Scroll to top

Harminc év


Milia - január 17, 2022 - 0 comments

24 óra és itt az új kerek évszámom.
A születésnapokhoz mindig egy gyermek izgatottságával álltam és vártam, aztán ahogy egyre közelebb lett, annál inkább próbáltam csak átugrani. Akartam én meglepetésbulikat, olyanokat amit az ember még IWIWen látott, aztán később Facebookon is. Akartam vicces videókat, meghatott öleléseket, tudjátok, azt az egész giccset, amit jó kitenni egy poszt erejéig. Voltak bulijaim, amikért egyébként tényleg nagyon hálás vagyok, mert megtapasztaltam mindkét végletet – de aztán rá kellett jönnöm, hogy az igazi ünneplés nem a létszámtól, a tortától, nem a felfújt lufitól vagy a konfettiágyútól lesz olyan kerek. És nem is az elfogyasztott tequilától…

Kicsit izgatottan is ültem ma a gép elé, hiszen tarot olvasáson vettem részt – köszi Bea ismét! – és megint bejöttek ezek a dolgok. Ameddig a húszas évek arról szól, hogy egyik év megy a másik után, vannak bulik, vannak ilyen-olyan események, valahogy nincs akkora súlya vagy csak szinte szószerint elrepültek ezek. Aztán most egy kicsit az elmúlt 10 év ülepedik bennem – itt van a mérleg,a rézserpenyő, pro és kontra: elvégeztem az egyetemet, lettek munkáim, voltam munkanélküli, itt volt a Covid és jelenleg is itt van, aztán voltak a gondtalan nyarak, mama még velem volt, eljutottam helyekre, törtek össze lelkileg – hosszasan lehetne sorolni, számot vetni, hogy mennyi mindent vetettem el és mennyi mindent sikerült aratnom is!

Beával beszélgetve megerősített abban, hogy ez a harminc tényleg egy mérföldkő. Az eddig átláthatatlannak tűnő aktakupacok szépen rendeződnek.Szépen összefésülöm őket, becímkézem, tárolásra alkalmassá válnak. Én jelenleg úgy érzem, hogy most van az az időszak, amikor az ember leül egy kényelmes, süppedős fotelbe és lazán felbont egy cidert. Felteszi a lábát, elmélázik és azt mondja, basszus, na igen, itt vagyok, jöjjön aminek jönnie kell. Már nincs bennem félsz, hiszen sok-sok dolog történt velem, nem hökkenek meg olyan könnyedén. Ha könyvet írnék, simán kezdődhetne így, nem?

Ami nekem ajándék, hogy olyan emberekkel tudok beszélgetni, eszmét cserélni, akiktől tanulhatok magamról,másokról. Az is ajándék, hogy egészséges vagyok, az is, hogy megadatott, hogy látom milyen hosszú út van mögöttem és mennyi mindent tanulhattam – az önismeret az a dolog, amire leginkább szükségem van, és ez nem a habos-babos,tumblr képgyűjtemény, nem egy motivációs idézet Szabó Péter tollából. Egy időben vészesen úgy éreztem, hogy valamiről lemaradni készülök – lehet-e minden őrültséget gyorsan pótolni? Ezt a folyton sürgető,vágyakozó érzést szinte unásig ismételgette a szervezetem, eszeveszetten,kétségbeesetten kerestem és generáltam ezeket, hogy úgy érezzem élek. Mert csak akkor élünk igazán, ha 160 fokon égünk, ha 140-nel rongyolunk, ha 110%-ot adunk oda, ha a véglegekig kimerítjük,kifacsarjuk a helyzetet,magunkat. Legyen minél előbb gyerek,házasság,legyen minél előbb ez vagy az, mert a társadalom,mert a facebook, mert mások ezt diktálják – ha annyira kiakarsz tűnni a tömegből, hogy az már harsány és önmutogató, akkor vagy igazán jó. Ha nincs dráma, nincs könnyek akkor kell, hogy csináljak. Legyek én a központ, a hangos origó.
Ezt tettem magam mögé és teszem folyamatosan: nem keresem ezeket a helyzeteket. Nem érzem már úgy, hogy lemaradtam valamiről – sőt! Jelenleg érzem azt, hogy huncutul csillogó szemekkel várom, hogy mit hoz ez az év, és hiszem, hogy ez a harminc nagyon jó lesz. Jó helyen vagyok, pont időben érkeztem a páholyba, személyreszóló jegyem van és íme, tessék forogjon a darab 🙂
Ha egyetlen kérésem lehet az ez legyen: Csak táncoljunk, csak nevessünk, beszélgessünk jókat, együnk finomakat, lássunk világot – legyetek partnereim ebbe! 🙂




Related posts

Post a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük