Scroll to top

Péntek esti draftolások


Milia - június 26, 2020 - 0 comments

Van egy regényem, amit lassan több mint két éve írok. Egy lányról szól, aki fogta magát és hátat fordított egy olyan falunak, ahol nincsenek lehetőségek, és új életet kezdett egy teljesen másik városban.
Néha előveszem, belekontárkodom, elolvasgatom – darabos, hiszen egy-egy részlet végletekig kidolgozott, pontos és precíz, a többi pedig nem kapcsolódik hozzá. Talán hiba volt így írni, mivel nincs összefűzés közötte – ahogy telik az idő, néha azt hiszem, nem is lesz.  Azért is jó visszaolvasni, mert ad egy olyan érzetet, hogy talán haladtam – korrajz, egy viszonylag közeli dátumról, mégis egy teljesen más lenyomatról. Tisztán emlékszem, milyen jó volt megszabadulni és kiírni magamból azt a sok apró részletet, ami folyamatosan elraktározódott a fejemben, mondván hasznos lehet később.

Azóta más témákon pörgök. Nem tudok írni arról, hogy mennyire átcseszve érzem magam, mennyire nem értem azt, ami történik – főleg az okokat nem, de ha nagyon leakarnám sarkosítani, tulajdonképpen abban az ágyban alszom, amit én vetettem meg magamnak. Nem nagyon van jogom mutogatni más-más irányokba, hogy te ezért vagy hibás, te meg ezért, te beléptél az életembe, felforgattad, aztán te meg azért vagy hibás, mert elakadnak a szavaim, ha egy bizonyos témáról kellene beszélnünk,nekünk kettőnknek.  Mindenki kérdezi, érdeklődik, én meg csak azt válaszolom szégyenkezve, hogy nem tudom és nem beszélek róla.  És ki a hibás? Én.

Azt az egyet tudom jelenleg sziklaszilárdan, hogy karriert akarok építeni.  Hogy irodai munkát akarok végezni, hogy a tartalommarketinggel akarok foglalkozni, hogy négy nap alatt is tanulhat az ember újdonságokat – köszi, bútorbolt – és szerezhet új tudást, mellette pedig nagyszerű emberekkel ismerkedhet meg. Amikor azt hittem, megvan álmaim állása, nos, le kellett lomboznom saját magam, hogy még mindig nem vagyok elég jó, és ezzel csak annyi a bajom, hogy nem tudom hol kellene pontosan javítanom ezen.

Az útóbbi pár héten kevés energiám volt interjúkat csinálni, mert lekötött az, hogy egyrészt munkám legyen, másfelől az akkori próbanapos munkahelyre szerettem volna maximálisan koncentrálni.  Megakadást érzek ezzel kapcsolatban, de nem valahogy az nem aggaszt – ott azért biztos vagyok abban, hogy átlendülök a holtponton.  A munkanélküliség jelenleg sokkal jobban aggaszt, mert sajnos azt látom, hogy nem nagyon van lehetőség. Aggaszt, hogy óvatosan kell fogalmazni, puhatolózni kell, aggaszt, hogy azt hallom nem fizetik ki az embereket, hogy trükközés megy, hogy nincs stabilitás. Igen, tudom, lehet naiv vagyok ebből a szempontból, de mióta bejött a járvány, azóta méginkább érzékelhető ez a fajta mentalitás – úgy vannak vele, hogy a munkavállaló dolgozni akar,  akkor nem fogja nézni a feltételeket, mert enni kell. Ebben ugyan van ráció, de most komolyan?!

Aggaszt, hogy meddig ér a takaróm. Meddig ér a reményem, az erőm, meddig ér a józan eszem, honnantól kezdek majd igazán szétcsúszni.  Ezért olvasom a régi sztorimat, ezért írok fanfictiont, ezért merülök újabb filmekbe és sorozatokba, hogy ne kelljen gondolkoznom. Lehet gyáva menekülés, nekem csak muszáj levegőhöz jutnom. Egyik probléma keresztezi a másikat. Minden napra kapok egy új gazdálkodj okosan kártyát: legtöbbször a lépj hátra hármat,csak hatos dobással mehetsz tovább vagy a túl sokat szórakoztál, két körből kimaradsz kártyák jutnak nekem.  Nekem ez jutott, hogy nem problémamegoldó aggyal rendelkezem, hanem problémameglátóval. Egy rendszerben nem a jót látom, hanem a kijavítandó hibákat – ez néha előny, néha kurva nagy hátrány.  Túl sok kérdésem van, a gond az, hogy válasz se nagyon, vagy nem olyan minőségben érkezik, amitől megtudnék nyugodni.
Vajon ez menni fog?

Az útóbbi napokban sorozatai, filmjei következnek:

La Casa de Papel – mind a 4. évada.  A legjobb sorozat, a legszínesebb karakterekkel.
The Outlander – még csak a második évadnál járok, elolvastam az első kötetet, nem elég, hogy a fent említett spanyolok kerítettek hatalmukba, de most már a skótok és a vikingek is. Szörnyű vagyok.
365 Days – nem megyek bele, aki látta, érti. Az olaszokról is lenne pár megjegyzésem. Nem, ez nem minőségi film, ez szoftpornó, ez nőknek szól, és nem kell belegondolni egy egész Freud-féle kötetet. Ez csak szex, ami után nézel ki a fejedből.
The Hunger Games – ez a klasszikus, amit nem bírtam anno végignézni, vagy inkább kivárni a részeket, szóval most letoltam egybe. Lehet, hogy ha a könyveket olvasnám jobb lenne.
Feel the Beat – táncos-netflixes vicces stepupkitudjahanyadik copy. Egyszer nézhető, tökéletes ha nem tudsz aludni.

Related posts

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük