Eltelt több mint három hónap. Ez a csend néha nagyon sok mondanivalóval volt telítve,máskor pedig csak kongott az ürességtől. Nagyon óvatosan és főként magamnak fogalmaztam meg a napok történéseit, mert ha őszinte akarok lenni egy olyan élethelyzetbe kerültem, ahol vissza kellett fognom magam így ez a mindennapjaimra is ráhúzta azt, hogy kevesebbet beszéltem magamhoz képest – vagy inkább kevesebbet közöltem.

Nagyon szép ívet zárt a tavalyi évem – tulajdonképpen nem is tudom hányszor panaszkodtam arról, hogy nincs benne kellő izgalom vagy nincs meg az a fajta hév, ami egyik napról a másikra hajt. Na, a végére meg csak ez volt így nem volt annyira meglepő, hogy azt vártam, hogy vége legyen. Hoztam jó és kevésbé jó döntéseket így év végére ami betudható a fáradtságnak mind a mentális és mind a fizikálisnak, de a lényegen ez sem változtat – jó, hogy vége, mégjobb, hogy egy újabb van előttem tele lehetőségekkel.

A szokásos évzáró füzetemet a napokban töltöttem ki. A január első napjait is sikerült elég eseménydúsra faragnom. Ahogy lapozgattam ezeket az évzárókat ( year compass, keressetek rá!) egyszerűen kirobbanó érzés volt látni, hogy évről-évre többet értem el egy kicsivel. Amit még 2014-ben nem tudtam magammal kapcsolatban tisztán megfogalmazni, azt már a rákövetkezendő években egyre inkább sikerült és végül el is értem. Ez a szépsége ezeknek a füzeteknek – elszaladnak mellettünk a napok, hónapok és sokszor az évek is ezek a dolgok nem feltétlenül vannak mindig a szemünk előtt és ahogy így visszaolvassa az ember, hogy reflektáljon magára arra, hogy mégis ki ő, szerintem ez egy nagyszerű lehetőség hogy tisztábban, érthetőbben álljunk magunkhoz.

A múlt évben már szerintem elég jó könyvekkel vettem magam körbe és rengeteg tudást, érdekességet halmoztam fel és gurítottam hónapról hónapra magam előtt, hogy feldolgozásra kerüljön. Nagyon érdekesnek, de legfőképp fontosnak tartom például a transzgenerációs hozadékokat, a mintákat és sablonokat, amiket hordozunk magunkban – ez azért is izgalmas számomra és próbálom felgöngyölíteni a saját cselekvéseim után, hogy mit miért teszek – szerintem mindenkinél vannak visszatérő problémák, motívumok az életében. Ez nem véletlen – minél jobban elmélyedtem ezekben a könyvekben, annál több aha – élményem volt. Ahhoz, hogy békében legyek magammal, hogy azt tudjam mondani, igen, jó úton járok ( mert egyre több mindent értek meg, egyre több olyan döntést hozok, ami nyugalmat hoz, semmint kétségeket) ezekre az élményekre van szükségem és nem is látok nagyon más elsődleges célt a szemem előtt, mint hogy akit látok reggelente a tükörben, az én legyek teljes egészében. Nem akarok kétségek között vergődni, hogy jól tettem-e ezt vagy azt, ne legyenek mi lenne ha – mondataim. Ha bízok magamba, márpedig ez a cél, akkor tudom, hogy amit tettem, amit mondtam, ami történt az mind úgy és akkor és ott történt, mert én így akartam – ez lehet, hogy nem feltétlenül a legjobb dolog volt, de elfogadom.

Nem tudnám egy konkrét dologhoz kötni, de ahogy kitöltöttem a füzetet, elérhető és reális célokat fogalmaztam meg, egyfajta béke, zen vagy flow hívjuk akárminek állapotába kerültem.  Tudom, hogy a rugalmasságomon, a konfliktuskezelésemen kell dolgoznom, de ezt abszolút fejleszthető dolognak tartom, mellette pedig a helyes önértékelés az, amit sikerült egy olyan szintre hoznom, ami biztos alapot képezhet a továbbiakban. Nem szeretném sem alá, sem fölé becsülgetni magam, de nem is kell kevesebbnek éreznem azt, aki vagyok –  nem tudom miként, vagy hogyan de úgy érzem nincs szükségem bizonygatásra ( sem a magaméra, sem másokéra) hogy higyjek magamnak.
Annyi éven át volt ez örök téma nálam, kerestem önmagam bókokban, tumblr – idézetekben ( ezt még mindig!), a szeretetéhségemtől teljesen kifordulván magamból mindenkinek és mindent hinni akartam – a közönség visszacsatolása kellett ahhoz, hogy elfogadhatónak értékeljem magam.  Azért a facebook timeline-on is visszanézve miket meg nem tettem a figyelemért – minden nagyon beszédes volt körülöttem azzal kapcsolatban, hogy bőven van még hová fejlődnöm és ordít rólam az, hogy naiv vagyok, mimóza és ezek mellé pedig még önbizalomhiánytól fuldoklom. Kár, hogy bár ez mint említettem beszédes volt, csak én nem hallottam ugye.

Tegnap volt a születésnapom.
Nem volt lárma, sem olyan egetverő ünneplés, nem volt meglepetésbuli, nem volt az, hogy összecsődítettem volna az ismeretségi köröm megmaradt tagjait. Pár pohár likőr, rengeteg nevetés, egy sorozat befejezése, jó pár kép egy két boomerang felvétel, egy kellemes főzés és mellé pedig egy még kellemesebb társaság és beszélgetés. Ez így volt kerek.
Helló 28, már vártalak!

Na és mi a helyzet az újévi fogadalmakkal,hiszen már eltelt 19 nap az új évből…
Nos, 2020 az időről, a türelemről, az önfejlesztésről szeretném, hogy elsősorban szóljon. A kreatívitást újra beépíteni a mindennapokba, hiszen írni és rajzolni is elég jól tudok – ezt pedig nem szeretném veszni hagyni, hanem fejleszteni tovább, hiszen mindig van fentebb meg fentebb.  Annyi lehetőség áll rendelkezésemre és annyi mindent látok magam előtt, hogy szinte olyan vagyok,mint kisgyerek az édességboltba – mindent és egyszerre!

Jó újra írni.
Jó újra itt.

Ezt pedig csak itt hagyom nektek, jó zenehallgatást hozzá!