Van egy ilyen mendemonda, hogy 21 nap kell ahhoz, hogy egy szokás rögzüljön az emberben. Most, hogy az időm nagy részét itthon töltöm, a home office társaságát is mellőzve immáron pár napja átgondoltam, hogy miként lehetne az én szokáslistámat az eddigieknél pozitívabban bővíteni. Íme a gondolatmenetem.

Az elmúlt fél év felért számomra egy hullámvasúttal.  Ahogy mondani szokás, bele a közepébe – érzemileg, testileg, lelkileg.  A munkahelyemen azért a november-december nem feltétlenül a lazsálásról szólt, mellette pedig más dolgokkal is szembe kellett néznem – legfőképp a tükörképemmel.  Ez az újrakezdés témakör egy folyamatos loopot képez az életemben – de ez így is van jól, nemde?  Bizonyos szemszögből nézve fárasztó az, ha az ember folyamatosan le kell, hogy merüljön önmagába, hogy szépen lassan átértelmezze, átfogalmazza azt, ki is ő – de a fejlődés és a tanulás csak így érhető el, és nagyon hiszek benne, hogy a már “kész” szinteket talán nem kell újra és újra renoválni.

Ha azt nézem, hogy pár éve milyen rossz szokásaim, megmozdulásaim voltak és abból mi maradt meg, akkor egy picit örülök, hogy javítva lett ezen a vázrendszeren, talán végre be is nő a fejem lágya? Kitudja.
28 évesen nem gondolnám, hogy az embernek ideje van arra, hogy céltalanul kóricáljon, ide-oda-amoda, aztán majd lesz valahogy. Persze, valahogy mindig van, de nem lehetne célirányosan?
Az, hogy rugalmatlan vagyok, tény.  Nem engedek sok mindenből, mert van egy berögzült meglátásom, igen, rosszallom, ha valaki nem tudja, mit és kit akar, ha azt látom, hogy van benne potenciál és mégis lézeng mert majd lesz valahogy. Van, aki anyáskodónak aposztrofál, van aki egyszerűen azt mondja, minden lében kanál vagyok – én pedig csak azt hiszem,  meg kell tanulnom, hogy nem kell mindenkit megmentenem, nem kell felhúznom az embereket oda,  ahol én vagyok jelenleg. Egyrészt időpazarlás, ha önmagától nem halad felfelé, másrészről ezt a folyamatot én bármennyire is szeretném sietetni, nem lehet. Ezt is be kellett látnom – kellett vagy 10 év, össze kellett emiatt veszni barátnőkkel, barátokkal, szakítani kellett, meg csinálni egy csomó hülyeséget.

Az első és a második munkahelyem után úgy éreztem, hogy nagyszerű, megint padlót fogtam, ez megint velem történik meg, a fenébe is ezzel az egésszel. Nem is tudom, mit gondoltam.  Most, hogy újra munkanélküli vagyok, már kevésbé rémiszt meg – pedig talán most van a legrémisztőbb időszak, nemcsak az én életemben, hanem mindenkiében. Nem pánikolok, nem aggódok, nem kezdek körmöt rágni, meg azon sakkozni, hogyan lesz tovább. Tudtam, hogy ennek a sztorinak ez lesz a vége – az ember a zsigereiben érzi, hogy ő lesz a “következő”.

Ezzel párhuzamosan pedig megérett bennem az, hogy minden, amit a sarokba tettem időhiány/motivációhiány miatt, annak ideje, hogy a körmére nézzek. Ahogy észrevettétek egyik interjút készítem a másik után – ez motivál, ebben “lubickolok”, élvezem, egyszerűen ez az a közeg, amiben úgy érzem, kiteljesedhetek. Sokat kell még fejlődnöm, de kinek nem?
A tudatos odafigyelés jó hatással van rám – odafigyelek, hogy jógázzak, hogy beszedjem a spirulinám, a bérescseppem, hogy alaposabban mossak kezet, hogy jó kérdéseket tegyek fel az interjúalanyaimnak, hogy mindennap tájékozódjak a világ híreiről, hogy legyen időm pihenni és ne erőltessem azt, amihez nincs kedvem.  Most vagyok abban a fázisban, hogy újraértelmezhetem az eddigi szabályaimat – attól, hogy egy nap nem főzök, csak másnap, vagy hogy nem mosogatok el elsőre, hogy nincs felseperve minden nap, nem jelenti azt, hogy rosszabb vagyok bárkinél. Nem kell görcsösen kapaszkodnom ezekbe csak azért, mert egy adott életszakaszomban ez adott komfortot. Az akkor volt, most pedig máshol tartok.

Szóval csak azt tanácsolom nektek, hogy ezt az időszakot vegyétek komolyan – üljetek le magatokkal és értékeljétek át azt, ahogyan éltek.  Ha szükséged van szociális média detoxra, tégy úgy. Ha arra van szükséged, hogy ne beszélj ezzel vagy azzal pár napig, tégy úgy. Ha eddig citrommal ittad a teád, de rájöttél már rég, hogy tökre nem adja – hát akkor hagyd el a citromot 🙂 Nem késő újrakezdeni – arra pedig végképp nincs sose késő, hogy olyat tegyél, ami a te javadat, a szellemi és lelki fejlődésedet táplálja.

Te magad légy a változás, amelyet látni szeretnél a világban!
Gandhi