Címke: könyvkritika

Beküldve:

Jim Row – Az Orion Terv könyvkritika

Az a megtiszteltetés ért, hogy az Ágenda Kiadóval egy hosszas beszélgetés után felkértek, hogy írjak a könyveikről. Ez azért is óriási dolog számomra, mert abszolút amatőr vagyok ezen a téren.  A valódi kritikusok egy elég összetett szaknyelvet beszélnek szóval ez nagyon is távol áll tőlem viszont( nem meglepő módon) az olvasás nem. Olvassátok az első Ágenda Kiadónak készített kritikámat!

A könyv e-könyv formában megvásárolható ITT.

Az Orion-terv egy titkos projekt – olyannyira, hogyha valaki belekeveredik, annak ahogy lenni szokott teljes titoktartás is kötelezi. De mi a helyzet akkor, ha valaki túl sokat tud, túl sokat mond nemet?
Hogyan lesz egy mezei betörési riasztásból gyilkossági ügy, amelyet az FBI kezel? Hogyan válik egyetlen haláleset dominóeffektté, hogyan kapcsolódik be a fejlettebb technológia, a hackerkedés, a nano-robotok alkalmazása a gyógyításban?

A könyv lendületes, dinamikus történésekkel gazdag – főszereplőnk, Jack Collins egy egyszerű, vagány fickó akinek az amerikai álomból igen kevés jutott – egy válás, egy gyerek és egy nagyjából kielégítő meló. Részletes leírásokból nincs hiány, a szereplőket teljes egészükben el tudjuk képzelni és az autórajongóknak sem kell aggódniuk, mivel sok kifejezetten menő verda szerepel benne. A történet egy kicsit krimi, egy kicsit sci-fi, okosan adagolva az információmorzsákat amiket az olvasónak kell összetennie. Külön jó, hogy a háttérben egyszer csak összeérnek a szálak; a múlt és a jelen kezet fog egymással.

A történetet abszolút jónak találom, viszont mindössze 107 oldal, tehát még bőven lehetne mit írni erről. ( és remélem is, hogy lesz folytatása!)
Szerettem, hogy Jack olyan fickó, aki tényleg a szomszédpasi, az ezermester fajta, aki azonnal kedvesnek tűnik és Carrie megtestesíti az okos, karrierista nőt aki jóval nagyobb dolgokba tenyerel bele, mint ahogy az ő gondolja. Aki kedveli a romantikával éppen megfűszerezett regényeket, annak tökéletes – elalvás előtti órákba olvasni, akár egy teával/kávéval kiülni a parkba – garantáltan jó szórakozást kínál.

Számomra a legjobb karakter Blade volt – szeretem a női hackereket ( éljen Lizbeth Salander!) mert nincs is jobb egy erős, független, önálló nőnél ( ezt a propaganda szöveget… :D). Egyébként remélem a későbbiekben olvasok még Jim Rowtól hackerkedős sztorikat, mert ez egy elég izgalmas téma, amit többféleképp lehetne megközelíteni. Ha lehámozzuk a hollywoodi sémát, ahol 5 perc alatt hackelnek meg és törnek fel egész komoly tűzfalakat, akkor ezen túl érdemes lenne szót ejteni az etikus hackerkedésről, az adathalászat és felhasználásról – de ezek mind csak az én laikus agyam szüleményei.

Borító: 4/10.
Történet:6/10.
Szereplők:8/10.

Beküldve:

Borítóról nem ítélünk egy egész könyvet – Interjú Kovács Ágival, Egy Hallássérült Lány blogja szerzőjével

Ez az interjú azért is különleges számomra, mert egy sorstársammal készítettem – nem titok, hogy én is hallássérült vagyok, mellette pedig az írás az, ahol leginkább megtaláltam magam. Kovács Ágival,  az Egy Hallássérült Lány blogja szerzőjével beszélgettem egy igazán kellemeset és nem mellesleg tanulságosat is – Kövessétek és szeressétek Ági munkáit, hiszen szívügye, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg a magyar szerzők munkásságát!
Ágit Facebookon is megtaláljátok.

