mióta írsz, hogyan kezdődött a te történeted?

Tisztán emlékszem, hogy komolyabb elszántsággal 14 évesen írtam meg az első, nagyobb lélegzetvételű írásomat Csak egy tábor címmel. Akkoriban és most is, ha tehetem, sok időt szánok az olvasásra, valahogy késztetést éreztem arra, hogy a saját világomban, a saját „embereim”-mel megírjam a magam igazságát. Talán nem véletlen, hogy minden dalhoz, amit hallgatok, egy 2-3 perces történetet kreálok fejben, ami épp a hangulathoz illik. Meglehet, az efajta elvont elbeszélések vittek rá az írásra, hisz ami egyszer fejben megszületik, annak esélyt kell adni. Egy időben versírással is próbálkoztam, de amit mindig mondani kívántam, az számomra hosszúnak bizonyult egy vershez. Viszont első sikeremet egy Instagram-kihívás adta meg az elmúlt hetekben, hirtelen felindulásból írtam egy pársorost, ami végül nyert. Ennyi „sikerélmény”-nyel én bőven beérem.

Az Instagram-oldaladon az illusztrációt összekötöd pársorosokkal, illetve önmagában álló illusztrációkkal is találkozhatunk. Amit szavakkal nem tudsz kifejezni, rajzzal teszed? Némelyik munkád egyenesen társadalomkritika, jól érzem?

Ez igaz is, meg nem is. Mára már az írás és illusztrálás ugyanolyan szinten kiteszik a lényem, csupán hol egyik van erősebben jelen, hol a másik oldal, de egyiktől sem tudnék megválni teljesen. Előfordul, hogy van egy gondolat, amit közölni szeretnék, szóban már megfogalmazódott, de úgy érzem elbír egy vizuális megjelenést is. Ami pedig a társadalomkritikát illeti, igen, valóban jelen van a művészetemben, de nem csak abból áll. Szerintem egy jó alkotó attól aktuális, ha képes és reflektál is a maga nemében a környezetre és az eseményekre, ami körbeveszi őt.

Személyes kedvenceim a befőttesüvegek.Mi a történetük, szeretnéd tartósítani a pillanatokat? 

A művészet attól varázslatos, hogy mindenki képes mást beleképzelni, és ezzel hozzátesz valamit az alkotó hozományához. Abban az időszakomban rajongtam az égitestekért, elbűvöltek a formák és megihlettek. Remek gondolat, hogy mindezzel akár tartósítottam az érzéseket.

Van-e kedvenc illusztrátorod, alkotód?

Több elismert és nagyra becsült illusztrátorról tudok, akiket az Instagram platformján volt szerencsém megismerni. Az ő munkáikat és tevékenységüket a mai napig nyomon követem.

Mi a véleményed a kortárs költészetről?  Számodra mitől jó egy vers?

Az én szubjektív véleményem az, hogy újat ugyan nem tudunk mondani – hisz a szerelmet, a csalódást, az öregedést már jóval előttünk megfogalmazták. A közlésmód az, ami változóformában van, és új arcot ölt. Szerintem ez ad izgalmat a kortárs költészetnek. Az pedig, hogy mitől jó egy vers, nehéz megmondani. Hatással van rám, olyat mond, amit már éreztem, de nem tudtam megfogalmazni, vagy pont arról ír, amivel még nem találkoztam, és elgondolkodtat. Rávilágít, és úgy vesz el belőlem valamit, hogy közben adott is. Például Balázsi Patrícia írásai pont ilyen hatással vannak rám.

Ahogy hallottam, egy könyved már kész, a második kötete pedig készülőben. Elmeséled az alapkoncepciódat és azt, hogyan készült a könyv?

Így van, ami már megíródott, a TULIPÁNLÁNY nevet viseli, míg a második és egyben zárórésze, a Madárka, befejező stádiumban van. Amit tudni kell a két kisregényről, hogy mindkettő egy novellából nőtte ki magát, úgy éreztem, hogy annál több van a történetben, mint három oldal ezért továbbgondoltam. Olyasmit szerettem volna megírni, ami átvitt és effektív értelmezésében is megállja a helyét. Az első részben a főszereplő a folytatás és az újrakezdés dilemmájával küzd, majd a második részben számos kérdésre kapunk választ, és a család szerepe előtérbe kerül.

Van könyv, amit szívesen illusztrálnál?

Egyelőre verseskötetekben tervezem megmérni a tudásom, és ennek legnagyobb örömére a már a korábban említett kortársköltő, Balázsi Patrícia első verses kötetének képi világát én fogom megálmodni. Nagyon jól megértjük egymást, és alkotókként is kiegészítjük a másikat. Ha a későbbiekben lenne alkalmam mesekönyvet is illusztrálni, rendkívül boldog lennék.

Mit gondolsz, mi fér bele a te ötéves tervedbe?

Rettentően sok minden! Imádom a pörgést, ha van teendő és tehetem a dolgom. Jövőre diplomázok látványtervező szakon, ami rengeteg lehetőséget ad majd nekem, emellett tervezek mesterképzésre jelentkezni, hovatovább érdeklődöm az animációtervezés iránt is, szóval nincs kizárva, hogy abba is belevágok. Később pedig szeretném majd ismertebbé tenni az ARTista pólóterveimet, amint itt lesz az ideje.

 

Ha követnéd Dominikát:
Instagram – https://bit.ly/2VlOCCl

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük