Scroll to top

Tudsz-e hálás lenni?


Milia - szeptember 15, 2021 - 0 comments

Szeretnék erről írni, mert úgy tűnik, valami változás alatt áll bennem – és ez borzasztóan jó dolognak tűnik most, talán újabb dolgot tanulok magamról és egy kicsit teszek is azért, hogy megismerjem vagy többet adjak magamnak – szeretetből.
Sosem voltam hálás – semmiért. Ezt így nagyon nehéz leírni, de így van: nem voltam hálás sem az ölelésekért, sem a vigasztalásokért, nem tudtam megélni a hála pillanatát akkor sem, mikor eljutottam olyan helyekre, ahová vágytam. Amikor megtudtam venni azt, amire évek óta gyűjtöttem vagy álmodoztam. Az életem sok tekintetben hasonlított egy kipipálásra váró feladatlistára, semmint arra, hogy örüljek az elért sikereimnek, el is ismerjem őket de az, hogy legfőképp hálás legyek akár magamnak, hogy ezeket el tudtam érni,sokszor önerőből.

Nem voltam hálás akkor sem, mikor fenntartottak a vízen sokszor sokan sokféleképp, mert úgy gondoltam ez egy befektetés – most engem úsztatnak, máskor pedig én fogom őket.

Aztán lehet, hogy tényleg öregszem, vagy csak szimplán lassulok de példának okáért, miközben mentem dolgozni, utaztam a buszon néztem a hegyeket a távolban és elmosolyodtam, hogy dejó, hogy most itt pont így süt a nap rám, pont látom a hegyeket mert tiszta a levegő és azt éreztem, hogy jó ez így, hálás vagyok érte.
Ez volt az első kis lépés.

Visszatekintettem az egyetemi éveimre, a volt munkahelyeimre, az emberekre, kapcsolatokra akiket megismertem innen-onnan, a barátokra akik kitartottak mellettem akkor is, amikor a leginkább elviselhetetetlen voltam – és tudjátok, azt éreztem jól volt ez így. Nem csináltam mindig mindent jól, sőt. Annyi hibát halmoztam, bántottam meg embereket, váltam toxikussá mások és magam számára is, voltam rosszindulatú, voltam igazi mártír, voltam manipulatív, voltam bután naiv, voltam egészen betegesen stresszes és féltékeny is – de sosem voltam hálás.
Én mindig azt mondtam, nem vagyok jó ember, hiszen tényleg annyi tettemmel nemcsak bántottam meg másokat, hanem konkrétan követ dobtam hozzájuk – a mostani eszemmel annyira látom, hogy miért tettem ezeket és tisztában vagyok vele, hogy sokat nem lehet csak úgy egy szimpla bocsánatkéréssel elintézni sem már.

Kibúvót keresni sokkal egyszerűbb volt, kifogások mögé bújni – de jobb akarok lenni.
A régi telefonom rendszerébe bejelentkezve elém tárult egy nem is olyan régi időszak – meglepődve láttam a fotókat, tele van emlékekkel, amik elérték a hatásukat és elkezdtem azon agyalni, hogy mennyire mindent megtettem volna egy ölelésért valakitől – mert összetévesztettem érzéseket, mert gaslightingoltak, mert saját magamat is megkérdőjeleztem már a végén, és most az élet amit hoz, azt el tudom fogadni az összes jóságával és kevésbé jó helyzeteivel együtt: hogy ez mekkora egy folyamat volt! Óriási lépés, amikor nem rebelliskedsz és nem kezdesz felesleges körökbe magaddal szemben, nem kezdesz el de miért? kérdéseket gyártani, nem falod fel magad elevenen – hanem nem is tudom, egyszerűen megbékélsz. Tudsz úgy örülni, hogy az őszinte. Még gyakorolni kell, de egyre többször tud jó lenni.

Nagyon eltűntem az elmúlt fél évemben. Összehúztam magam egész kicsire, elkerültem az embereket, egy-két emberrel találkoztam csak, hogy átgondoljam mennyi mindent rontottam el és egyáltalán van-e értelme ugyanezeket a köröket futni, vagy képes vagyok ebből kilépni és más szemszögből nézni a dolgokat.

Hálás tudok-e lenni azért, mert van egy jó estém? Mert úgy kelek fel, hogy jól vagyok?
Tudok-e pont annyit gondolni a történtekbe, mint amennyi és nem akarom túltölteni a poharat, nem akarok miérteket keresni, nem akarom aláásni és megvétózni a dolgok menetét?

Tudok és ez végre borzalmasan jó érzés is egyben.



Related posts

Post a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük