Ti hallottatok már a dúlákról? Esetleg arról, hogy mi a különbség a dúla, a bába, szülésznő és a gyermekágyi segítő között?
Én magával a dúla fogalmával már legalább 10-15 éve találkoztam elsőnek külföldön – az volt az első gondolatom akkor, hogy kár, hogy Magyarországon ez nem elérhető – én naiv. Aztán pedig a Másállapotot a szülészetben mozgalom volt az, ami még inkább felcsigázott, rengeteg női történetet, sorsot olvastam el és borzasztóan elkeserített már akkor, hogy jelenleg kevesebb a pozítiv mint a negatív történet az internet bugyraiban. ( Illetve nem is kell az internetet fellapozni, elég, ha a baráti / ismeretségi/rokoni körök között érdeklődünk, már ha van merszünk.)
És miért most írok erről? A téma nagyon is aktuális számomra, hiszen a blog hiatus oka nem más, hogy bővül a szövetségünk 🙂Ez egy nagyon izgalmas, kérdésekkel és főként parákkal teli időszak jelenleg is.
Ennek kapcsán, mikor már sokadjára bújtam az internetet, cikkeket faltam reggelire, akkor láttam meg teljesen véletlenül, hogy Debrecenben lesz egy rendezvény, ahol debreceni dúlák/gyermekágyi segítők lesznek jelen. Soha ilyen gyorsan nem jelentkeztem az antiszociális, introvertált énemmel semmilyen rendezvényre mint erre – merthogy kérdéseim, aggályaim bőven vannak. Ahogy fent említettem, a sok téves információ, a kötelező- nem kötelező, szabályszerű-nem szabályszerű, ilyen vizsgálat meg olyan vizsgálat közötti labirintusban nekem személy szerint szükségem volt legalább egy biztos pontra – de ahogy ez kiderült a találkozón, kicsit sem vagyok ezzel egyedül.
Akkor ott nehezen tudtam megfogalmazni könnyek nélkül – magam is meglepődtem az érzékenységemen – mert a hétköznapokban olyan könnyedén és tényszerűen beszélek arról, hogy az anyahiány milyen és mekkora ürességet tud okozni. Ez az aminek a mostani időszakban érzem leginkább súlyosságát, hátrányát úgymond. Az, hogy megannyi kérdésem van, mennyiszer bizonytalanodom el, fogalmam sincs sokszor, hogy mit kellene, hogy érezzek, hogyan kellene, hogy gondolkozzak, hogyan kellene átvészelnem a nehezebb időszakokat, hogyan kellene hozzáállnom a szüléshez például – nos ez a találkozó olyan biztos alapot adott nekem, hogy úgy éreztem, végre! nem mozog a lábam alatt a talaj!
Ez a 2 órás interaktív beszélgetés nagyon szép ívet vitt végig: magáról a dúlaságról, a dúla feladatairól, néhány kulisszatitkot is megosztottak velünk érdeklődökkel, szó volt a gyermekágyi időszakról, arról, hogyan tűnik el a kismama mint önálló, érett felnőtt nő ebben az egészségügyi rendszerben, ahol muszáj és kell is, hogy megtaláld a hangod és ne félj hallatni azt! A kedvenc részem az alternatív gyógymódok, fájdalomcsillapítás és megoldások voltak – hiszen a munkámból adódóan ez áll hozzám a legközelebb, sőt mondhatni, hogy ebben is hiszek. Borzasztóan hálás vagyok mindhárom előadónak azért, hogy kellő érzékenységgel, kifogyhatatlan tudással felvértezve beszélgettek velünk. Ahogy a másik kismama fogalmazta meg szerintem a lehető legpontosabban, hogy olyan biztonságot adtak ott helyben, hogy fogják a kezünket és nem engedik el, nem csúszunk el a rendszerben, nem leszünk egy újabb strigula vagy adat. Nem hozhatnak és nem is fognak helyettünk döntést hozni, nem ítélkeznek, maximum véleményt formálnak meg, ami a sokéves tapasztalatuk alapján történik – ez szerintem talán a legfontosabb pontja a dúlaságnak – és ezek mellett pedig olyan támogatást adnak, ami nemcsak szakértelem szempontjából páratlan, hanem maga a lelki része is óriási fontossággal bír hiszen a szemükben van nevünk, vannak szokásaink, van személyiségünk, kedvenc ételünk és még sorolhatnám. Csodálatos érzés lehet, hogy végigkövethetik a x.-dik héttől egészen a szülésig, majd a gyermekágyi időszakig és tiszteletbeli családtaggá avanzsálódnak.
A szeánsz végén, ahogy ott ült a három elóadó, a három jóságos tündér jutott eszembe róluk: a bölcsességük, a csendes megértésük és a mosolyuk tényleg megnyugtattak lelkileg, hogy jókor voltam és jó helyen.
Nehéz indulatok nélkül, szimplán tényekre hagyatkozva és lecsupaszítva beszélni arról, hogy mi történik a magyar egészségügy bármelyik szegmensében, de nyilván én csak arról nyilatkozhatok, amit most jelenleg én tapasztalatok meg: én magánrendelésre járok nőgyógyászhoz és egy percig sem bántam meg, viszont tisztában vagyok vele és hallottam már pro és kontrát is bőven, hogy mi a tényleges különbség az állami és magán ellátások között. Naponta vannak bennem felkiáltójelek és kérdőjelek váltakozva: nincs egy átlátható, kézenfogható vagy legalább nyugtató rendszer.
Amit ezalatt a 2 óra alatt megtanultam, vagy legalábbis tudatosítottam magamban az az, hogy kérdezni ér és szabad, tájékozódni kell, viszont az információhalom közül bőven le kell szűrni azokat, amiket a szomszédnéni/az ismerősöm ismerőse és társai szolgáltatnak elrettentésül, hiszen nincs egyforma szülés, nincs egyforma terhesség, nem létezik az, hogy mindenkire ráhúzható egy sablon. Hallgatni kell a belső hangunkra, mellette pedig jó, ha meghalljuk az olyan segítők hangjait, mint a Gabié, Edináé és az Ildié, mert nem ellenünk, hanem mellettünk vannak!
Bár egyszerre van nagyon közel és nagyon távol a január, mindenképpen szeretném magam is felvértezni kellő tudással, türelemmel, nyugodtsággal, és bátorsággal.
Ez egy életreszóló kaland, szóval nem vehetem csak úgy félvállról – mellesleg ez nem is én volnék, aki a 9 hónap végére nem lesz egy kétlábon járó lexikon :))
