Címke: instagram

Beküldve:

Plusz 5kg, maradhat?

Ez a bejegyzés főként egy Instagram-posztnak köszönhető: link
A téma viszont az asztalon hevert már jó ideje.

Magazinok. Hogyan legyél fitt? Fogadd el önmagad! Hogyan legyél karcsú, szálkás 10 nap alatt? Minden, amit a csokoládéról tudni kell. A diéta 10 lépcsője. Ashley Graham, plus size modell. Top 5 karcsúsító fazon. Ezt vedd fel, hogy takard a hasad! Készül már a nyári beachbody?Top 5 nasi, amit biztosan ehetsz bármikor…

Ugye nem is kell sorolnom a további címeket, ami akár naponta szembe jöhet velünk weboldalakon, újságok hasábjain, címlapon, tévéből, hirdetésekből, elkeseredett, örök fogyókúrázók Facebook-oldalairól. Csoportok, ahol a fogyásról beszélnek. Kalkulátorok, amelyek bizonyos számok alapján döntik el, hogy ki egészséges, ki van a keretben még épp benne. Fura, nem?

A willendorfi Vénusz szobra a termékeny, húsos, jó erőben lévő nőt ábrázolja. A klasszikus ősanyamodellt, akinek a teste befogadja az új életet.
A milói Vénusz szobra pedig egy karcsú, izmos női modell, hetykén álló cicikkel, megtestesítve a késői hellenisztikus kor ideálját.
Mondhatni ég és föld a két Vénusz, mindkettő ideálkép egy-egy korrajz, ki mit talált érzékinek, csábítónak, egészségesnek.

A modernkori lányt vajon hogy ábrázolná a mai kor szobrásza?

Ha a test egy templom, miért rombolják mégis oly’ sokan? Honnan jön a tökéletes ideálkép, hogyan változik szinte évről-évre a modern Vénusz a szemünk előtt?
Biztosra veszem, hogy mint minden, a testünkhöz kapcsolodó érzelmeink is otthonról indulnak el.  Az ételhez fűzödő impressziónk megintcsak egy otthoni séma, amit sok-sok nálamnál okosabb pszichológus megfejtett már – bulimia, anorexia nervosa, sanyargatás, kínzás, önhánytatás, falási rohamok, endorfinok, eltorzult önképek, túlzásba vitt edzések, kalóriaszámolások. Ezeket a kulcsszavakat, sajnos azt kell mondjam, sok fiatal lány és fiú is ismeri. Csúfolódások tárgya, otthon, az iskolában. Ne egyél már annyit! Miért eszel csak ennyit?
Erre egyébként az egyik kedvenc példám Harry Potterből Dudley Dursley, ahol az anyai szeretet túleteti a csemetét – minél több falatot kap,annál jobban szeretem. Anyaként helytállok, hiszen táplálom a fiam/lányom, nem szenved hiányt. Hogyan lehetne egy anyának rámutatni erre, hogy a fia/lánya túlsúlyos, ami veszélyezteti az egészségét? Hogyan lehet a gyereknek elmondani, hogy attól, hogy nemet mondasz a következő pudingra/ tányér pörköltre nem vagy rossz gyerek és nem fogod ettől kevésbé szeretni anyádat, bármit is mond?
Nem állsz fel az asztaltól addig, ameddig meg nem eszed? De. Ha nem kívánod, ha túletted már ígyis magad, miért ennél többet? Kinek felelünk meg?

Voltam 42 kg és 22 éves.
Vagyok 54 kg és 28 éves.
Voltam 61 kg és 26 éves.

Mit látunk ebből? Csak számokat, változó tendenciákat, ugrálásokat egészséges és kevésbé egészséges között. Nem látjuk a mögötte levő jeleket: az idegeskedéseket, a megfelelési kényszert, a boldogságevéseket, a nyugodt vacsorákat, a kapkodós reggeleket. Nem látjuk mögötte a fiút/lányt, aki a tükör előtt áll és nem ér össze rajta a farmer, kellemetlenül feszül hastájon a póló. Nem látjuk a lányt, aki magazinokat les, hogyan legyen vékonyabb, mint mások. A monoton futópadozást, a fehérjeport, a felesleges túlhajtást. Az éjszakai jutalomfalatot, a megérdemelt hamburgert, a jóleső ízektől gazdag mosolyt. Nem látjuk a fiút, aki nem mer bemenni az edzőterembe, mert úgy érzi, nem oda való a maga x kilójával.

Nem oké cikizni másokat, azért, mert a keretből valamiképp kilóg – a soványság pont úgy lehet egészségügyi probléma, mint a kövérség. Én nem támogatom azt, hogy valaki maradjon húsos, csak azért, mert éppen forradalom van a testképpozitívitás mezején – amennyiben az egészségügyi állapota kielégítő és nem fogja 2-3 éven belül terhelni az ízületeit, a tüdejét, a szívét, számára ha tükörbe néz, teljesen oké, amit lát akkor, oké.  Pont úgy, ahogy a soványság sem oké, ha csak azért csinálja az eszetlen diétát, mert XY ezt meg azt mondta, miközben a gyomra, a mája teljes egészében beteggé válik. Nem a positivebody-t kellene elsősorban támogatni, hanem az egészséges testet – és ebben a mentális egészség is óriási szerepet játszik!

Az egészséges test viszont nem zárja ki a striákat, nem zárja ki a megereszkedett anyupocakot, önmagába foglalja a kevésbé hetykén álló ciciket és a kevésbé feszes fenekeket is – ezek mind természetesek. Nem tudom, hogy a társadalom érti/érzi-e a különbségeket, ezeket az árnyalatnyi finomságokat, hogy valami alkati kérdés-e vagy egészségügyi. Nekem ne mondja senki, hogy fogadjam el természetesnek, ha valaki 170 centiméter és mellé ugyanennyi kiló – ez nem pozítiv testkép, ez szimplán nem egészséges, megrövidíti a saját élettartalmát, megannyi betegség melegágya – cukorbetegség, szív-és érrendszeri panaszok és ez még csak a kezdet. Ez természetesen a szénnédolgozott izomzatra, a csontszárazzá leszárított testekre is igaz. A testedzés az életünk részévé kellene, hogy váljon, egészséges keretek között, mindazok mellett mindkét véglet számára   maximális segítség kell, hogy elérje a korának/nemének megfelelő egészséges állapotát mind súlyban, mind mentálisan.

Önmagunkat elfogadni egy nagyszerű érzés, fantasztikus teljesítmény.
Egészségesnek maradni, pedig nem kevesebb, mint az egész életünk.

Beküldve:

Sminkecsettel Debrecentől Los Angelesig – Interjú Simon Zsófival

Simon Zsófit (ki tudja, hogyan és miért) jó pár éve bekövettem – elvarázsoltak a sminkjei, nagyszerűnek tartottam, hogy ez a lány ilyen csodás dolgokat tud létrehozni, arról nem is beszélve, hogy mennyire sok karakter rejtőzött Zsófiban. Ennek örömére felkerestem őt, és szívesen adott nekem egy interjút. Köszi Zsófi, tényleg! 🙂

Minden kislány élvezettel nézi, ahogy az anyukája rúzsozza a száját, a körömlakkok, a púderek világa ad egy olyan varázslatos közeget – te is innen indultál? 🙂

Azt hiszem, nálam inkább a nővérem volt az, akinél belecsöppentem ezeknek a bűvöletébe. 9 év van köztünk, ő volt a „nagylány” ezért folyton utánoztam. Sokszor belopóztam a szobájába, amikor nem volt otthon, és akkor össze-vissza kentem magam a sminkcuccaival. Persze ő a legkevésbé sem örült neki, de én vállaltam a kockázatot. Mindig is élveztem, ahogy a sminkektől megváltozik az arcom, a tekintetem. Gyakran játszottam ezekkel.

Az Instagram-fiókod tele van szebbnél-szebb és legfőképp kreatív sminkekkel. Autodidakta módon tanultál meg sminkelni, vagy részt vettél képzésen?

Teljes mértékben magamtól tanultam. Olyan 14-15 éves lehettem, amikor elkezdtem sminkelni magam rendszeresen. Azt gondolom, hogy ez idő alatt elég sokat fejlődtem. Nem néztem beauty gurukat sem, én inkább ilyen magamon kísérletezős-felfedezős vagyok. Gondolkodtam képzésen és el is kezdtem egyet, de borzasztó sulit fogtam ki… azóta nem próbálkoztam.

2018-ban az a megtiszteltetés ért, hogy te képviselhetted hazánkat Los Angelesben, a NYX Awardson. Szoros volt a hazai verseny. Mit éreztél, mikor kiderült, hogy te nyertél? Milyen volt Los Angelesben? Találkoztál általad kedvelt sminkesekkel?  Melyik versenysminkeddel nyertél?

Természetesen kellett egy kis idő, mire felfogtam. Az egész versenynek úgy indultam neki, hogy jóformán semmit nem tudtam róla. Így persze büszke voltam magamra, hogy első nekirugaszkodásra megnyertem. Valamelyest visszaállította  a hitemet a kreativitásomban.

A Los Angeles-i úttól egyenesen rettegtem. Inkább introvertált embernek tartom magam, ezért elég nagy stressznek éreztem, hogy hirtelen rengeteg új emberrel találkozom. Ráadásul tudtam, hogy fontos kapcsolatokat építhetek. Persze csodálatos élmény volt, és azt kell mondjam hangulatában is felülmúlta a város az elképzeléseimet. Picit úgy éreztem belekóstolhatok a „magaséletbe”. 😀 Mindenképpen különleges és jó emlék marad. 

Nem követem olyan sok sminkes munkásságát, természetesen találkoztam 1-2 olyan emberrel, akire élőben is kíváncsi voltam. Őszintén szólva azok a sminkesek, akik híresebbek, inkább klikkekben voltak, nem találtam őket közvetlennek sem. Igazából nem volt szimpatikus közeg. 

Az utolsó sminkemet a ‘Lucid Dream’ témához készítettem, és ez is volt a kedvencem. Egyébként is álmodós ember vagyok, szeretem is az álmaimat és sokat jelentenek nekem. Egészen a végéig nem volt letisztázva bennem, hogy mi is lesz a koncepció, csak engedtem magamnak, hogy alkossak. Ebből lett valami Alíz csodaországos meg Faun labirintusos házasítás. Szóval szívemnek kedves topic volt, de visszagondolva közel sem hoztam ki belőle a maximumot.


Mennyire volt ez hatással a későbbiekben rád?

Rájöttem, hogy nem erre van szükségem. Sminkelni mindig is szerettem, az alkotás és a művészet mindig is az életem része volt, viszont az influencer vonallal nem tudtam összeegyeztetni. Persze rengeteg jó dolgot kaptam a versenytől, bátrabb és magabiztosabb lettem.

Milyen stílusokkal játszol szívesen? Vannak kedvenc színeid, amiket jobban/többet használsz?

Egyre inkább a természetességhez térek vissza és a „kevesebb néha több” elvén sminkelek mostanság. A barna-bordó kombináció örök kedvencem, illetve odavagyok a színes szempillaspirálokért. 😀

Jelenleg egyetemista vagy – milyen szakon? A sminkeléssel komolyabban is szeretnél majd az egyetem végeztével foglalkozni?

Természetvédelmi mérnök szakon vagyok a Debreceni Egyetemen, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, és valószínűleg szakot váltok. Alkalmi munkáim vannak, de nem gondolom, hogy valaha is főállásban végezném a sminkelést. Hobbiként nagyon szeretem, de félek hogy a munka terhe alatt elveszítené a varázsát. Persze ezt csak most gondolom így, nem zárkózom teljesen el tőle.

Egy időre eltűntél a közönség elől – ennek van valami személyes oka? 

Ahogy korábban említettem, influencerként nem szerettem/nem tudtam volna tevékenykedni. Egyáltalán nem tartom egyszerű dolognak, és azt kell mondjam, nekem sajnos nem is sikerült összeegyeztetnem a művészetemmel vagy az elveimmel. Túl nagy közösségi befolyást éreztem magamon, és úgy éreztem nem sikerült hitelesnek maradnom.

Kivel kollaborálnál szívesen, vagy kinek készítenéd el a sminkjét?

Már jóideje nem kaptam ihletet, nem inspirált senki. Talán Szalay Csengét említeném most meg, vele együtt voltam a versenyben és mostanában lett igazán aktív az Instán. Az ő hozzáállását kedvelem és nagyon minőséginek is tartom a munkáit.

Beküldve:

Papp Ádám – Blues az Úton – Ajánló

Papp Ádám legújabb kötete, a Blues az úton nemrégiben jelent meg.
Ajánló következik.

Ez a kötet 27 évet ölel fel – érzéseket, ki nem mondott gondolatokat, nyitányokat és zárásokat tartalmaz, ezen felül pedig magáról az útról szól, amin Ádám végigment és jelenleg is sétál rajta. A kötet tulajdonképpen felfűzhető egy szalagra – a kezdetekből fakadó impulzusok és a mai napig tartó élethelyzetek sokasága adja a ritmusát, egy gyönyörűen megkomponált, kollektív összegzés.

A versek olvasása közben nem volt nehéz Ádámot elképzelnem, ahogy bluest penget a gitárján, előtte hevernek a sűrűn teleírt papírlapok, némi whiskey társaságában. Old-school kiskocsmák homálya is tökéletesen passzolna hozzá – az írásaiból visszaköszönő egyszerű, mégis valós életigazságok kimondása számomra Fodor Ákos stílusát idézi vissza – hogyan mondhatunk ki mély dolgokat ilyen könnyedén? Tartom magam ahhoz, hogy Ádám olyan, mint egy lassú folyású folyó – a kövek mi vagyunk benne, az írásaival pedig szépen lassan csiszolja azokat a köveket, akik képesek meghallani a folyó csobogását. Mit csiszol le rólunk? A saját sérüléseinket, ki nem mondott érzéseinket.

Az alkotás sokszor magányos munka – hiszen a lecsupaszított lelkünkről van szó, ezt pedig nem lehet csak úgy hirtelenjében közszemlére tenni. Ádám mégis varázslatosan komponálja műveit, hiszem, hogy ő sok emberrel ellentétben inkább kezet fog magánnyal és együtt alkotnak valamit.

A Blues az úton című kötet Papp Ádám egyik (ha nem a legfontosabb) mérföldköve. Ádám régóta úton van, rég elhagyta az indulási pontot, állomásról állomásra megy és azt hiszem, mindannyian örülhetünk, ha részt veszünk vele ebben az utazásban, mert nemcsak tartalmas, hanem szórakoztató is.
A kérdés az, hogy nekünk meddig szól a jegyünk?

Ádámmal, mielőtt megírtam volna az ajánlót, sikerült egy kisebb interjút készítenem, mert úgy éreztem, így lesz igazán kerek az ajánló.

Hogyan készült ez a borító?

Az első perctől kezdve, mikor felötlött, hogy megírom a Blues az útont, pontosan ezt a borítót képzeltem el. Út, lábnyomok és az élet. Szerettem volna egy olyan borítót, ami hűen tükrözi, hogy miről szól a kötet. Szerintem bejött.

A verseid követnek-e valamiféle ritmust?

A ritmus ez esetben a gyerekkortól idáig. A kötet első harmada visszaemlékezés, a második az, amikor elindultam és a harmadik pedig egy kis „megállj”, de tudom, hogy kell tovább menni. Valami lezárult, és már jönnek is az új élmények, felismerések.

Mindegyik vers természetesen egy darab belőled, ahogy fogalmaztál, 27 év termése. Melyik darab mégis a legértékesebb?

Mindegyik darabja értékes. A legcsodálatosabb arra visszagondolni, hogy amikor jöttek az első élettől való impulzusok, miként hatottak rám. Ahogy jöttek a benső fájdalmak, amik mélyen elgondolkoztattak, amikor feleszméltem egy-egy spicces helyzetben. Aztán persze a többi, ami jött.
A „Hosszú út Bluesban” le is írtam.
„Hosszú az út, csak élni kell!
Ha távol lennél, megérkezel.
Ne féld a perceket, nincs miért,
minden pillanat a tiéd!”
Ezzel a négy sorral akár el is intézhettem volna az életem első felét, de ahogy tovább mentem, úgy jöttek az egyre szebb, jobb és izgalmasabb pillanatok.

Minden köteted egy állomás. Van indulási pont, jelenleg bőven zakatolunk, de a kérdés, van-e tervezett állomás?

Biztosan van, sőt ez is egyfajta végállomás, csak most épp átmegyek az utam azon részére, ahol még nem jártam, de előtte még egy picit visszanézek mindenre ami jó, ami szép, mielőtt tovább mennék.

Ha szeretnéd a kötetet megvásárolni, ITT megteheted 🙂

Beküldve:

Az élet több ezer fonálból áll, csak jól kell tudni csomót kötni rajtuk – Interjú Kertész Timivel

Mit jelent neked az alkotás? A művészet majd’ minden ágában otthonosan mozogsz.

Nekem az alkotás, akár a csillagok és a Hold fénye egy didergős, sötét éjjelen. Amikor rajzolok, vagy írok, kötök, makramézom, vagy hímzek, úgy érzem, feltöltődöm, s hogy nincs semmi rossz a világon. Mintha beszippantana a tér, és megszűnne a világ, nincs külső zaj, nincs külcsín, csak én és a fantáziám. Nem igazán lehet szavakba foglalni, milyen is ez.

Egyszerűen csak csinálom, mert szeretem. Mert egy szomorú, esős napon is mosolyt csal az arcomra, és a legnagyobb öröm az, amikor máséra is. Amikor, ha csak egy cseppnyi boldogságmagot is, elhintettem velük más szívében, s ez tesz boldoggá.

Gyakran saját fotókkal illusztrálod az írásaidat – előbb az írás van kész és úgy inspirálódsz a fotózás témájához, vagy fordítva?

Nos, igen. Ez szuper felvetés, de a legtöbb esetben a fotó van meg előbb, s csak aztán, mikor rátekintek, kipattan hozzá egy gondolat, vers, de sok esetben az érzéseim is bennük mosnak partot. Hol burkoltan, hol nyílt tengerként. 

A természetközeliség abszolút visszaköszön a képeiden – honnan jött ez az óriási szeretet az anyatermészet felé?

A Tisza-tó közelében nőttem fel, olyan 3 kilométerre magától a tótól, s míg kicsi voltam a szüleimmel és testvéreimmel rengetegszer jártunk le. Télen fakutyáztunk a fagyott tavon, meg szánkáztunk a gátoldalon, nyáron pedig sokat bicikliztünk. Később ez a családi szokás a munka miatt elévült, de bennem azóta sem halt ki. A párommal, ha jó az idő és megtehetjük, ki szoktunk bringázni, de ha magam vagyok, és munka után fiatal a nap, nem borús az ég, akkor görkorit ragadok, és kigurulok. Fényképezek, dédelgetem az ottani őrkutyákat, csodálom a madárvilágot, a hattyúkat, kacsákat, még a kiürült kagylóhéjakat is. Hébe-hóba őzet és nyulat is látni lehet. És a repce mezők! Meg a Napraforgók! És a naplemente a Tisza fölött! Szerintem nincs káprázatosabb naplemente sehol kerek e világon, csak a Tisza fölött!

 

A virágzás szimbólum – sokszor felbukkan nálad. Úgy érzed, te magad is virágzol, az alkotás termékenységét jelöli?

Még ezen sosem tanakodtam, igazából imádom a virágokat, kint a természetben, ahol a helyük van, meg a kertben. Legközelebb a tulipán, a rózsa és a levendula áll hozzám, de minden más virágot is kedvelek. Egy a lényeg, ne kapjak egyet se cserépben, mert sajnos a nevelésükhöz nem értek. Emlékszem, volt kisebb koromban egy kaktuszom, még szülinapomra kaptam, de szegényt túlöntöztem, nem élte túl.

Azóta elhatároztam, nem nevelek szobanövényt, sajnos nem nekem lettek teremtve, így kint csodálom őket. Ott, ahol a legjobb helyük van, és megörökítem őket egy-egy képben, hogy hervadásuk után is élhessenek tovább, ne csak emlékeimben. De talán igen, a virág a művészlelkek legmeghatározóbb szimbólumaként is helyet érdemel!

A makramé fonalékszerek készítése mióta szerepel az életedben? Az ékszereknél is gyakori a levél motívum.

Igen, mióta ismerem ezt a technikát, azóta abba sem tudom hagyni. Tizenkilenc decemberének környékén kezdtem el megtanulni egy pesti barátnőm által, aztán úgy éreztem, ezt nekem találták ki. Teljesen beleástam magam, és olyan mélyen beleestem, hogy ki sem akarok mászni a fonál-szerelemből. Könyveket kezdtem el böngészni, és rengeteg weboldalt, aztán elkezdtem egy-két sajátos mintát kiötölni.

 Szeretem, és azt végképp, hogy nem csupán ékszerek, hanem könyvjelzők – így születtek @megszolalas.ig második könyvéhez, a Madárkához is a könyv stílusára szabva ajándék könyvjelzők, melyeket öt, azaz 5 szerencsés megkap majd, ha megveszi Dominika könyvét – illetve kaspótartók, táskák, kulcstartók, fülbevalók, mellények, faldíszek, terítők, karácsonyi díszek – nem mellesleg már azokon is töröm a fejem az ünnepekre – övek és hajpántok. És egy évig sorolhatnám, még milyen sok csoda készülhet fonálból.

Milyen terveid vannak akár az ékszerkészítéssel, akár a fotózással/ írással kapcsolatban?

Egy napon, ha beérik, a nővéremmel egy közös verseskötetet szeretnék kiadni, a saját rajzaimmal illusztrálva kettőnk írásait. A borítóterv már megszületett, de még rengeteg munka lesz vele, amire jelenleg nem sok idő jut. Illetve egy szép napon nagyon szeretném kiadatni röpke horrornovelláimat egy kisebb kötetben, s ha szerencsém van, a romantikusokat is megjelentetem majd.

A makramét pedig kisvállalkozóként, munka mellett szeretném egyszer vinni, hogy eljárhassak piacolni velük szabadidőmben, és nyithassak nekik egy weboldalt is, ahol megmutathatom majd a világnak. 

Nagyon tetszik a szlogen, miszerint az élet több ezer fonálból áll, csak jól kell tudni csomót kötni rajtuk – honnan jött ez?

Nos, leginkább onnan, hogy az élet is olyan, mint egy gombolyag fonál, keszekusza, szerteágazó, nehéz megtalálni a megfelelő szálat, ami a kezdeteké, de miután megleltük, úgy alakíthatjuk, ahogyan megálmodtuk, ott kötünk rajta csomót, ahol szeretnénk, és olyat, amilyet szeretnénk. Lehet lapos, vagy sor, és spirál, ha bonyolódnának a dolgok, de lehet indián is. Minden csomó helye, mérete, és könnyedsége vagy épp nehézsége csak rajtunk múlik. 

Az Instagramon egy jó kis közösség jött létre, ahol fiatal feltörekvők segítik egymást – akárcsak egy megosztással, véleménnyel. Jó kezdeményezésnek tartom – mi a véleményed róla?

Szerintem minden alkotó megérdemli a támogatást, kezdő és befutott egyaránt. Mikor az én oldalam megalakult, álmodni sem mertem, hogy lesz, akinek tetszik majd, de ha egy hozzám hasonlóan kezdő írót vagy hobbi rajzost találok szembe magammal, arra törekszem, hogy valamilyen módon tudassam vele, ne adja fel, írjon, alkosson, hasson! Mert nem zárhatja el magában azt, ami benne van, nem bújtathatja el önmagát, a tehetségét, a lelkét és annak csodás gondolatait. Nem és nem. Én túl sokáig éltem a csigaházamban, de sokkal jobb, mióta kibújtam belőle és meg merem mutatni, amiket alkotok. Úgyhogy minden alkotó támogassa nyugodt szívvel a kezdőket, mert anno ők is innen indultak, és nekik is jól esett, vagy eshetett volna egy efféle löket, támogatás. Ez az én véleményem. És ebben a szabad országban, mint olyan, ki is nyilvánítom, amit gondolok. 

A karantén hogyan hatott rád és a témáidra?

Őszinte legyek, de nem azok, amik bosszantanak és beköpik az ételt, meg alváskor a hallójáratnál molyolnak, na mindegy, elkalandoztam, szóval, lényeg a lényeg, hogy én boltosként működöm, számomra kimaradt a KarantÉn-élmény, nem voltam bezárva, ellenkezőleg, a három hónap alatt többet dolgoztam szerintem, mint az eddigi másfél évem alatt. Persze ez nem egészen így van, de úgy tűnt. Főleg az elején, kész bolondokháza volt.
Itt falun persze annyira nem, itt a liszt is roskadozott a polcokon, meg a raktárban, nem ez a rész volt bolondéria, hanem inkább az, hogy mi lesz, ha nem lehet egyik faluból a másikba menni. Egy hónapig a párommal sem tudtam találkozni, és annyira mélyen együttérzek azokkal, akiknek tőlem is többet kellett várniuk, vagy épp messze kellett lenniük a családjuktól. Nekem mázlim volt, még velük élek, de azért az az egy hónap kihagyás, igaz, amúgy sem volt egy-egy hétvégénél több időnk sosem együtt a barátommal, de az egy nagyon lesújtó mélypont volt. Semmiben nem leltem értelmet, vagy örömöt.

Kicsit egyébként bánom is, hogy nem lehettem karanténban. Jó lett volna kipihenni a munka fáradalmait, de ezt egy kereskedelemben dolgozó, főleg egy bolti eladó ne is várja, mert pihenés, mint olyan, a mi szótárunkban nem létezik.

Pár hete pedig, mióta kötelező a maszkok viselete, a vevőkön is jobban érzem, hogy egyre inkább feszültebbek. Senki nem tud semmi biztosat, és talán ez volt a legmegőrjítőbb tényező az eddigi három hónapban.

A témáim, nem igazán vannak előre kitervelve, mindig spontán érkeznek, kopognak be az ajtómon. Nem ötlöm ki előre, mikor mi jöjjön, csak írom, ami jön, amit érzek, látok, vélek. Rajzolom, ami kipattan. És a kis szabadidőmben azzal ügyködök, amihez épp kedvem van – kivéve, amikor takarítok, ahhoz ugyan kinek van kedve?

2020-ból kevés maradt – mi a terved a következő hónapokra?

A terveim? Igen spontán jönnek. Ami felvillan, azt megalkotom.

De ha újra lehet végre nagyon szabadon mozogni, első dolgom lesz újból korcsolyát ragadni, és elmenni folytatni a lovagló órákat. Amikor jön és van ihletem, írok, rajzolok, makramézom. Most egy verspályázat és egy horrornovella-pályázat eredményhirdetését várom. Egyengetem a barátommal való közös jövőnk útját, albérleteket keresgélek Egerben, és gyűjtögetek a fizumból, hogy megvalósulhasson a költözésünk.

Jól lehet tervben van most egy újabb Nye-Remény játék az @artmacramade-en, amelyben most egy páros karkötő és más egyéb meglepetéseket is nyerhet majd több szerencsés ember. Készülnek kaspótartók, és tervbe vettem még ezt-azt, de az még titok, hétpecsétes.

Illetve egy májusbúcsúztató kis posztom is felkerült, hiszen holnap június 1-et fogunk írni, és nekem, ahogy a természetnek, minden viszontagság és az összes eső ellenére hiányozni fog ez a tavasz is.

Aki szeretné követni Timit, bátran tegye meg ITT és ITT. 🙂

Beküldve:

Hát ezért repülnek el rögtön a fecskék,ha jön a vihar(…) – Interjú Fenyő Lujzával

Fenyő Lujzára teljesen véletlen figyeltem fel – voltak mondatai, amik napokra megragadtak bennem, aztán azt vettem észre, hogy várom, mikor lesz új posztja. Minden bejegyzésében találtam valamit, ami elgondolkoztatott: olyan képeket fest az olvasói elé, amit kevesen. Tudatosan, okosan építi fel azt az imázst, ami egyébként nagyon is illik hozzá.
Öröm volt vele interjút készíteni.

Nagyon egyedi látásmódod és közlési formád van. A szövegeid mind filmszerűek. Tudatosan készíted őket így?

Anno a szerepjátékos időmben nagyon sok formai és tartalmi kísérletezésre volt lehetőségem, az ott megtanult dolgokat szívesen használom fel és építem be őket a szövegeimbe, igyekszem a saját stílusomnak megfelelően tálalni mindent. Szeretem, ha gördülékeny és olvasmányos egy-egy írás, ha az olvasó bele tudja élni magát, és ott van a versben, úgyhogy igen, nevezhetjük tudatosnak.

Mióta foglalkozol írással, honnan jönnek az inspirációk, miként készülnek a szövegeid?

Írással körülbelül hat éve foglalkozom komolyabban, eleinte fantictionökkel és blogos sztorikkal kezdtem, aztán jött egy regényírós időszak – ezt nagyon fontos mérföldkőnek tekintem, rengeteg olyan emberrel sikerült találkoznom ekkortájt, akiktől sokat tanultam ezen a téren, és a mai napig hálás vagyok nekik, ezután fórum alapú szerepjátékozásba kezdtem. Ez volt az, ami hatalmasat lendített rajtam, ahol igazán kreatív emberekkel írhattam együtt, és úgy hiszem, itt alakult ki igazán a stílusom. Az inspirációt többnyire szavak adják, vezetek egy listát, ahova a szerintem hangzatos, különleges, szépen csengő szavakat gyűjtöm. Sokszor nyúlok ezekhez képalkotáskor például, és elsősorban arra törekszem, hogy a lehető legszebben tálaljam a szöveg mögötti gondolatot. Tényleg úgy gondolom, hogy az irodalom elsődleges céljai közé tartozik a gyönyörködtetés, és ezt igyekszem átadni én is. Maguk a szövegek elég gyorsan készülnek, volt egy hosszabb kihagyásom, és most rázódom még csak vissza az alkotási folyamatba, így vannak napok, amikor nem is megy az írás. Viszont ha odaülök hozzá, akkor egy ilyen kis fél órás session alatt két-három hosszabb szöveget egyből meg tudok csinálni. Persze segít, ha egyedül tudok lenni ilyenkor, és általában mindig hallgatok valamilyen zenét — többnyire teljesen más hangulatút, mint az aktuális vers.

 A természet, vadállatok, madarak – ezek visszatérő motívumok. Hogyan kapcsolódik ez össze veled? Van ennek valamiféle tudatos/szándékos háttere?

Én magam falusi lány vagyok, a gyerekkori otthonom kertje már szinte belelógott az erdőbe mögöttünk, és reggelente mind a mai napig együtt nézzük az őzeket a nagypapámmal, ha tehetjük. Az, hogy a természethez ilyen közel nőttem fel, hatalmas szeretetet váltott ki belőlem az állatok, növények iránt, szóval az ilyesfajta motívumok használata abszolút tudatos, ezekhez bátrabban nyúlok, és úgy gondolom, hogy iszonyat hangulatossá, különlegessé lehet tenni az ehhez kapcsolódó képekkel egy-egy szöveget. Elvégre egy mindenki számára elérhető, mindenki által ismert dolgot – vagy ugye ez esetben helyszínt/életközösséget – használsz fel, és egy csavarral mégis teljesen újjá teheted számukra.

Szeretem, hogy az Instagram-oldalad letisztult, finom, nőies – az arany, a fehér szín, a minimalizmus itatja át. Kicsit Lana del Rey stílusára emlékeztet 🙂 Miért így hoztad össze?

Köszönöm!:) A fehér és az arany személyes kedvencem, számomra a letisztultság és a finomság mellett tényleg az ízlésesség és az arannyal belecsempészett nemesség miatt olyan imponáló, úgy érzem, illik a szövegeim hangulatához is. Szerettem volna, ha esztétikus külsőt kap az oldal, amúgy is nagyon rendszerető vagyok, és úgy gondolom, rengeteget elárul az emberről az, hogy hogyan prezentálja a munkáját, tehát egy igényesen kinéző feedbe én is szívesebben beleolvasok, mint egy összecsapott rendszertelenbe. Ez a tipikus „ne ítéljünk meg könyvet a borítójáról” mondás persze szépen hangzik, és sokszor előfordul, hogy igaz is, de hazug lennék, ha azt mondanám, hogy nem a külső az egyik legmeghatározóbb része ennek az egésznek, főleg Instagramon, ami eleve egy képeknek létrehozott platform.

Nagyon érzékeny témákat feszegetsz, ami ritka jelenség a mai kor instapoetjei között – transzgenerációs hozadékok, szabadság és önmagunk keresése. Nehéz témák ezek – és legfőképp nehéz úgy hozzáérni, hogy mások is értsék. Ahogy már egyszer beszélgettünk erről, nem mindenki tudja értékelni ezeket a falatokat – van akinek száraz. Mennyire tartod fontosnak, hogy ezekkel a témákkal foglalkozz?

Alapvetően úgy állok neki a szövegeknek, hogy fogalmam sincs, hova fogok kilyukadni a végén, és nem tudom, hogy fog-e szólni egyáltalán valamiről, mert sokszor van, hogy csak sodródom, és csapongok témák közt. Nem tartom magam egy kifejezetten sokat látott vagy sokat tapasztalt embernek, és nem szeretem, ha valaki olyan dolgokkal kapcsolatban akar bölcs lenni, amihez köze sem volt az élete során. Igyekszem azokhoz a problémákhoz nyúlni, amikkel szembesültem már és átéltem őket, és persze, fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, írjunk ezekről a dolgokról, mert főleg az a korosztály, akiket igazán elér és megmozgat az Instagram, nagyon bonyolult időszakban kell, hogy felnőjön, és ha ennyivel is csupán, de talán segíthetünk nekik. Az önmagunk keresése pedig szerintem egy olyan általánosnak nevezhető probléma, amin mindenki átesett-átesik-át fog esni. Nyilván például a transzgenerációs hozadék, a különféle traumák nagyon óvatos megközelítést igényelnek, én személy szerint igyekszem a legfinomabban felhozni őket, körbeültetni őket szóvirágokkal, hogy tompítsák kicsit azt a nagyon is valós problémát, ami sokak életében jelen van. Nem vagyok egy ilyen nullhuszonnégyben motiváló gondolatokat meg Coelho-idézeteket köpködő valami, tehát én tényleg megértem a szomorúságok legtöbbjét, és azon vagyok, hogy ha mások elolvassák egy-egy szövegem, akkor azt mondják magukban, hogy hé, ez a csaj megért engem, már egy kicsit kevésbé vagyok egyedül.

Mitől jó számodra egy vers?

Igazán szó-szerelmes embernek tartom magam. Ha egy szövegben számomra új, szépséges képek vannak, az már elég erősen garantálja, hogy imádni fogom. Szeretem az őszinte verseket, amik nyersen fogalmaznak, szeretem, ha valami rendesen belemarkol a szívembe. Vagy ha elfog a nosztalgia, miközben olvasom. Egyébként meglepődtem, amikor egymás után fedeztem fel a jobbnál jobb instaverses oldalakat, rengeteg új kedvencet avattam közülük, és több is jár éppen a fejemben a kérdés kapcsán. Nagyon tehetséges alkotók vannak itt, és alig várom, hogy tovább kápráztassanak.

Ha van példaképed akár írásban, akár más alkotási formákban, ki az és miért?

Hm, példaképet nem tudnék megnevezni, szeretném a saját körülményeimből és lehetőségeimből kihozni a legtöbbet. Írás terén nagyon szeretem a kortárs költők legtöbbjét, Simon Marci és Tóth Réka Ágnes 5mondatok oldala zseniális, és inspiráló, illetve Petri György szövegei nagyon közel állnak hozzám. Külföldi szerzők közül Rabindranath Tagore Növekvő Hold című verseskötete az, ami már Skóciát is bejárta velem, egyszerűen imádom, számtalan szóképhez merítettem ihletet a szövegeiből. Illetve van egy könyv, amit egy számomra nagyon fontos személytől kaptam, tussal rajzolt képek és mondatok vannak benne (Charlie Mackesy: The Boy, The Mole, The Fox and The Horse), sírtam rajta. Nagyon szép, és különösen motiváló ebben a felfordult világban.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeptemberben kezdem majd az egyetemet – nagy valószínűséggel megtalálható leszek a BTK épületei között –, közben vágom a centit a nyaralásig, és jó lenne külön albérletbe költözni. Az irodalom területén őszintén szólva nincsenek terveim egyelőre, sokat kell még csiszolódnom, megtalálnom a számomra legmegfelelőbb műfajt, nem akarom elsietni. Azért ha úgy hozná az élet, hogy sikerülne egy kötetnyi minőségi verset összehoznom, mindenképp szívesen látnám nyomtatásban.

„Hát ezért repülnek el rögtön a fecskék, ha jön a vihar. Nem az esőtől félnek, csak nem tudnak mit kezdeni a bánattal” Ez a sorod nagyon megfogott, több okból is. Úgy látod, mindannyian fecskék vagyunk mi emberek? És valóban nem tudnánk mit kezdeni a bánattal?

Amikor ezt a sort írtam, bevallom, nem gondoltam rá, hogy ez így is értelmezhető, de belegondolva teljesen helytálló, igen. A szomorúság nagyon kétélű az én tapasztalataim szerint, vagy rávesz, hogy végre megtegyél valamit, vagy hetekre-hónapokra cselekvésképtelenné válsz miatta. Sokan nem tudunk mit kezdeni a bánattal, többek között én sem. Ha kisírom, nem múlik el, ha leírom, nem múlik el, ha beszélek róla, akkor inkább másról beszélek. Ha látom, hogy valami rosszra fordul, vagy érzem, hogy nem lesz jó vége, nem várom meg, amíg elér és kiteljesedik, inkább leszek én az, aki előbb elmegy. Szerintem az emberben alapvetően is benne van ez a fajta menekülési ösztön, a problémák kikerülése, az, hogy senki sem akar bőrig ázni, úgyhogy inkább elrepül, mint a fecske. Szóval igen, szerintem a bánat pont annyira idegen anyag a szervezetünkben, mint amennyire természetes és az élettel járó – nem tudunk mit kezdeni vele.

Ha érdekel Fenyő Lujza Instagram-oldala, akkor bátran kattints IDE és kövesd!

Beküldve:

A kreatív 6 szavasok nyomában – Interjú Kolumbán Adriennel és Lőrincz Inezzel

Az ir6.jpg instagram oldal tulajdonképpen egy anekdotából jött létre – Ernest Hemingway állította, hogy 6 szóval egy teljes történetet tud létrehozni. Adrienn és Inez a magyar instapoeteket és mezei amatőr alkotókat bevonva hozta létre ezt az oldalt, ahol a fotózás és a hatszavasok kellemes egyveleget alkotnak – az olvasók által. Izgalmas, kreatív és abszolút megmozgatja az embereket – hiszen mindenkinek van elmesélni való sztorija, na, de hat szó elég lehet rá?

2019 augusztusában indultatok. Egy anekdotából indult, miszerint Ernest Hemingway 6 szóból egy egész történetet elmesélt. Ebből kiindulva ti is így gondoltátok, mi legyünk a mesélők.  Lassan egy éves lesz az insta-oldalatok, hogy látjátok, sok még az elmondatlan hatszavas?

Adri: Nagyon sok. Jelenleg 510 posztnál járunk, ezen kívül még kb. 100 hatszavas van várólistán. Szóval 600 hatszavast írtak nekünk különböző személyek, és bár vannak hasonlók, mégis mindegyikből teljesen más, sajátos gondolatvilág bontakozik ki. Téma szempontjából a szerelemről szóló hatszavasok túlsúlyban vannak, de még ezt a témát sem merítették ki teljesen, mindig tudnak meglepetést okozni egy-egy nagyon egyedi gondolattal. A szerelem mellett viszont számos témát még egyáltalán nem (vagy csak kevesen) érintettek. Úgyhogy igazából végtelen variáció létezik.

Inez: Sok mindent el lehet mondani sokféleképpen, hat szóban is. Ez a hat szavas keret meg még jobban serkenti a szerzők kreativitását, hogy minél frappánsabban mondják ki, mi van bennük. Egy szórend, egy pont, egy vessző, egy jól tagolt mondat más-más történetet mond el, így mindig van újdonság.

Nagyon sokan inspirálódnak a már kitett posztokból – hiszen lehet azonos a történet, sokféleképpen elmondva, talán ez a legszebb benne, hogy megmozgatja az emberek kreatív oldalát – hogyan lehet a kimondhatatlanul szövevényes érzelmeket mindössze 6 szóban leírni. Fordítsuk meg, legyetek ti most a mesélők, írjatok nekem hatszavast!

Adri: Van néhány hatszavas az oldalon, amit én írtam, de itt egy új: Cigarettafüstödből ahogy ködöt formáz az idő.

Inez: Fertőtlenítő és gyógyszer, kezdődik a reggel.

Nagyon frappáns az oldalatok címe, hiszen az ír6.jpg a fotók és a szavak közös kollaborációjából ered. Van kedvenc fotó-hatszavas párosotok?

Adri: A párosításnál néha érdekes játékok születnek. Például amikor egy otthonról szóló hatszavas egy olyan kép mellé került, ami tényleg az otthonunkat ábrázolja. Talán nekem ez volt a kedvencem az érzelmi érintettség miatt. Nagyon tetszett még az a megoldás is, amikor az Atlaszt említő hatszavas formailag is utalt Atlasz ismert ábrázolásmódjára, ami szerint vállán tartja az égboltot. Ezek az ötletek mind Ineztől származnak, szerintem nagyon érdekesek. Valahányszor elküldi nekem a posztokat, párosításokat, csak ámulok.

Inez: Az én kedvencem  Hold_utca_23-al a boros sorozat. Válaszul írt a 6szavasomra egy 6szavast, majd én is reagáltam rá, végül egy összehangolt fotósorozat is készült hozzá. Támogatnám a hasonló jellegű sorozatokat. Ha kikerül egy hatszavas, arra válaszul ír valaki egy másikat, és megjelöli nekünk üzenetben, hogy melyik 6szavasra írta válaszként, lehetne összehangolt képeket is készíteni hozzá. 

1300 követőnél volt egy versenyetek – 6 szóban önéletrajzot írhattak a résztvevők. Születtek egész mélyek, elgondolkoztatóak. Ti hogyan írnátok le a saját CV-teket hat szóban?

Adri: Nagyon izgalmas volt az a verseny, és úgy emlékszem, írtunk mi is rá egy-egy CV-t kedvcsinálónak. De itt egy frissített verzió: Újra rátalálni magadban valami csöndes hiábavalóságra. 

Inez: Az én saját CV-m: Inkább a kamera mögött, mint előtt.

Nagyon jól játszotok a 6-os számmal, a fókuszban megtalálhatóak a 6almasok, hall6ó, 6ár, alliterál6ó szójátékok. Van még a zsebetekben ehhez fogható játék, gondolkoztok rajta, hogy újra bevonjátok az olvasókat?

Adri: Egészen hosszú listánk van hasonló szójátékokról. Nagyon szeretnénk ezek alapján ismét játékot szervezni, viszont régebben, amikor kevesebben voltunk, sokkal egyszerűbb volt levezetni ezeket. Egy ideje már tervezgetjük az újabb játékot, úgyhogy már nem kell sokat várni rá.

Inez: Az, hogy pontosan miről szól a játék, hadd legyen meglepetés!

2200 követő a következő határotok. Van tervetek az ünneplésre?

Inez: Ez is meglepi.

Adri: Annyit árulunk el, hogy 2500-nál tervezünk nagyobb ünneplést. Ráadásul közeleg az oldal születésnapja is, úgyhogy nyáron biztosan lesz néhány dolog.

Van konkrét tervetek még, hogy honnan hová fog eljutni az oldal?

Adri: Nagyon sok van, de ezeket rugalmasan kezeljük, mert sok múlik azon, hogy az Ír6 közösségének mi tetszik. Ugyan mi hoztuk létre az oldalt, de a minket követő emberek alakították ilyenné. Nekünk volt egy alapgondolatunk, ami inspirált másokat, és végül közös erővel alkottuk meg az oldal jelenlegi arculatát. Sokszor nekem is meglepetéseket okoz az oldal, hogy honnan hová jut el.

Inez: Tervben van egy kisebb könyvecske, füzet létrehozása válogatott szövegekkel és képekkel. Volt egy nyereményjáték, ahol egy olyan füzetet sorsoltunk ki, amely kézzel készült a japán kötés technikájának alkalmazásával. Hasonló stílusú könyvecskére kell gondolni ez esetben is, vagy a könnyen sokszorosíthatóság kedvéért, kivitelezhető lehetne akár egyszerű nyomtatásban is. 

Kivel dolgoznátok együtt szívesen, akár vendégposztolóként?

Inez: A Vates projecttel.

Adri: Volt már ilyen „valóra vált álom”. Mármint, hogy régebben is követtem egy instaköltőt, mert szerettem az írásait, aztán egy napon visszakövette az Ír6-ot, és küldött hatszavast. Nagyon jó érzés. A kedvenc instagram oldalaim az Irodalmi Lépegető, Simon Márton oldala, a Poket, a Vates, a Koelter, és még nagyon hosszú a lista. Klassz lenne, ha egyszer együtt dolgozhatnánk.

Beküldve:

Fontos, hogy megosszuk az érzéseinket megfelelési kényszerektől mentesen – Interjú Balazsi Petra Patríciával

Az instapoetek világában, a szociális média berkeiben ritkaság, ha oda-vissza tud működni két azonos habitusú ember. Mire értem ezt? Inspirálni egymást, megmutatni egymásnak a verseket, írásokat, várni erre visszajelzést minden sallangtól mentesen – nos az irjlemindent oldal szerkesztője, Balazsi Petra Patrícia pont ilyen ember. Teret ad, segít, inspirál,  ajánlást ír.  Örömmel vette a felkérést az interjúra, én pedig még nagyobb mosollyal, kicsit izgulva fogalmaztam meg neki a kérdéseket. Íme a közös munkánk!

 Az instagram oldalad a hangzatos irjlemindent címet viseli. Ez egyfajta önreflexió magad felé, hogy írj le mindent, mert ez egy terápia számodra?

Igen, mondhatjuk annak is, hiszen én nagyon szeretek kommunikálni, be nem áll a szám, és bármi, ami eszembe jut vagy megtörténik velem, azt leírom. Másrészről úgy gondolom, hogy így talán tudok embereket ösztönözni arra, hogy nem kell Adynak lenni ahhoz, hogy megoszd az érzéseidet akár vers vagy akár bármilyen más formában, hiszen az írás/önkifejezés nem erről szól.

A soraid mögött konkrét múzsa áll, vagy csak szimplán a hétköznapokból táplálkozol?

Van, hogy valós emberekről és esetekről írok, van, hogy csak képzelődöm és arról írok, hogy egy adott helyzetben hogy érezném magam, és szinte úgy belemerülök, hogy már teljesen valóságosnak tűnik.

Vannak témák, amelyek különösen a szíved csücskét képezik?

Ha témák nem is igazán, de szavak mindenképp. Néhány szó, ami persze egy adott témához tartozhat, fontosak nekem és fontos szerepet töltenek be az életemben.

Fotózol is – a fotózás mennyire képes számodra visszaadni azt, amit az írás?

Mindig is azt élveztem a fotózásban, hogy oda nem kellettek szavak. Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor képtelen alkotni, nálam a fotózás nem ilyen, ott akár egy elmosódott képnek a tegnapi buliról is története van, ott nem kell gondolkodni, csak látni kell és látni hagyni.

Teret adtál az instapoeteknek – jó pár verset meg is osztottál az oldaladon. Feladatodnak tekinted, hogy szélesebb körben is megismertesd a hazai feltörekvőket?

Ha eddig nem, most már bátran tudom azt mondani, hogy nem. Eleinte rosszul éreztem magam, amikor kérésre nem raktam ki sok embernek az irományát, de vannak erre külön oldalak az Instagramon, akiknek ezért hálás vagyok, és általában oda irányítom a felkérőket. Inkább azt tekintem feladatomnak, hogy megvédjem a kezdő és feltörekvő alkotókat attól, hogy csúnyán elhajtsák őket, kritizálják vagy leszólják az irományaikat. Mindenki a saját tempójában fejlődik, még én is bőven fejlődő státuszban vagyok, de engem már nem tántorítanak el az üres szavak és negatív vélemények attól, hogy írjak. Ezt már egyszer sajnos megtapasztaltam pár zsűritagtól egy versenyen, és majdnem örökre abbahagytam az írást. Ennek a magányos generációnak pont az olyan emberekre van szüksége, mint akiket megosztok a megrendezett maratonokon. Ezt érzem egyedül feladatomnak, és boldogan hajtom végre.

2019 szeptemberében volt egy bejegyzésed, amiben egy “játékot’ indítottál el, ahol a kommentelőktől kérted, szedjék rímbe félelmeiket, hogy mások egy like-kal reflektálva fejezzék ki, hogy más is küzd ezzel, tehát nincs tulajdonképpen senki sem egyedül. Egyrészt ezt egy nagyon szép és kreatív gesztusnak tartom – másfelől pedig érdekel a története.

Úgy gondolom, mindenki fél valamitől, aki azt mondja semmitől nem fél, az talán magától fél a legjobban. Van egy tetoválásom, aminek a jelentése „rettenthetetlen”. Ez azért került a karomra, hogy emlékeztessem magam arra, hogy minden félelem fokozódik azzal a félelemmel, hogy egyedül vagyunk. Sok ember nem tudja, hogy a félelmük komoly fóbiákon is alapulhat, esetleg azt sem tudják, hogy mennyien éreznek ugyanígy. Viszont ha elkezdünk erről beszélni vagy akár írni, rájöhetünk, hogy sosem vagyunk igazán egyedül, mindenki osztozik minimum egy félelmen, és ezt a félelmet el kell fogadni és le kell győzni azzal, hogy nem félünk félni. Ezzel arra jutottam, hogy ha lesz pár ember, aki esetleg leírja kommentbe a sajátját, az nem csak ösztönöz másokat, de lehet közös félelemre találnak valakivel, és találnak benne valami szépet is.

Domokos Dominika említette, hogy a regényéhez írtál ajánlást. Honnan jött az ötlet?

Ez a csodás leányzó mindig valami újjal rukkol elő, naponta vagy tíz-húsz ötlettel rakja tele az Instagram-fiókomat, ezeknek egyike a legelső regénye, a “Tulipánlány” volt, amit egy jó ideje el szerettem volna olvasni, és nem hiába, hiszen már a kedvenc könyveim közé tartozik. A szoros kapcsolatunk és a már pár éves közös munka miatt felhozta, hogy szeretne egy ajánlást, méghozzá az enyémet, amit természetesen nem utasíthattam vissza.

Milyen pozitívat adott neked a karantén?

Most megállt a világ, hogy a hosszas sprintelés után kifújhassa magát. Én amennyi tervet ez nekem porrá zúzott, nagyon önző módon megsértődtem, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem rólam szól, de még csak a többiekről sem, akik ugyanúgy be vannak zárva a lakásukba, mint ahogy én is. Akkor kezdtem el pozitívat látni a karanténban, amikor én magam is nagyon megbetegedtem és COVID-19 tesztet kellett csináltatni velem. Láttam ebben a lehetőséget arra, hogy a kis riasztó a fejünkben végre hangosabb legyen az utcai zajoknál és lelassuljunk arra a tempóra, ami egészséges, és hagyjunk magunknak időt másra is felfigyelni. Erőt és türelmet adott nekem a karantén, és már nagyon várom, hogy vége legyen és elkezdjem tisztelni a szabadidőm és hálás legyek azért, amiért nap mint nap megállás nélkül robotolhatok, és közben még napfény is érheti a bőröm.

A legtöbb alanyomtól megkérdezem, így te sem maradhatsz ki a sorból :
11 ezer követőd van Instagramon, mennyire érzed a nyomást, mennyire írsz kívülre? Vannak olyan verseid, amelyeket megőrzöl végül magadnak?

A nyomás mindig nagy, éppen a minap olvastam egy őszinte posztot az egyik költőtársamtól, aki arról beszélt, hogy mennyi munka van ebben, és mennyire nagy a nyomás amikor nem tudsz mindig aktív lenni, aminek eredménye az, hogy sokan kikövetnek. Teljesen azonosulni tudtam a kiírással, mert kicsit magára veszi az ember vagy rosszul esik neki, de persze nem azért, mert az a cél, hogy minél több követőnk legyen, hanem inkább olyan érzést vált ki, mintha nem tennék eleget, esetleg úgy látják a követőim, hogy nem foglalkozom annyit az oldallal, ha nem raktam ki semmit már egy hete. Nem lehet mindenkit lefoglalni, sem követőnek megtartani, szóval egy apró kihívás ezt saját magunkban elrendezni és eldönteni hogy fogjuk fel. 

Vannak verseim amiket nem osztok meg, általában ezek az anyukámról szólnak, vagy nem érzem őket teljesnek, így kicsit várok velük.

 Moi albumod alapján : környezettudatosság, nyitottság, állatbarát, irodalom, természetjáró – ezek a kulcsszavaid. Kihagytam valamit?:)

Minden stimmel 🙂 Kicsit ez is a lényege ennek a fókusz albumnak, hogy benne őrizzem meg magam, és legyen egy alap bemutatkozásom a verseimen kívül. Persze többről szól az én történetem, próbálok vicces is lenni, és teljesen el is hiszem magamról, hogy zseniális poénjaim vannak, de hát mégis ki férne bele egy közösségi oldal fókusz albumába?

Ha szeretnél megismerkedni Patrícia munkásságával, kövesd Instagramon!

Beküldve:

Ahol az illusztrációk hatásszünettel érnek földet – Interjú Domokos Dominikával

Illusztrációkba csomagolt versek, grafikába tömörített társadalomkritikák. Domokos Dominika egyszerű és frappáns módon közli azt, ami benne és körülötte zajlik – nem mellesleg, könyvet ír.  Fiatal kora ellenére markáns véleménye van a körülötte zajló világról.

Mióta írsz, hogyan kezdődött a te történeted?

Tisztán emlékszem, hogy komolyabb elszántsággal 14 évesen írtam meg az első, nagyobb lélegzetvételű írásomat Csak egy tábor címmel. Akkoriban és most is, ha tehetem, sok időt szánok az olvasásra, valahogy késztetést éreztem arra, hogy a saját világomban, a saját „embereim”-mel megírjam a magam igazságát. Talán nem véletlen, hogy minden dalhoz, amit hallgatok, egy 2-3 perces történetet kreálok fejben, ami épp a hangulathoz illik. Meglehet, az efajta elvont elbeszélések vittek rá az írásra, hisz ami egyszer fejben megszületik, annak esélyt kell adni. Egy időben versírással is próbálkoztam, de amit mindig mondani kívántam, az számomra hosszúnak bizonyult egy vershez. Viszont első sikeremet egy Instagram-kihívás adta meg az elmúlt hetekben, hirtelen felindulásból írtam egy pársorost, ami végül nyert. Ennyi „sikerélmény”-nyel én bőven beérem.

Az Instagram-oldaladon az illusztrációt összekötöd pársorosokkal, illetve önmagában álló illusztrációkkal is találkozhatunk. Amit szavakkal nem tudsz kifejezni, rajzzal teszed? Némelyik munkád egyenesen társadalomkritika, jól érzem?

Ez igaz is, meg nem is. Mára már az írás és illusztrálás ugyanolyan szinten kiteszik a lényem, csupán hol egyik van erősebben jelen, hol a másik oldal, de egyiktől sem tudnék megválni teljesen. Előfordul, hogy van egy gondolat, amit közölni szeretnék, szóban már megfogalmazódott, de úgy érzem elbír egy vizuális megjelenést is. Ami pedig a társadalomkritikát illeti, igen, valóban jelen van a művészetemben, de nem csak abból áll. Szerintem egy jó alkotó attól aktuális, ha képes és reflektál is a maga nemében a környezetre és az eseményekre, ami körbeveszi őt.

Személyes kedvenceim a befőttesüvegek.Mi a történetük, szeretnéd tartósítani a pillanatokat? 

A művészet attól varázslatos, hogy mindenki képes mást beleképzelni, és ezzel hozzátesz valamit az alkotó hozományához. Abban az időszakomban rajongtam az égitestekért, elbűvöltek a formák és megihlettek. Remek gondolat, hogy mindezzel akár tartósítottam az érzéseket.

Van-e kedvenc illusztrátorod, alkotód?

Több elismert és nagyra becsült illusztrátorról tudok, akiket az Instagram platformján volt szerencsém megismerni. Az ő munkáikat és tevékenységüket a mai napig nyomon követem.

Mi a véleményed a kortárs költészetről?  Számodra mitől jó egy vers?

Az én szubjektív véleményem az, hogy újat ugyan nem tudunk mondani – hisz a szerelmet, a csalódást, az öregedést már jóval előttünk megfogalmazták. A közlésmód az, ami változóformában van, és új arcot ölt. Szerintem ez ad izgalmat a kortárs költészetnek. Az pedig, hogy mitől jó egy vers, nehéz megmondani. Hatással van rám, olyat mond, amit már éreztem, de nem tudtam megfogalmazni, vagy pont arról ír, amivel még nem találkoztam, és elgondolkodtat. Rávilágít, és úgy vesz el belőlem valamit, hogy közben adott is. Például Balázsi Patrícia írásai pont ilyen hatással vannak rám.

Ahogy hallottam, egy könyved már kész, a második kötete pedig készülőben. Elmeséled az alapkoncepciódat és azt, hogyan készült a könyv?

Így van, ami már megíródott, a TULIPÁNLÁNY nevet viseli, míg a második és egyben zárórésze, a Madárka, befejező stádiumban van. Amit tudni kell a két kisregényről, hogy mindkettő egy novellából nőtte ki magát, úgy éreztem, hogy annál több van a történetben, mint három oldal ezért továbbgondoltam. Olyasmit szerettem volna megírni, ami átvitt és effektív értelmezésében is megállja a helyét. Az első részben a főszereplő a folytatás és az újrakezdés dilemmájával küzd, majd a második részben számos kérdésre kapunk választ, és a család szerepe előtérbe kerül.

Van könyv, amit szívesen illusztrálnál?

Egyelőre verseskötetekben tervezem megmérni a tudásom, és ennek legnagyobb örömére a már a korábban említett kortársköltő, Balázsi Patrícia első verses kötetének képi világát én fogom megálmodni. Nagyon jól megértjük egymást, és alkotókként is kiegészítjük a másikat. Ha a későbbiekben lenne alkalmam mesekönyvet is illusztrálni, rendkívül boldog lennék.

Mit gondolsz, mi fér bele a te ötéves tervedbe?

Rettentően sok minden! Imádom a pörgést, ha van teendő és tehetem a dolgom. Jövőre diplomázok látványtervező szakon, ami rengeteg lehetőséget ad majd nekem, emellett tervezek mesterképzésre jelentkezni, hovatovább érdeklődöm az animációtervezés iránt is, szóval nincs kizárva, hogy abba is belevágok. Később pedig szeretném majd ismertebbé tenni az ARTista pólóterveimet, amint itt lesz az ideje.

 

Ha követnéd Dominikát:
Instagram – https://bit.ly/2VlOCCl

 

 

Beküldve:

A kortárs hazai irodalom egyik fenegyereke – Interjú Papp Ádámmal

Papp Ádám öntudatos, magabiztos és ezek mellett pedig baromira jól ír – 17 évnyi rutinnal, két kötettel mondhatom, hogy elegáns helyet foglal el a magyar kortársak csarnokában.  Nagyon megtisztelt azzal, hogy igent mondott az interjúra, ezúton is köszönöm a lehetőséget mégegyszer!

Ha szemezgetnénk az elmúlt 10 év írásaiból, számodra melyik lenne a legfontosabb alkotásod és miért? Mi a története?

A „Néha (az élet komédiája)” című versemet tartom a legfontosabbnak ebből a szempontból, szorosan mellette pedig a „Nincs haragom”. A sztori egyszerű: Felismerések. Ebben a versben minden benne van, vagyis meglátásom szerint mindent beletettem, amit akartam. Leginkább a saját kis utamat igyekeztem bemutatni; azt, hogy én is, mint oly sokan kaptak pofonokat az élettől, olyanokat is, amiket meg sem érdemeltek. Ezen út mellett pedig ott van az emberek egymáshoz való viszonya, a felszínesség kicsit, a megjátszás, a rosszindulat, persze nem mindenki ilyen, Isten ments, hogy skatulyázgassak bárkit is, de sok ilyet és ehhez hasonlót lehet érzékelni, valljuk be, pláne amióta a közösségi média alapkő lett az életünkben. Kommenthuszárok hada tűnt fel az éterben, ez lett az ő paradicsomuk, ha jobban bele akarunk menni. Lényegében ez a vers az, amiben szemlélgetem az életet,
az embereket, hogy hogyan és merre fajul el a világ.

Kedvelem, hogy az oldalaidon folyamatosan megosztasz a magyar irodalom remekeiből, amolyan „népnevelő” szándékkal. Ez tudatos a részedről?  Vallod, hogy egy leendő, útját kereső író/költő mozogjon otthonosan Márai munkásságában és szeresse Adyt, is példának okáért? 


Az lényeg annyi, hogy az emberek ne csak engem olvassanak, hanem általam megismerjenek esetleg olyanokat, akiket eddig még nem olvastak, de a magyar irodalom nagyjain kívül előszeretettel osztok meg a Beat-nemzedék tagjai közül, például három kedvencem ide is sorolnám: Charles Bukowski, Allen Ginsberg, Jack Kerouac.

A márciusi posztodban, amely a nőkhöz szól, nagyszerűen megfogalmaztad, hogy minek kellene lennie a működő párkapcsolat alapköveinek.  177 hozzászólás érkezett erre, szóval mondhatom, kellemes vitatémát indítottál el ezzel. Engedd meg, hogy idézzelek, „Aki nem állít fel mércét…” de hát, ha a másikban látod a lehetőséget arra, hogy önmagán túlmutasson és a fejlődése kapcsolatban áll veled, akkor nem fontos felállítani egy mércét, mindkét félnek? Mi a meglátásod? 

A mércét abban az írásban a külsőségekre értem elsősorban. Sokan vannak, akik úgy választanak párt, hogy mindenképp szőke vagy barna haja legyen, vagy jó teste és a többi,
illetve a másik dolog ez a „mellettem ilyennek kell lenned!” Rengeteg ilyen kapcsolatot láttam, ami nem egy jól eső repülőutazás, inkább egy halálos zuhanás. Sokan elvárják, hogy a másik folyamatosan tegyen és tegyen, míg ők csak vakarják a micsodájukat legyen az Férfi vagy Nő. Ilyesmire gondoltam, sőt, nem! Pontosan erre gondoltam. 

A szerelem fantasztikus dolgokat hoz ki az emberből – szebbnél szebb, lelkileg felemelő versek kerültek ki a tolladból. Az ember ezeket olvasva szeretne pont ennyire szerelmes lenni 🙂 Mi az a téma, ami pont ugyanennyire ihlet meg téged?

Az a téma, amelyből a „Néha (az élet komédiája)” versem született. Az élet figyelésének tematikája. Illetve még a zene, azon belül is a blues. A blues rengeteg mindent adott nekem. Elsősorban azt, hogy magamra találtam, bár annak már 11 éve. 

Mit tartasz a legnagyobb fejlődésnek az elmúlt 10 évedből? Tisztán látod magad előtt, honnan indultál és hova tartasz? Vagy hogy vagy ezzel, megérkeztél inkább?

Én jelenleg pontosan ott vagyok minden téren, ahol lennem kell, és ez nem klisé, vagy nagyképű duma. Tisztán látom a dolgokat, hogy mit kell tennem/mit kellene tennem, persze a cselekvés nálam is néha megerőltető, de 95%-ban mindig úton vagyok, azon az úton, amelyen lennem kell.

Egy másik interjúban olvastam, hogy a Vörös Lepel c. könyved erotikusabb jellegű lesz.  Emiatt nem érzed úgy, hogy ez valamivel rizikósabb lenne? A szerelemről sokféleképpen lehet írni úgy, hogy az egyszerre érintse meg az olvasót, maradjon társadalmilag elfogadott keretek között és mégis óriásit szóljon. Bármennyire is az életünk része a szexualitás, valamilyen szinten mégis tabu; vagy a másik véglet, hogy torzított tükrön keresztül mutatkozik meg. Egyetértesz? Mi a véleményed?

Azt a kötetet végül elvetettem. Az nem lesz elkészítve egyelőre. Jelenleg nem érzem szükségét egy erotikusabb kötet megírására. Így is az utóbbi években annyi író vagy költő írogat ilyeneket. Nem kívánok beállni a sorba, van annál égetőbb dolog is az életemben.

Követsz hazai kortárs művészeket? Van kiemelt kedvenced?

Néhány éve követtem párat, aztán sajnos rá kellett jönnöm, hogy a mai kortárs művészek zöme, még ha kezdetben barátsággal fordulnak is egymás felé, előbb-utóbb felszínre kerül, vagy az irigység, vagy a sok álmosoly, vagy a plagizálás gyanúja. Van pár jó barátom, akik tényleg régi barátok, na, őket örömmel olvasom, illetve kedvelem Závada Péter és Simon Márton munkásságát. Ők szerencsére nem szálltak el maguktól.

Ha lenne olyan, hogy „álmaim projektje”, ki szerepelne benne és miről szólna?

Álmaim projektje egy blues lemez, a történet röviden csak annyi, hogy van egy negyvenes fószer, akit Fricinek hívnak, becenevén Jack, aki amerikainak érzi magát és el is vágyik oda.
Gürcöl mint sírásó, hogy eltartsa a családját, esténként pedig a sufniban a saját blues dalait játssza. 

A fotózás is az életed része, mondhatom így? Ott mi adja az inspirációt?Gondolkodtál már azon, hogy illusztrációt mellékelsz a verseidhez a fotóidból?

Imádok kattogtatni, mindenben látok valami szépet, valami érdekeset, amit persze más lehet, nem lát, de én igen. Az illusztráció gondolata felmerült, természetesen, bennem a verseimhez, de aztán valamiért elvetettem.

Az olvasókkal való interakcióra kiemelten figyelsz – ez (is) tesz nagyon emberközelivé, szerintem. Ha vége a karanténnak, nagy dobás lenne egy Papp Ádám-olvasói találkozó, nem gondolod? 

Megtisztelem a közönségemet, hisz ők is megtisztelnek azzal, hogy napi szinten írnak, megosztanak, így egyértelmű, hogy reagálok/bevonom őket. Nem tartom többnek magam azáltal, hogy írok. Ugyanolyan ember vagyok, mint ők, sőt az elmúlt években tartott felolvasó estjeimen szívesen beszélgetek a nézőkkel. Nem is akarnám soha, hogy engem mindenféle pátoszokra emeljenek, maradjak csak Ádi vagy Papp Ádám, teljesen mindegy. Aki ismer, az tudja rólam, hogy bár az olvasók „Költőnek” tartanak, én mégsem aggatom magamra ezt a jelzőt. Én csak írok, meg zenélek, vagyis zenéltem régebben rövid ideig. Ha tehetném, non-Stop csak Adyt szavalnék vagy bluest játszanék, pláne mostanában.

Itt követheted Ádám munkáit:
Facebook – Papp Ádám
Instagram – Papp Ádám

Ha megvennéd Ádám eddig megjelent köteteit:
https://shop.colorcom.hu/termek/felhomalyok-fustjeben/
https://shop.colorcom.hu/termek/a-zene-marad/

(A fotó Papp Ádám archívumából van,  csak a vele kapcsolatos írások esetén forrásmegjelöléssel használhatók fel.)

Beküldve:

Hogyan tegyük különlegessé a kimondhatatlant? – Interjú Magyar Annával

A kóborlelkek instagram oldala még november-december környékén talált rám – személyes kedvenceim tőle azok a posztok voltak, ahol főneveket dolgoz át a saját íze szerint. Mint kiderült, az én szájízem szerint is.
Volt már olyan veletek, hogy elolvastatok egy sort és hirtelen összeszorult a gyomrotok, mert valaki/egy rég elfeledett jelenet bevillant? Na, Magyar Anna erre képes. Mindössze még csak 25 éves – óriási lehetőségek előtt áll.
Én drukkolok. Itt az interjúm vele.

Honnan jött az irodalom és a versek szeretete? Mindig is rímfaragónak készültél?

Dehogy. Készültem én mindennek: modellnek, jégtáncosnak, balerinának, orvosnak, ügyvédnek. Tele voltam nagyszabású álmokkal. Aztán kilenc évesen eldöntöttem, hogy író leszek, tizenkét évesen pedig, hogy költő. Most is rengeteg ember szeretnék egyetlen életben lenni, valami sosem változik.

Több mint négyezren kíváncsiak a gondolataidra. Tömör, velős, magával ragadó sorok ezek. Nyomás van rajtad?

Nyomás mindig van, de én helyezem saját magamra. Sokat várok el magamtól, nehezen birkózom meg a kudarcaimmal – és sokszor amit kudarcnak élek meg, az valójában nem az, csak nem száz százalékos teljesítmény. Próbálok változtatni, egy idő után romboló ez a maximalizmus.

Milyen pluszt ad neked az írás? 

Segít szavakba önteni, amit nem lehet. Segít feldolgozni a saját érzéseimet, gondolataimat, rendszert hoz a zűrzavarba. Ami még fontosabb kérdés: milyen pluszt adhat másoknak, amit én írok? Mindig jó érzés, mikor valaki ír nekem, hogy segítettek neki a verseim, gondolataim egy-egy nehéz időszakban. Én is szeretem megtalálni magamat mások művészetében, és örülök, hogy ugyanezt a megnyugtató, nem-vagyok-egyedül-a-világban érzést nyújthatom én is egyeseknek.


Személyes kedvenceim tőled a (fn)-es posztok. Megmagyarázol benne főneveket a saját szájízed szerint – mégis néha az én szám lesz keserű vagy épp édes. Hogyan jött az ötlet, hogy főneveket fogsz átgyúrni?

Ez valamilyen szinten koppintás, bár ez csak utólag derült ki. Pár éve olvastam egy regényt, amelyben volt hasonló, és már a harmadik-negyedik írásom után jöttem rá, hogy az értelmező kéziszótár ötlete valójában nem tőlem származik. Ennek ellenére szeretem csinálni, bár néha sok időbe telik megtalálni a megfelelő definíciót.

Amit csinálsz, annak bizony sok köze van a slamhez. Ki az, aki inspirál ebben a közegben?

Bevallom, kevés slamet hallgatok. Gyakran akadnak problémáim a koncentrációval, főleg ha hallott szövegről van szó. Ez megint egy újabb dolog, amelyben a közeljövőben fejlődni szeretnék. Néha hallgatok slamet, de nincsenek kifejezett slammerjeim, ahogy nincs kedvenc íróm vagy költőm sem: mindenki tud olyat alkotni, ami megragad.


Komoly témákkal foglalkozol, önbántalmazás, családon belüli erőszak, generation gap – ezeket te magad mondtad. Rupi Kaur neve is szóba került ennek kapcsán. Mit gondolsz, jó ha beszélünk ezekről és eljut a címzettekhez?

Sajnos Instán kevés ehhez kapcsolódó szöveget osztok meg, mert ezek általában hosszúra sikerült gondolat-láncolatok, nehéz belőlük részletet kiragadni. De szerintem mindenképp beszélnünk kell ezekről a témákról, nem szabadna tabunak számítsanak.

Ami nehéz, hogy hogyan nyúljunk hozzá: hogyan vigyünk művészetet a fájdalomba, hogy legyen egy rendőrségi vallomásból vers, egy átzokogott éjszakából dal. Hogyan tegyük különlegessé a kimondhatatlant? Hogy legyen könnyen befogadható egy ennyire súlyos téma? Azt hiszem, a legtöbb író és költő ezekre a kérdésekre keresi a választ.


Okosan megfogalmazott kritikát mondtál a mostani instapoetekről. Mitől jó egy vers, téged mi fog meg, ha másokat olvasol?

Igazából sokszor egyetlen jó sor elég. Egyetlen gondolat, ami a mélyembe hatol, egyetlen asszociáció, amitől a magaménak érzem. Egy különleges szóösszetétel, ami kiemelkedik az átlagból. Nehéz megfogalmazni, nem is lehet igazán. 

Mi van még a tarsolyodban, mire lehet számítani tőled a jövőben?
Tervezel komolyabb, hosszabb hangvételű verseket?

Rengeteg ilyen versem van, csak szerintem az Instagram nem megfelelő felület ezek megosztására. Így oda a rövidebb versek, haikuk, gondolatok kerülnek ki, vagy esetleg részletek a hosszabbakból. Az a tapasztalatom, hogy a négy-öt sornál hosszabb írásokat már nem olvassák el az emberek. Mindeközben regényen is dolgozom, és alakult egy zenekar is (bár a Covid kicsit keresztbe vágta a terveinket), de egyelőre én írom a dalszövegeket.


Ha lehetne választani egy verset, amit te írtál, melyik lenne az, ami leginkább a szívedhez nőtt és kedvenc?
Ha pedig kedvenc, melyik a kedvenc versed mástól?

A valaha volt kedvenc versem mástól a Kérdésvers Kelebi Kiss Istvántól.

Sajátot nehéz választani, mindig változó. Nagyon szeretem a Dánke sőnt, az rövid, tömör, velős, és átüt rajta a szarkazmusom.

Instagram – https://bit.ly/3aUJDOo