Elég! vagy Elég?

Kadarkai Endre podcastjei mellett mostanában Almási Kitti interjúit is szívesen nézem – van ezekben egy szép vonal, ami mindig, de szinte tényleg mindig kijön.Hogyan keresi az ember önmagát, hogyan legyen elég önmagának – a legmegrendítőbb ilyen interjú nekem Nagy Zsolttal volt. Ha érdekel titeket, kattintsatok rá!

Azonban ami számomra még izgalmasabb, hogy Kitti konkrét kérdéseket jár körbe egy-egy rövid videója alkalmával – ezek persze, nem egy teljes értékű,több órás podcastek, de néhány percben is vannak nagyon jó témák, amiket érdemes magunkban is körbejárni. A ki dönti el, hogy milyen vagy? c. videója – ez főként a hölgyek számára lehet felkiáltójel, hogy valóban kitesszük magunkat „közszemlére”, hogy véleményt alkossanak rólunk, hogy felérünk-e egy mércéhez. Milyen furcsa is ez – amióta a szociális média kitermeli a maga szépségeit, a tökéletesre retusált, vagy éppen jól pózoló influenszerlányokat, azóta méginkább eltolódott ez – hány meg hány nő/lány görgeti az instát frusztrálva, hogy miért nem vagyok ilyen vagy olyan… vagy önmagában csak az, hogy egyébként elég jó vagyok-e?
Mihez és kihez képest?

Azt tudjuk, hogy a nők mindig is kritikusak magukkal szemben és nagyon sokszor más nőkkel szemben is. Hiszen a frusztráció, a régi sérelmek, kitudja milyen traumák sajnos így ütköznek ki – nem, valóban nem ez a legjobb módszer – hogy mások lenyomásával, relatív picit fentebb kerülünk, arra a pár órára. Nem fogok alakoskodni, én is beleestem már ebbe.Épp egy barátnőm mutatott rá, hogy hello, hát akkor ne ossz meg olyat, hogy hölgyek egymás koronáját igazítják meg, ha te nem eszerint gondolkozol – és milyen igaza volt! Azért napjainkban már sokkal nyitottabb és elfogadóbb vagyok, törekszem arra, hogy mindenkiben meglássam a szépet és kifejezetten szeretem erre a nőtársaimat is ráébreszteni, hogy mennyire értékesek, szépek, intelligensek, mennyire tehetségesek, mennyire jól főznek akár és nem csak elcsépelt idézeteket pattogtatok nekik, hanem valami személyeset, mert egyrészt az őszinte, személyes bóknál nincs szebb, máskülönben meg lehetséges, hogy valakinek pont ez kellett, hogy jobb napja legyen, hogy egy picit elbillenjen a mérleg nyelve arra, hogy jobban érzi magát a bőrében. Vannak ilyen gyakorlatok, hogy állj a tükör elé és sorolj fel 5 jó tulajdonságodat, mond a tükörbe magadnak, hogy mennyire szép vagy, szexi vagy ez vagy meg az. Nekem ez picit izzadságszagú, van akinél beválik, én meg sem próbálom, mert tudom, hogy ez nagyon törékeny illúzió lenne számomra: ha rossz a kedvem és éppen utálom magam a narancsbőröm miatt, akkor meg nézek a tükörbe és azt kérdezem magamtól, hol van a tegnapi csaj, meg hol van a tegnapi önbizalom? Hol a koronám, amit elméletileg viselek?

Miért hisszük el jobban a nőknek a bókot, mint a férfiaknak? És mégis ha nem hisszük el nekik, akkor miért adunk mégis a férfiak véleményére jobban?
Fura paradoxon ez. Én elég régóta nem hiszek a bókokban – nem is nagyon tudok velük mit kezdeni. Saját magamtól tudom, hogy értékes vagyok, de ha egy férfi mondja, akkor megkérdőjelezem és mégis, azt szeretném, hogy az a férfi vegyen észre… Már nem vagyok álszerény sem, látom az erősségeimet és a gyengeségeimet, így ha valaki pont a gyengeségeimet próbálja felemelni, akkor tudom, hogy mire megy ki a játék. Merthogy hiába nézzük balról jobbra, meg jobbról balra, a férfinak eszköz a bók – a cél pedig a nő meghódítása ( és vonatkoztassunk el attól, hogy melyik meghódítása). Nagyon ritka, amikor csak szimplán freudi elszólásként kicsúszik a szájukon valami nem szokványos bók, ami mögött nincs többlet utalás. Talán azok, amik úgy meg is maradnak egy nő fejében és talán ez (is) vezeti őket ahhoz, hogy valódi érzéseket kezdjenek el táplálni a férfi iránt.

