Scroll to top

Akik a Lehel téri piacot is beveszik – Interjú a JoStuff csapatával


Milia - április 5, 2020 - 0 comments

A JoStuff csapatát januárban ismertem meg – előjött nálam a nosztalgia, hiszen pár évvel ezelőtt én magam is próbáltam egy márkát létrehozni. Nem könnyű, mégis belevágtak – mellé pedig adtak egy fantasztikus, humoros interjút. Ismerjétek meg Henit és Gábort!
UI: Az emojikat sajnos nem támogatja ez a platform, szóval képzeljetek a szöveghez sok-sok banásos és egyéb emojit is!

Meséljetek magatokról! Hogyan ismerkedtetek meg a grafika világával és honnan jött az ötlet, hogy ti ketten együtt fogtok dolgozni?

Heni: Én ifjabb koromban sokáig kerestem a helyem, már egy éve szakácsnak tanultam, mikor rájöttem, hogy a művészet lesz az én utam, és nem is bántam meg a döntést. Gáborral viszonylag régóta barátok vagyunk, ami nagy szó, ha két ember ekkora remete, mint mi (főleg én), aztán kb. úgy jött a közös munka ötlete, mint egy régóta érő pofon.

Gábor: Egészen kis koromban már foglalkoztatott a grafika, anno még járgányok P.I.M.P.elésével töltöttem az időm nagy részét. Valahogy aztán eljutottam odáig, hogy ebből pénzt is tudtam már keresni. A második részre meg ugyanazt tudnám mondani, mint Heni. Mondhatni, hogy két külön stílust képviselünk (grafika szempontjából legalább biztos), de mégis nagyon megértjük egymást.

Hogyan körvonalazódott a saját márka létrehozása? Mi volt a fő kritérium nálatok, milyen korosztálynak „szóltok”? Milyen termékeket lehet kapni nálatok?

G: BANÁN! Szerettünk volna egy olyan márkát létrehozni, amit teljesen áthat az egyediség és fiatalos (és persze megfizethető). Mindenkinek „szólunk” aki éli a mintáinkat, ha a 60 éves nénibácsi elmenne vásárolni egy táskánkkal a Lehel téri piacra, akkor azt mi adnánk a legjobban! Jelenleg „csak” gymbagek kaphatóak nálunk, viszont a közeljövőben (a vírusnak köszönhetően mondjuk ez csúszik) lesznek egyéb termékeink is, amikről egyelőre nem szeretnék semmit elárulni (croptop, body, fürdőruha).

H: Szerettünk volna saját mintákat tervezni, szabadon, anélkül hogy bárkivel kompromisszumokat kelljen kötnünk, pont attól változatos és különleges az egész, hogy mindketten más stílusban, más technikával dolgozunk, mégis nagyon tiszteljük egymás alkotásait. Ez a márka inkább önmegvalósításnak indult, mint pénzkereseti lehetőségnek. A célcsoport-témát a kolléga tökéletesen leírta, szeretnék belekötni, de nem tudok.

Ha lenne a JoStuffnak mottója, mi lenne az?:)

G: Etsyn kint is van „Love. Handmade. Quality.” Eléggé elcsépeltnek fog tűnni, de tényleg ezekre törekszünk, szívünk-lelkünk beletesszük a projektekbe, és mindig a maximális minőséget hozzuk ki a cuccokból, amit csinálunk (mind alapanyagok szempontjából, mind az elkészítést tekintve). Tényleg mindent a két kis kezünkkel készítünk (jómagam szoktam varrni a táskákat). Ja, és amúgy “BANÁN!”

H: Minőség és BANÁN!

Milyen témákkal szerettek dolgozni, van-e kifejezetten olyan, ami nagyon a szívügyetek, kedvenc?

H: Minden jöhet ami cuki, ötletes, dark vagy humoros. Tervben van például egy serial killer sorozat, ami híres filmes sorozatgyilkosokról készült karikatúrákból fog állni.

G: Úgyis van, főleg az ötletes, humoros részével tudok egyetérteni 100%-ig. Legutóbbi mintám (To infinity and beyond) talán az egyik kedvencem, mondjuk a Tinderes BANÁNos mintát is mai napig élem (ha Tindereznék, valószínűleg az lenne a nyitóképem). Szóval, tulajdonképpen bármi jöhet, amiben látunk fantáziát.

Hogy néz ki nálatok egy munkafolyamat? Hogyan ötleteltek?

G: Kipattan a fejünkből egy ötlet, rögtön írunk is a másiknak, hogy szerinte milyen ötlet lenne ez, aminek 90%-ban az a vége, hogy meg is valósítjuk a dolgot. A többi 10%-ban pedig már az ötlet gondolatának születése is ördögtől való volt. Aztán a következő a tervezés, ami általában annak a feladata, akié az ötlet (a tervező egyed pedig folyamatosan spammeli a munkafolyamatról készített képeket a másiknak). Aztán ha a grafika megvan, akkor megnézzük, hogyan nézne ki az adott minta a termékeken, és mehet is az Etsyre, majd Instára, végül pedig a Tinderre (ja, amúgy plot twist… az a nyitóképem Tinderen, amit az előző kérdésnél említettem)

H: Na igen, minden egy elborult messenger üzenettel szokott kezdődni. Általában egy ilyen beszélgetés alatt születik meg 1 évre elegendő minta ötlete. Kreativitásban és hülyeségben nincs hiány. Ja, és Gábort megtaláljátok Tinderen, keressétek a banános képet.

Voltak-e eddig nagyon meredek megrendeléseitek?
Tudtok mes
élni valami vicces sztorit?

G: Alapvetően nem vagyunk annyira régen a „piacon”, így meredek megrendelésekkel még nem büszkélkedhetünk. VISZONT! Mint minden grafikusnak, nekem van egy eléggé vicces sztorim. Régebben, amikor még munkahelyen dolgoztam, akkor a cég órabére alapján kellett dolgoznunk, és egy ügyfél bejött kérni egy árajánlatot női sportnadrágra (grafika, kivitelezés, minden), mi meg is írtunk neki egy gyors árajánlatot, amire csak annyit tudott visszakérdezni, hogy ha ugyanezt zsebkendőre csinálnánk meg, akkor mennyi lenne? (Ez akkor átélve amúgy viccesebb volt)

H: A JoStuffal kapcsolatban még tényleg nem volt vicces szitu, grafikusként sajnos túl sok is, amin legtöbbször egyik szemem sír, a másik meg nevet (vagy a másik is sír).

Mit láttok, mennyire nehéz a magyar szférában elkezdeni valami újdonságot, valami egész más dolgot életre kelteni?

H: Őszintén? Itthon nagyon nehéz valamit felépíteni a nulláról, mert az emberek a megszokott helyeiken, márkáikat vásárolják elsősorban, gondolok itt a plázákban található üzletekre, mint Zara vagy H&M.
De mi nem sietünk sehova, lelkesek vagyunk, és azt csináljuk amit szeretünk.
Emellett igyekszünk sok energiát fektetni abba, hogy tökéletes minőségű munkát adjunk ki a kezünkből, a közönségünk pedig megtalál/megtalált minket.

G: Mit tudnék ehhez még hozzászólni azon kívül, hogy… BANÁN?

Ha lenne álommeló, mi lenne az?

H: Ez a téma már egyszer szóba került köztünk, igazabol az a terv, hogy először is izomból felfut a JoStuff, majd lesz egy iszonyat laza irodánk jó fej, tehetséges emberekkel, mi mintákat tervezünk, néha meg bemegyünk tartani egy meetinget és a játékszobában PS-ezünk (mivel kockák vagyunk, nyilván lesz játékszoba). Összességében álommunkahely lesz nekünk, és a munkavállalóink is, ahol mindenki abból él, hogy kihasználja a tehetségét és azt csinálja amit szeret.

G: Heni mondandójába nem tudok belekötni, mondjuk szuperhősként is szívesen dolgoznék.

Mik a terveitek a jövőre nézve? Milyen irányt jelöltetek ki magatoknak?

G: Az előző pontban felsoroltakat, illetve a világuralom is a szemünk előtt lebeg.

Ha érdekel a JoStuff munkássága, bátran kattintsatok és kövessétek őket!

Instagram – https://bit.ly/2JCi2pr
Etsy – https://etsy.me/2RbX7gO

Related posts

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük