Scroll to top

Highs and Lows


Milia - március 28, 2019 - 0 comments

Már lassan áprilist írunk és be kell vallanom, rengeteg dolog történt – viszont kár lenne tagadnom, hogy voltak kevésbé szerencsés időszakok. Lehet, hogy szimplán csak érzem a tavaszt, a jó időt, de képtelen vagyok megmaradni egy helyen, a gondolataim is csaponganak. Az alkotás eléggé háttérbe szorult, nem érzem magamban azt a fajta energiát, ami régebben egész éjjel fenntartott és órákig írtam vagy rajzoltam. A fene se tudja mikor rajzoltam ki magam úgy istenigazán – ihlet van, ötleteim mindig akadnak, de egyszerűen nem is mondanám ezt blokknak, szimpla időhiány vagy motivációhiány. Az edzést az utóbbi két hónapban túlzásba vittem, olyan tempót diktáltam magamnak, ami végső soron kifárasztott és elvitte a kedvemet is magával. Jelenleg próbálom újra visszanyerni ezt a motivációt, azt a jókedvet, ami övezte az edzéseimet.

Talán szükségem lenne egy-két masszív én-terápiára. Amikor akkor kelek, mikor jólesik, azt csinálom, ami feltölt. Biztosra veszem, hogy egy-két nap után már kifejezettebben jobban érezném magam a saját bőrömben, kitudnám fejezni, hogy mi az, amit pontosan akarok – ha kedvem lenne sétálnék, verseket olvasnék, figyelnék olyan apróságokra, mint például a halak siklása a Békás-tóban, vagy a szellőre, ami a tavasz illatát hordozza magában. Biztos ti is átéltétek már azt a pillanatot, amikor a bőrötökön érzitek, ahogy süt a nap, felborzolja kicsit a hajatokat, libabőrössé váltok és egyszerűen nem számít semmi, mert pont akkor vagytok jó helyen – nos, összegezve erre az élményre lenne szükségem. Egy órára magam mögött hagyni azt a hátizsákot, amit időről-időre telepakolok aggodalommal, túlzott felelősségtudattal, szabályimádattal, takarítási mániával. Nem törődni azzal, hogy mit fogok főzni, vagy hogy otthon takarítanom kellene, vár a mosás – csak az átlagos háztartásbeliek élete,na.

Viszont a könyveket és a filmeket kifejezetten igénylem. Ma megnéztem a Viktória – A zürichi expressz filmet, egyszerre megdöbbentő, tabudöntögető, másoknak talán túl silány vagy inkább sekélyes, számomra pedig nagyon is érthető.Szerintem a rendező nagyon megragadta a mondanivalót, ami egyébként roppant szimpla, hiszen aki szegénységben nőtt fel, annak egyértelmű, hogy a jobb élet reménye meg a kiugrási lehetőségek mindig kecsegtetőek. Igen, megvan az ára. Kurva nagy ára van – mint ahogy a filmből is kiderül, de hibáztatható bárki is azért, mert ki akar törni?

A kötelező sorozatokon kívül ledaráltam egy új, Netflixes sorozatot, amit nagy meglepetésemre az egyik tinédzserkori kedvenc énekesem írt : Umbrella Academy néven fut. Nem szeretnék spoilerezni, de mindenképp érdemes végignézni. Szerintem van mondanivalója – pont úgy, ahogy a Deadly Classnek is.  A Deadly Class mindenképp fancybb, ha mondhatom ezt : nagyon jól kitalált figurák, karakterek, tökéletesre hangolt stílusok. Ha az Umbrella Academyt nyersnek, kevésbé faragottnak titulálnám, akkor a Deadly Class egy abszolút kerekre faragott sztori. Nincsenek benne óriási feleszmélések az élet nagy dolgairól, de szerintem élvezhető, könnyed. Az Umbrella inkább elgondolkodtat néhány részében, nagyon jól ábrázolja a különböző karaktereket és számomra csattanóval végződött. Nagyon jó a lezárása, sok-sok alternatívát eltudok képzelni a következő évaddal kapcsolatban. Voltak benne vontatott részek ( mondjuk nem világos, hogy Mary J. Blige mégis mit keres ebben…) de alapvetően minden részét izgatottan vártam. A Gotham, amibe bele se akartam kezdeni, végül rabjává váltam pedig úgy tűnik, hogy az utolsó évadra kezd igazán kifulladni – kiszámítható, klisés, számomra egyetlen pozitív karaktere az pedig a leendő Macskanőt megformáló Camren Bicondova. Őt még mindig várom, hogy a képernyőre kerüljön.
Könyvek tekintetében jelenleg teljesen lekötött a David J. Lieberman-féle Hazugságvizsgáló c. könyv, amely bemutatja, hogyan leplezzük le azt, aki hazudik. Testbeszéd, mimika, aprónak tűnő jelek, freudi elszólások – ez most így nem tűnhet olyan nagy dolognak, de a könyv igazán részletesen elemzi az egyes viselkedéstípusokat, apró jelekre hívja fel a figyelmet, a testbeszéd árulkodó mozzanatait mutatja be. Mindenképp izgalmas és érdekes olvasmánynak tartom, mivel alapból vonzó számomra az emberek megismerése. Mindenkiben van egy radar, és ha valakivel már hosszú ideje együtt van az ember, szinte azonnal képes észrevenni azokat a jeleket,amikből leszűrheti, hogy a másik nem mond igazat. Szerintem én kifejezetten jó megfigyelő vagyok – talán azért, mert az évek során hozzászoktam, hogy az emberek arcáról ( és szájáról) olvassak, ha már a hallásom nem az igazi.

Ha minden jól megy, jövőhéten találkozok egy varrónővel – ez több lehetőséget is hordoz magában, de az elsődleges az, hogy újra barátságot kössek a varrógéppel és hogy az ötleteim kivitelezhetővé váljanak a saját magam szórakoztatására. Annyi mindent szeretnék csinálni – újra ruhákat tervezni, tanulni spanyolul ( elkezdtem!), a jelnyelvet is tanulni ( szintén elkezdtem!), mindenképp rajzolni, írni, alkotni, tanulni -néha kifejezetten csodálom azokat az embereket, akik ebből élnek meg. Van, amikor kevés a nap 24 órája, van amikor meg bőven sok.  A marketing könyvemet is nagy kedvvel bújom de igazán nem tudom beleélni magam – ebből a szempontból az egyetem is hiányzik. Nemcsak a társaság, hanem a tudás – teljesen más otthon tanulni valamit önszorgalomból, mint hogy valaki, aki nálam jóval okosabb elmagyarázza, feladatot ad, gondolkoznom kell és megoldanom. Azért hiányoznak a magolós,tanulós esték – mikor én átforgattam magamban a tanultakat és átadtam a tudásomat a kedvenc csoporttársaimnak, közérthetőbb nyelven. Ha belegondolok sok-sok kis apró momentum hiányzik…

Related posts

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük