Amit még elakartam mondani…

Több hónapnyi kihagyás után, azt hiszem lenne mit mondanom. Olyan sokszor volt az, hogy leültem a gép elé hogy pötyögjek valamit és mikor a végére értem, úgy voltam vele, hogy talán mégse. Mert fontos ez? Vagy megintcsak a személyes véleményemet önteném ki? Szükség van-e erre?
Sokféle cikket olvasok – van, hogy a wmn oldalán is érzem, hogy egy-kettő olyan jellegű, ami csak „kávédöntögetés”, amikor túlcsordul benned valami és nincs jobb felület, nincs aki meghallgasson vagy kell, hogy valaki valamit kommenteljen, mert közlési kényszered van.

Ez az év is egyetlen csettintés volt szinte – a naptárlapok csak úgy peregnek, az események el-el ragadtak, de mindvégig igyekeztem két lábbal a földön maradni és ami talán a legfontosabb meg is élni ezeket – mert mi marad ezek után? Facebookon vagy instagramon egy poszt, amit akik kedvelnek téged, azok likeolnak, akik meg nem screenshotolják és küldik másnak?

A mai nap volt egy nagyon fontos beszélgetésem ami rádöbbentett vagy inkább megerősített sok mindenben. A „mindentmegmondok”, a „mindenttudok” a „mindenlébenkanál” Milia félúton eltűnt az évek során – egyrészt nem is volt energiám már másoknak észt osztani, nem is kértek belőle jogosan sokan, harmadrészt meg a saját lelki békém amit itt szeretnék macskakörmözni azt diktálta, hogy inkább ne is álljak bele parttalan vitákba amelyek nemhogy előre nem visznek igazából még hátráltatnak is. Csak itt a bibi – a lelkibéke nem feltétlenül az, hogy csendben maradsz azért, hogy másoknak „jobb” legyen. Persze nem kell mindenbe teljes mellszélességgel beleállni, meg úgy általánosságban sem feltétlenül van erre szükség. A nagymamám mondta mindig, hogy „meg is fulladna ha nem mondhatná ki”. Ezt gyerekként nem értettem, de most igen. Valóban fullasztó, ott a gombóc hogy nézel a másikra, ezernyi de ezernyi gondolat cikázik át a fejeden és nem tudod kimondani – a régvolt traumáid miatt. Azért, mert ” sok vagy”, azért mert „nem vagy elég”, azért mert ez vagy az vagy. Te vagy aki többet gondol a mondat végére, ahol már rég pont van és minduntalan felkiáltójelként felugrik a fejedben akárhányszor szeretnél egy kicsit nyitni, hogy talán neki is sok lesz, amit mondani akarok. Talán nem kellene az érzéseimről beszélni neki, mert lehet, hogy nem lesz képes befogadni és akkor megint ott leszek, ahol pár éve – és azt a fájdalmat ugye, nem akarod Milia? És ilyenkor csak jó hallgatni, miközben a mellkasodban ott dobog a szíved, mint egy őrült gépezet – kiszáradt torok, csak nézel rá és nem jön ki hang a torkodon, pedig de szeretnéd, ha végre sikerülne ezt így mind kimondani neki. Nem az elutasítástól félünk igazán, legalábbis én biztosan nem. Attól, hogy még egy ember azt érzékelteti veled, hogy te ebben a formában nem vagy elég. És te meg tudod mennyi de mennyi munka van mögötted, mennyit dolgoztál magadon mint egy maketten – apró részletekbe vesztél el, minél inkább próbáltad megérteni magad és a reakcióidat. És esküszöm már senkire sem haragszom – többek között magamra se. Örülök, hogy nem kiabáltam, örülök, hogy nem ordítottam, örülök, hogy nem csaptam ajtót sem magamra, sem másokra, örülök, hogy elsétáltam onnan, ahonnan el kellett mennem – és nem bonyolodtam tovább olyan helyzetekbe, ami belőlem vett ki és nem adott hozzám. Jó, hogy ez az év is így alakult, ahogy.

Kicsiben kezdtem a gyógyulást: szavakban. Alig tudtam egy rendes, épkézláb mondatot kimondani, mert mi van ha neki se fog tetszeni, amit mondani akarok? Én komolyan azt hittem, milyen nyitott ember vagyok – és ilyenkor jövök rá, hogy az voltam. Most kezdek újra az lenni – csak más finomsággal.
Azt hittem bátor vagyok – aztán rájöttem, hogy 20 évesen bátrabb voltam, vakmerőbb. Most leveleket írok, hogy kifejezzem az érzéseim, mert máskülönben nehezen megy. De megy! És ez is fontos momentuma az idei évemnek,a nagybetűs 30-nak.
Talán a másik dolog, amit szeretnék kiemelni, hogy törekszem arra, hogy mindennap kimondjak mindent mégha borzasztóan nehéz is. Szeretnék úgy lefeküdni, hogy azt mondjam oké, ez a nap ennyi volt, amit akartam megtettem és aztán majd alakul, lesz ahogy lesz.

És amire büszke vagyok és óriási örömmel tölt el, hogy rengeteget kirándultam – kimozdultam a komfortzónámból és volt aki segítsen ebben. Eljutottam egy csomó helyre és még nincs vége az évnek! Kicsit olyan meseszerű ez: évekig írtam erről a Year Compass évösszegzőmbe, hogyan kellene megváltani a saját világomat mindenféle kirándulással, tervezgetéssel. Tervezgettem én barátnőkkel, barátokkal semerre se haladtak ezek a dolgok. Aztán az idei év – meseszép volt eddig. Csordultig lettem Siófokkal, isteni finom süteményt ettem Miskolcon, megtisztultam Háromhután,Harkakötöny és Kiskunhalas teljesen levett a lábamról, Kecskemét kicsit keserűre sikerült de mégis szerettem,Mályi visszavárt, Tihany elvarázsolt, Baja halászleves volt, Bokodon lebegtünk, Kékestetőn magamba szívtam a gyönyörű kilátást, Cserépfalu örökre a szívembe költözött, Egerben isteni pizzát ettem, Egerszalók bakancslistás volt,Budapest pedig mint mindig szabadságot adott. Eljutottam a Campus fesztiválra ( utoljára 16 éves koromban voltam azt hiszem…).

Október,november és december. Ennyi maradt 2022-ből és tényleg el sem tudom mondani, hogy mennyire sok mindent adott ez az év és borzasztóan várom az előttem levő maradék 3 hónapot is – szeretném ha egy nap bárki elé oda tudnék állni és nem félnék. Sem azért, mert ahogy régen éreztem – hiszen mit szégyelljek rajta – vagy ahogy akkor és ott érzek, vagy amilyen gondolataim vannak. Elég érettnek érzem már magam ahhoz, hogy tudjam hogyan fejezzem ki magam úgy, hogy a másikban én ne okozzak fájdalmat – amikor az ember a saját bőrén tapasztalja hogy anno mit okozott másoknak és ő kapja vissza, akkor átértékel nagyon sok dolgot: máshogy ejti ki a szavakat, máshogy bánik a másik ember lelkével. Én nem akarok több embert bántani sem akarva, sem akaratlanul. Én csak gyógyulni akarok. Ennyi vágyam van.

„A terápia az egyetlen hely, ahol rájössz, hogy amit éreztél és érzel, az igaz. Ez már fél gyógyulás.” ( Bihari Viktória)






Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük