Eddig két ember ajánlotta nekem ezt a könyvet – Beáta azzal harangozta be számomra, hogy neki óriási változást hozott az életébe, letehetetlen a könyv, és mindenképp szemléletformáló. A nővérem szintén tűkön ülve várta, hogy elolvassam és beszéljünk róla. Nos, íme az én véleményem.

A főszereplő, Éva a könyv elején sem volt szimpatikus, a közepénél elvette a kedvem az olvasástól. Nagyon egyszerű az oka: Éva a mai kor leánya, aki kettőig sem tud számolni, ha nincs mellette valaki. Neki mindig kell egy hátszél, egy támogató szó, sosem tudja, hogyan ragadja meg a helyzetet, cseberből vederbe esik. Fogni kell a kezét reggeltől-estig, hogy „életben” maradjon.
A könyv egyébként szemléletes példákon át taglalja, miből mi következhet, szépen becsomagolva az olvasó számára is egy iránymutatást. Az adott szituációk nem a levegőből és a fantáziából kapottak, életszerűek, mindegyikünk otthonában volt már ilyen – és lesz is.  Számomra borzasztóan idegesítő volt, hogy Évának folyamatosan kell egy lökés, hogy kapisgáljon bármit is abból, amit a kedves paradicsomléivó fiú folyamatosan elé tár nagyon okosan, empatikusan és kedvesen.
Szóval Braskó Csaba jól ír, jó gondolatai vannak, szeretem a szemléletvezetését, jó példákat hoz fel – de már csak azért sem szeretnék a cipőjében lenni, mert ha összeakadnék egy Éva-típusúval, nem biztos, hogy lenne elég türelmem ahhoz, hogy segítsek. Sőt, biztosan nem lenne.
A történet happy end, felgyúl a kislámpa a feje felett, minden sínre vágódik, na, nem a hollywoodi kasszasikerek alapján, hanem kis szolid magyarosan.
Pozitívak voltak a fejezetek elején található idézetek, kedvenceim.
Abszolút negatív a regényben felbukkanó hangulatjelek. Miért?!
Ha komolyan akarjuk venni, és nem egy chatbeszélgetésre asszociálni, akkor simán elhagyhattuk volna – így szerintem még inkább lentebb viszi a komolyságát, hiszen számomra ez akár egy sima chatbeszélgetés is lehetett volna Évával, aki este 10-kor rád ír, hogy romokban van az élete, és légyszíves azonnal mentsd meg, bárhogyan.

Nekem sajnos nem lettek világmegváltó terveim tőle, de ha valaki arra vágyik, hogy egy könyvön keresztül valaki kézen fogja és vezesse egy darabig – ajánlom neki Braskó Csabát.

A Citatumon találtam tőle egy idézetet, ami jobban megfogott, mint a könyv maga.

“Az az érdekes, az az izgalmas, az a vonzó, amikor valakiben van mélység. Gazdag a szókincse. Gazdag a gondolkodása. Sokrétű. Erre úgy tudsz szert tenni, ha csak kevés korlát van benned. Kevés alapelv, de azok gondosan kiválogatottak, kiérleltek. Ha sok korlátod van, akkor a gondolkodásod beszűkül. Csőlátásnak is hívják ezt a jelenséget. Nem veszel észre lehetőségeket, így nem is tudod őket megragadni…”

A mondat többi részével abszolút nem értek egyet, amely a sikertelenségre reflektál, ez már szerintem kőkemény maszlag és nettó megmondóember stílus, ami Csernusnál még talán oké, de így Braskó Csaba munkásságát ismerve, nem igazán.

Ha értékelni kellene, akkor egy erős 6/10.
Ha ti olvastátok esetleg, osszátok meg bátran, nektek mi a véleményetek a könyvvel kapcsolatban! 🙂