A célod az volt, hogy kevésbé ismert magyar szerzőket mutass be a nagyérdeműnek. 2017-ben indult az oldalad, és több mint 137 ezer olvasó látogatta meg a blogod. Azt hiszem, kimondhatom, hogy jól csinálod, amit csinálsz:) Mi a cél most, ennyi olvasó után?

Hűha! Ezen igazából még nem gondolkodtam még el. Nem tudom. Annyira nem dolgoztam, így előre.
Inkább azon volt a hangsúly, hogy minél szélesebb körben bemutathassam a magyar szerzőket, kiadókat. Majd 3 év után, 137 ezer olvasó után, még mindig alig hiszem el, hogy ilyen sokan kíváncsiak a blogomra. Igen, azt hiszem, jól csinálom. Célom továbbra is ugyanaz! Megismertetni a magyar szerzőket még több olvasóval!

Nagyon szeretem azt, ahogy leírod, hogy hallássérültként is meg akartad mutatni, igenis lehet blogger valaki, méghozzá, ahogy az ábra szépen illusztrálja, nem is akármilyen. Volt ennek előzménye, vagy csak a szimpla kitörési vágyból alakult ki a blogod?

Igazából annyi előzménye volt, hogy sokszor megkaptam, hogy nem vagyok semmire se jó. Mert nem hallok tökéletesen, hallókészüléket hordok. Kaptam már olyan megjegyzést, hogy sajnáltatom magam, meg ideig-óráig lesznek kíváncsiak az emberek, aztán megunják.  Szóval, úgy éreztem, meg kellett mutatnom, hogy hiába vagyok hallássérült, érek annyit, mint egy egészséges, halló ember. Sosem a kitörési vágyból kezdtem el. Hiszen magam sem hittem, hogy beválik, bejön. Inkább lesz, ami lesz alapon indítottam el, meg aztán időm, mint tenger. Kedvem is volt csinálni, így nekem nem okozott gondot.

Jó kapcsolatod alakult ki számos magyar szerzővel – ez gondolom nemcsak jó érzéssel, hanem büszkeséggel is tölt el. Írtál egy könyvkritikát, és felkértek a következőre, hogy alakult ez?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy jó kapcsolatom van a szerzőkkel.  Beszélgetek velük. Nem csak abból áll, hogy zsupsz, kapok könyvet, és mehet a blogra. Nem! Érdemes beszélgetni, nagyon jó fejek. Kedvesek. Eddig négyszer, ha volt ilyen, hogy mertem kérni recenziót az íróktól, őszintén megmondom, nem is, nagyon merek kérni közvetlenül tőlük.  Mai napig zavarban vagyok, ha írnak és megkérdezik tőlem, hogy elolvasnám-e, írnék-e a könyvükről véleményt.  Számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy elolvashatom a könyvüket megjelenés előtt vagy után. Foglalkozom velük, támogatom őket. Igyekszem megosztani a bejegyzéseiket, ajánlani a könyvüket.

Bár ilyet nem illik kérdezni, de van kedvenc könyved?

Ajaj… Hát van, sok is. Vannak, igen. M. G. Brown a Kavargó Rózsaszirmok sorozat, Marilyn Miller és Ella Steel könyvei. Nagyon imádom. Két legnagyobb büszkeségeim Mimi Taylor: Fekete Bárány és Féktelen szerelem, mert két versem is benne van könyvben egy-egy fejezetnél.

Aztán nemrég fejeztem be két könyvet Erdőss Alex: Kereszttűzben és Hajnal Kitti: Falak címmel.
Meg sok mindenki másé is, de felsorolni nem szeretném azt a mindent.

Volt olyan könyv, ami esetleg teljesen más volt, mint amit gondoltál, vártál?
Igen. Főleg akkor, ha borító alapján választok könyvet. De ez nagyon ritkán fordul elő. Szerencsére.

Ha már borítók… azt mondják, nem szabad könyvet borítóról ítélni, de egyre szebb, részletesebb, grafikailag ámulatba ejtő csodák vannak. Van kedvenc borítód?

Kedvenc borítóim nincsenek. De vannak, amik tényleg igényes munkák kerülnek ki. Ilyenek pl. a NewLine Kiadó borítói. Halasi Miklós és Ashley Redwood munkái gyönyörűek. Illetve az Álomgyár könyvei közül is vannak szép borítók.

Te magad is készítesz interjúkat a szerzőkkel, mellette ajánlókat, könyvborítókat leplezel le. Van tervben, hogy valami új témába kóstol bele az oldalad?
Hát, nem is tudom. Sokat gondolkodom a videós bejegyzés megosztása az Instára. De nem nagyon merem meglépni… Nem szeretnék beállni a sorba, akik szintén Youtube- vagy Insta-videókat készítenek. Másrészt a legtöbb írói nevet nem mindig tudom kiejteni. Csak kíváncsi lennék, hogy menne-e…
Igazából más ötletem nincs. Amit eddig csináltam, azt folytatni szeretném, mert imádom. Illetve megemlíteném magazinomat is, ami nemrég indult el. Magyar Szerzők Könyvei Magazin, rajtam kívül néhány blogger segít, hogy minél szélesebb körben megismertessem az olvasókat, a magyar szerzőket.

Beküldve:

Könnyű-e a múzsák élete? Olvassunk Braskó Csabát!

Eddig két ember ajánlotta nekem ezt a könyvet – Beáta azzal harangozta be számomra, hogy neki óriási változást hozott az életébe, letehetetlen a könyv, és mindenképp szemléletformáló. A nővérem szintén tűkön ülve várta, hogy elolvassam és beszéljünk róla. Nos, íme az én véleményem.

A főszereplő, Éva a könyv elején sem volt szimpatikus, a közepénél elvette a kedvem az olvasástól. Nagyon egyszerű az oka: Éva a mai kor leánya, aki kettőig sem tud számolni, ha nincs mellette valaki. Neki mindig kell egy hátszél, egy támogató szó, sosem tudja, hogyan ragadja meg a helyzetet, cseberből vederbe esik. Fogni kell a kezét reggeltől-estig, hogy „életben” maradjon.
A könyv egyébként szemléletes példákon át taglalja, miből mi következhet, szépen becsomagolva az olvasó számára is egy iránymutatást. Az adott szituációk nem a levegőből és a fantáziából kapottak, életszerűek, mindegyikünk otthonában volt már ilyen – és lesz is.  Számomra borzasztóan idegesítő volt, hogy Évának folyamatosan kell egy lökés, hogy kapisgáljon bármit is abból, amit a kedves paradicsomléivó fiú folyamatosan elé tár nagyon okosan, empatikusan és kedvesen.
Szóval Braskó Csaba jól ír, jó gondolatai vannak, szeretem a szemléletvezetését, jó példákat hoz fel – de már csak azért sem szeretnék a cipőjében lenni, mert ha összeakadnék egy Éva-típusúval, nem biztos, hogy lenne elég türelmem ahhoz, hogy segítsek. Sőt, biztosan nem lenne.
A történet happy end, felgyúl a kislámpa a feje felett, minden sínre vágódik, na, nem a hollywoodi kasszasikerek alapján, hanem kis szolid magyarosan.
Pozitívak voltak a fejezetek elején található idézetek, kedvenceim.
Abszolút negatív a regényben felbukkanó hangulatjelek. Miért?!
Ha komolyan akarjuk venni, és nem egy chatbeszélgetésre asszociálni, akkor simán elhagyhattuk volna – így szerintem még inkább lentebb viszi a komolyságát, hiszen számomra ez akár egy sima chatbeszélgetés is lehetett volna Évával, aki este 10-kor rád ír, hogy romokban van az élete, és légyszíves azonnal mentsd meg, bárhogyan.

Nekem sajnos nem lettek világmegváltó terveim tőle, de ha valaki arra vágyik, hogy egy könyvön keresztül valaki kézen fogja és vezesse egy darabig – ajánlom neki Braskó Csabát.

A Citatumon találtam tőle egy idézetet, ami jobban megfogott, mint a könyv maga.

„Az az érdekes, az az izgalmas, az a vonzó, amikor valakiben van mélység. Gazdag a szókincse. Gazdag a gondolkodása. Sokrétű. Erre úgy tudsz szert tenni, ha csak kevés korlát van benned. Kevés alapelv, de azok gondosan kiválogatottak, kiérleltek. Ha sok korlátod van, akkor a gondolkodásod beszűkül. Csőlátásnak is hívják ezt a jelenséget. Nem veszel észre lehetőségeket, így nem is tudod őket megragadni…”
A mondat többi részével abszolút nem értek egyet, amely a sikertelenségre reflektál, ez már szerintem kőkemény maszlag és nettó megmondóember stílus, ami Csernusnál még talán oké, de így Braskó Csaba munkásságát ismerve, nem igazán.

Ha értékelni kellene, akkor egy erős 6/10.
Ha ti olvastátok esetleg, osszátok meg bátran, nektek mi a véleményetek a könyvvel kapcsolatban! 🙂

 

Beküldve:

A virtuális valóság turnéja – Ready,Player One!

A Ready Player One ez év márciusában robbant be a mozikba, garantált kasszasikerként. Az embereket érdekli a lehetséges jövő, sőt mondhatjuk a szemünk előtt zajlik a jövőnk alakítása : számos technikai fejlesztés segít minket a hétköznapi életünk során is – ezt a hullámot lovagolják meg a film, könyv és játékkészítők is. A film 2044-ben játszódik, a magyar nyelvű trailer itt látható.

Mivel a látványvilág azonnal magával ragadott így premiervetítésen néztem meg  a történetében kicsit sem kiszámítható filmet. A helyzet az, hogy eléggé tudatlan voltam így megdöbbentem, hogy bizony ennek a sikerfilmnek van könyv változata – Ernest Cline 2011-ben adta ki és szerintem kishazánkban kevesen ismerték előzőleg Ernest műveit.

Nos, miután a Ready Player One alternatív világa extázisba ejtett első utam a könyvesboltba vezetett, nem meglepő módon már aznap faltam is a sorokat. Nahát itt jön az a rész, amikor megintcsak rádöbbentem, hogy a jéghegy kicsiny csúcsa a film, és ami a víz alatt van – na az a könyv. Sok tekintetben eltérő plotja van a könyvben, választékosan, izgalmasan megírt fejezetekkel halad a történet. A látványvilág, a grafikai megoldások viszont nagyon sokat tartogatnak – számomra  legalábbis hiszen egyik ámulatból a másikba estem tőle. Tudom, hogy március már régen volt, de a könyvet azóta is többször forgattam, elemeztem, tovább gondoltam – hiszen ez valóban lehet egy alternatív jövőképünk!

Steven Spielberg neve amolyan garancia, hogy a filmtől igenis lehet sokat várni – nincs ezen mit csodálkozni, Steve munkássága mindenki számára ismeretes és természetes, hogy amihez ő hozzányúl,abból bizony nem csak aprópénz lesz. A főszereplővel nem teljesen vagyok kibékülve, de nyilván egy Dominic Sherwood érdekes lett volna ebben a szerepben.

Akit érdekel a cybervilág, a virtuális valóságban történő mindennapok esetleg ő maga is szeret játszani, annak kötelező darab  – először a könyv, majd a film ebben a sorrendben.

Jó szórakozást!