Egy nő, legyen bármennyire is erős, független, önálló, van, hogy pont attól a férfitól kell pont az a visszacsatolás, amiért elég sok mindent megtudna tenni.
Az más kérdés, hogy kicsikart, kitrükközött visszacsatolás mennyire tesz jót egy nő lelkének, aminek nem akkor hanem később lesz jelentősége és lecsapódása, de ezt is engedjük el. Hányszor van az, hogy a férfi mond valamit, tesz valamit és mi nők napokig agyalunk rajta hogy mit miért,hogyan, vajon mit jelent – pedig a férfi nem egy bonyolult függvény, és ez bennük a szép. Könnyen meglehetne őket fejteni, ha kommunikálnánk. De azt sem tesszük, vagy nem jól.
Aki bonyolultnak aposztrofálja magát az többnyire döntésképtelen, játékos, a nagybetűs fuckboy, aki amúgy tudja, hogy mit akar ( lehetőleg MINDENT és egyszerre!) csak szeret álszerény lenni. A bonyolult férfi szereti levegőben hagyni a nőket, szereti, ha tud válogatni, mikor milyen kedve van. Szereti, ha megrebegteti a dolgokat, aztán a nő ráharap ( mikor melyik) így mindig mozgás van, mindig történik valami. Aztán ha megunja az A-t, akkor ott B, vagy a C, vagy a D. És ez egy végtelen kör – a másik véglet, aki bonyolultnak meg problémásnak vallja magát, az valószínűleg régi sebeket hordoz magában, nem nagyon mutat hajlandóságot arra, hogy megismerje és meggyógyítsa önmagát. ( Tudom, sztereotíp gondolkodás, csúnya csúnya Milia…)
Tudom, hallak titeket férfiak, a nők is ott vannak – akik szintén minimum 5 másik pasival beszélgetnek, Tindereznek, szórakoznak és nem mondom, hogy nincs igazatok. Hallok sztorikat, láttam is őket, tisztában vagyok hogy printscreenelt beszélgetések mennek a barátnők között, nagy röhögések egy-egy csajos bulin, és igen, ez sem oké. Ez egy nagyon kétélű penge, ahol nehéz jól választani, nehéz jól kommunikálni és nehéz megtalálni azt az embert, függetlenül a nemétől akivel ez működhet.

Nahát akkor visszatérve az eredeti kérdésre, ki dönti el, hogy milyenek vagyunk vagy hogy elegek vagyunk-e önmagunkban?
Az a férfi, akinek kiteszed az insta-sztorikat, hogy megnézi-e?
Az a férfi, aki miatt aggódsz, mert eltűnik majd kiderült, hogy csak becsajozott és innentől pont leszar?
Az a férfi, aki homlokon csókol, majd egy hónap múlva eszébe jutsz és rád ír?
Az a férfi, akinek felveszed azt a ruhát, hogy hátha mond valamit?
Az a nő, aki megígér fűt-fát, majd lemondja a randit/ találkozót?
Az a nő, aki csinál magáról egy iszonyat szexi képet és elküldi 5 férfinak, hogy megkapja a „megfelelő” ego boostot?
Az a nő, akiért megtennél mindent (és meg is teszed) és szimplán lekoptat?
Az a nő, aki „látta” messengeren, de nem válaszol vagy egyszavas válaszokkal reagál?

A kérdés az, hogy Te mennyit érsz magadnak?
Ha te nem vagy képes megadni magadnak a világot, a mindent, az egészséges önképet, a tudatos önismeretet és önszeretetet,akkor más sem tudja majd.
Az önismeret és önszeretet persze nem csak pár jó pszichológiai könyv elolvasása, meg néhány ezer podcast meghallgatásából áll – sőt, nem is sikerült napról napra, és hosszú folyamat, életed végéig tartó tanulással. Tanulni és elbukni – nem vészes. Ha tisztában vagy a valódi értékeiddel, tudod, hogy miben vagy tényleg jó, mi az, ami fejlesztésre szorul és teszel is érte – akkor már az egy jó út, vagyis az én meglátásom szerint. Kevésbé tudnak csőbe húzni mondvacsinált bókokkal és hangzatos mondatokkal, és nem mások mérik a te mértékedet.
Én tegnap értettem meg, hogy nincs olyan, hogy valakinek te sok vagy esetleg kevés. Önmagad kell, hogy legyél – az, hogy nem kedvel, mert harsány vagy, ez oké. Nem kedvel, mert nem tetszik neki a hajad, a szemed, a szád akármid. Ez is oké. Nem kell mindenkinek „elégnek” lenned, csak magadnak.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük