A kortárs hazai irodalom egyik fenegyereke – Interjú Papp Ádámmal

Papp Ádám öntudatos, magabiztos és ezek mellett pedig baromira jól ír – 17 évnyi rutinnal, két kötettel mondhatom, hogy elegáns helyet foglal el a magyar kortársak csarnokában.  Nagyon megtisztelt azzal, hogy igent mondott az interjúra, ezúton is köszönöm a lehetőséget mégegyszer!

Ha szemezgetnénk az elmúlt 10 év írásaiból, számodra melyik lenne a legfontosabb alkotásod és miért? Mi a története?

A „Néha (az élet komédiája)” című versemet tartom a legfontosabbnak ebből a szempontból, szorosan mellette pedig a „Nincs haragom”. A sztori egyszerű: Felismerések. Ebben a versben minden benne van, vagyis meglátásom szerint mindent beletettem, amit akartam. Leginkább a saját kis utamat igyekeztem bemutatni; azt, hogy én is, mint oly sokan kaptak pofonokat az élettől, olyanokat is, amiket meg sem érdemeltek. Ezen út mellett pedig ott van az emberek egymáshoz való viszonya, a felszínesség kicsit, a megjátszás, a rosszindulat, persze nem mindenki ilyen, Isten ments, hogy skatulyázgassak bárkit is, de sok ilyet és ehhez hasonlót lehet érzékelni, valljuk be, pláne amióta a közösségi média alapkő lett az életünkben. Kommenthuszárok hada tűnt fel az éterben, ez lett az ő paradicsomuk, ha jobban bele akarunk menni. Lényegében ez a vers az, amiben szemlélgetem az életet,
az embereket, hogy hogyan és merre fajul el a világ.

Kedvelem, hogy az oldalaidon folyamatosan megosztasz a magyar irodalom remekeiből, amolyan „népnevelő” szándékkal. Ez tudatos a részedről?  Vallod, hogy egy leendő, útját kereső író/költő mozogjon otthonosan Márai munkásságában és szeresse Adyt, is példának okáért? 


Az lényeg annyi, hogy az emberek ne csak engem olvassanak, hanem általam megismerjenek esetleg olyanokat, akiket eddig még nem olvastak, de a magyar irodalom nagyjain kívül előszeretettel osztok meg a Beat-nemzedék tagjai közül, például három kedvencem ide is sorolnám: Charles Bukowski, Allen Ginsberg, Jack Kerouac.

A márciusi posztodban, amely a nőkhöz szól, nagyszerűen megfogalmaztad, hogy minek kellene lennie a működő párkapcsolat alapköveinek.  177 hozzászólás érkezett erre, szóval mondhatom, kellemes vitatémát indítottál el ezzel. Engedd meg, hogy idézzelek, „Aki nem állít fel mércét…” de hát, ha a másikban látod a lehetőséget arra, hogy önmagán túlmutasson és a fejlődése kapcsolatban áll veled, akkor nem fontos felállítani egy mércét, mindkét félnek? Mi a meglátásod? 

A mércét abban az írásban a külsőségekre értem elsősorban. Sokan vannak, akik úgy választanak párt, hogy mindenképp szőke vagy barna haja legyen, vagy jó teste és a többi,
illetve a másik dolog ez a „mellettem ilyennek kell lenned!” Rengeteg ilyen kapcsolatot láttam, ami nem egy jól eső repülőutazás, inkább egy halálos zuhanás. Sokan elvárják, hogy a másik folyamatosan tegyen és tegyen, míg ők csak vakarják a micsodájukat legyen az Férfi vagy Nő. Ilyesmire gondoltam, sőt, nem! Pontosan erre gondoltam. 

A szerelem fantasztikus dolgokat hoz ki az emberből – szebbnél szebb, lelkileg felemelő versek kerültek ki a tolladból. Az ember ezeket olvasva szeretne pont ennyire szerelmes lenni 🙂 Mi az a téma, ami pont ugyanennyire ihlet meg téged?

Az a téma, amelyből a „Néha (az élet komédiája)” versem született. Az élet figyelésének tematikája. Illetve még a zene, azon belül is a blues. A blues rengeteg mindent adott nekem. Elsősorban azt, hogy magamra találtam, bár annak már 11 éve. 

Mit tartasz a legnagyobb fejlődésnek az elmúlt 10 évedből? Tisztán látod magad előtt, honnan indultál és hova tartasz? Vagy hogy vagy ezzel, megérkeztél inkább?

Én jelenleg pontosan ott vagyok minden téren, ahol lennem kell, és ez nem klisé, vagy nagyképű duma. Tisztán látom a dolgokat, hogy mit kell tennem/mit kellene tennem, persze a cselekvés nálam is néha megerőltető, de 95%-ban mindig úton vagyok, azon az úton, amelyen lennem kell.

Egy másik interjúban olvastam, hogy a Vörös Lepel c. könyved erotikusabb jellegű lesz.  Emiatt nem érzed úgy, hogy ez valamivel rizikósabb lenne? A szerelemről sokféleképpen lehet írni úgy, hogy az egyszerre érintse meg az olvasót, maradjon társadalmilag elfogadott keretek között és mégis óriásit szóljon. Bármennyire is az életünk része a szexualitás, valamilyen szinten mégis tabu; vagy a másik véglet, hogy torzított tükrön keresztül mutatkozik meg. Egyetértesz? Mi a véleményed?

Azt a kötetet végül elvetettem. Az nem lesz elkészítve egyelőre. Jelenleg nem érzem szükségét egy erotikusabb kötet megírására. Így is az utóbbi években annyi író vagy költő írogat ilyeneket. Nem kívánok beállni a sorba, van annál égetőbb dolog is az életemben.

Követsz hazai kortárs művészeket? Van kiemelt kedvenced?

Néhány éve követtem párat, aztán sajnos rá kellett jönnöm, hogy a mai kortárs művészek zöme, még ha kezdetben barátsággal fordulnak is egymás felé, előbb-utóbb felszínre kerül, vagy az irigység, vagy a sok álmosoly, vagy a plagizálás gyanúja. Van pár jó barátom, akik tényleg régi barátok, na, őket örömmel olvasom, illetve kedvelem Závada Péter és Simon Márton munkásságát. Ők szerencsére nem szálltak el maguktól.

Ha lenne olyan, hogy „álmaim projektje”, ki szerepelne benne és miről szólna?

Álmaim projektje egy blues lemez, a történet röviden csak annyi, hogy van egy negyvenes fószer, akit Fricinek hívnak, becenevén Jack, aki amerikainak érzi magát és el is vágyik oda.
Gürcöl mint sírásó, hogy eltartsa a családját, esténként pedig a sufniban a saját blues dalait játssza. 

A fotózás is az életed része, mondhatom így? Ott mi adja az inspirációt?Gondolkodtál már azon, hogy illusztrációt mellékelsz a verseidhez a fotóidból?

Imádok kattogtatni, mindenben látok valami szépet, valami érdekeset, amit persze más lehet, nem lát, de én igen. Az illusztráció gondolata felmerült, természetesen, bennem a verseimhez, de aztán valamiért elvetettem.

Az olvasókkal való interakcióra kiemelten figyelsz – ez (is) tesz nagyon emberközelivé, szerintem. Ha vége a karanténnak, nagy dobás lenne egy Papp Ádám-olvasói találkozó, nem gondolod? 

Megtisztelem a közönségemet, hisz ők is megtisztelnek azzal, hogy napi szinten írnak, megosztanak, így egyértelmű, hogy reagálok/bevonom őket. Nem tartom többnek magam azáltal, hogy írok. Ugyanolyan ember vagyok, mint ők, sőt az elmúlt években tartott felolvasó estjeimen szívesen beszélgetek a nézőkkel. Nem is akarnám soha, hogy engem mindenféle pátoszokra emeljenek, maradjak csak Ádi vagy Papp Ádám, teljesen mindegy. Aki ismer, az tudja rólam, hogy bár az olvasók „Költőnek” tartanak, én mégsem aggatom magamra ezt a jelzőt. Én csak írok, meg zenélek, vagyis zenéltem régebben rövid ideig. Ha tehetném, non-Stop csak Adyt szavalnék vagy bluest játszanék, pláne mostanában.

Itt követheted Ádám munkáit:
Facebook – Papp Ádám
Instagram – Papp Ádám

Ha megvennéd Ádám eddig megjelent köteteit:
https://shop.colorcom.hu/termek/felhomalyok-fustjeben/
https://shop.colorcom.hu/termek/a-zene-marad/

(A fotó Papp Ádám archívumából van,  csak a vele kapcsolatos írások esetén forrásmegjelöléssel használhatók fel.)

Hogyan tegyük különlegessé a kimondhatatlant? – Interjú Magyar Annával

A kóborlelkek instagram oldala még november-december környékén talált rám – személyes kedvenceim tőle azok a posztok voltak, ahol főneveket dolgoz át a saját íze szerint. Mint kiderült, az én szájízem szerint is.
Volt már olyan veletek, hogy elolvastatok egy sort és hirtelen összeszorult a gyomrotok, mert valaki/egy rég elfeledett jelenet bevillant? Na, Magyar Anna erre képes. Mindössze még csak 25 éves – óriási lehetőségek előtt áll.
Én drukkolok. Itt az interjúm vele.

Honnan jött az irodalom és a versek szeretete? Mindig is rímfaragónak készültél?

Dehogy. Készültem én mindennek: modellnek, jégtáncosnak, balerinának, orvosnak, ügyvédnek. Tele voltam nagyszabású álmokkal. Aztán kilenc évesen eldöntöttem, hogy író leszek, tizenkét évesen pedig, hogy költő. Most is rengeteg ember szeretnék egyetlen életben lenni, valami sosem változik.

Több mint négyezren kíváncsiak a gondolataidra. Tömör, velős, magával ragadó sorok ezek. Nyomás van rajtad?

Nyomás mindig van, de én helyezem saját magamra. Sokat várok el magamtól, nehezen birkózom meg a kudarcaimmal – és sokszor amit kudarcnak élek meg, az valójában nem az, csak nem száz százalékos teljesítmény. Próbálok változtatni, egy idő után romboló ez a maximalizmus.

Milyen pluszt ad neked az írás? 

Segít szavakba önteni, amit nem lehet. Segít feldolgozni a saját érzéseimet, gondolataimat, rendszert hoz a zűrzavarba. Ami még fontosabb kérdés: milyen pluszt adhat másoknak, amit én írok? Mindig jó érzés, mikor valaki ír nekem, hogy segítettek neki a verseim, gondolataim egy-egy nehéz időszakban. Én is szeretem megtalálni magamat mások művészetében, és örülök, hogy ugyanezt a megnyugtató, nem-vagyok-egyedül-a-világban érzést nyújthatom én is egyeseknek.


Személyes kedvenceim tőled a (fn)-es posztok. Megmagyarázol benne főneveket a saját szájízed szerint – mégis néha az én szám lesz keserű vagy épp édes. Hogyan jött az ötlet, hogy főneveket fogsz átgyúrni?

Ez valamilyen szinten koppintás, bár ez csak utólag derült ki. Pár éve olvastam egy regényt, amelyben volt hasonló, és már a harmadik-negyedik írásom után jöttem rá, hogy az értelmező kéziszótár ötlete valójában nem tőlem származik. Ennek ellenére szeretem csinálni, bár néha sok időbe telik megtalálni a megfelelő definíciót.

Amit csinálsz, annak bizony sok köze van a slamhez. Ki az, aki inspirál ebben a közegben?

Bevallom, kevés slamet hallgatok. Gyakran akadnak problémáim a koncentrációval, főleg ha hallott szövegről van szó. Ez megint egy újabb dolog, amelyben a közeljövőben fejlődni szeretnék. Néha hallgatok slamet, de nincsenek kifejezett slammerjeim, ahogy nincs kedvenc íróm vagy költőm sem: mindenki tud olyat alkotni, ami megragad.


Komoly témákkal foglalkozol, önbántalmazás, családon belüli erőszak, generation gap – ezeket te magad mondtad. Rupi Kaur neve is szóba került ennek kapcsán. Mit gondolsz, jó ha beszélünk ezekről és eljut a címzettekhez?

Sajnos Instán kevés ehhez kapcsolódó szöveget osztok meg, mert ezek általában hosszúra sikerült gondolat-láncolatok, nehéz belőlük részletet kiragadni. De szerintem mindenképp beszélnünk kell ezekről a témákról, nem szabadna tabunak számítsanak.

Ami nehéz, hogy hogyan nyúljunk hozzá: hogyan vigyünk művészetet a fájdalomba, hogy legyen egy rendőrségi vallomásból vers, egy átzokogott éjszakából dal. Hogyan tegyük különlegessé a kimondhatatlant? Hogy legyen könnyen befogadható egy ennyire súlyos téma? Azt hiszem, a legtöbb író és költő ezekre a kérdésekre keresi a választ.


Okosan megfogalmazott kritikát mondtál a mostani instapoetekről. Mitől jó egy vers, téged mi fog meg, ha másokat olvasol?

Igazából sokszor egyetlen jó sor elég. Egyetlen gondolat, ami a mélyembe hatol, egyetlen asszociáció, amitől a magaménak érzem. Egy különleges szóösszetétel, ami kiemelkedik az átlagból. Nehéz megfogalmazni, nem is lehet igazán. 

Mi van még a tarsolyodban, mire lehet számítani tőled a jövőben?
Tervezel komolyabb, hosszabb hangvételű verseket?

Rengeteg ilyen versem van, csak szerintem az Instagram nem megfelelő felület ezek megosztására. Így oda a rövidebb versek, haikuk, gondolatok kerülnek ki, vagy esetleg részletek a hosszabbakból. Az a tapasztalatom, hogy a négy-öt sornál hosszabb írásokat már nem olvassák el az emberek. Mindeközben regényen is dolgozom, és alakult egy zenekar is (bár a Covid kicsit keresztbe vágta a terveinket), de egyelőre én írom a dalszövegeket.


Ha lehetne választani egy verset, amit te írtál, melyik lenne az, ami leginkább a szívedhez nőtt és kedvenc?
Ha pedig kedvenc, melyik a kedvenc versed mástól?

A valaha volt kedvenc versem mástól a Kérdésvers Kelebi Kiss Istvántól.

Sajátot nehéz választani, mindig változó. Nagyon szeretem a Dánke sőnt, az rövid, tömör, velős, és átüt rajta a szarkazmusom.

Instagram – https://bit.ly/3aUJDOo

„Nekem ilyen egy terápiás vers. Segít begyógyítani a sebeket. ” -Interjú Kun Viktóriával

Plüsskaktusz verseit rendszeresen feldobta az Instagram és meg kellett állnom őket elolvasni – bárhol is voltam. Némely verse annyira meghökkentett, hogy többször elolvasva fogalmazódott meg bennem, hogy jé,hát ezt én is átéltem – márpedig ettől jó egy vers, nem?
Viktóriával beszélgetve egy csomó közös dolgot fedeztünk fel, öröm volt vele beszélgetni. Jó olvasást nektek!

Hogyan kezdődött az írás nálad? Ha jól emlékszem, az egyik bejegyzésed alatt elmondod az olvasóidnak, hogy ez nálad egy terápia. Így van?

A középiskolában kezdett el foglalkoztatni az irodalom, a többi tantárgyból nem igazán jeleskedtem, itt éreztem otthon magam. Akkoriban még nem volt túl nagy önbizalmam, így a publikálás is elmaradt. Az utolsó évben kezdtem el verseket írni, ennek már két éve. A vers nekem terápiás eszköz is. Vannak dolgok, amiket leírva sokkal jobban feldolgoz az ember, mint ha csak a fejében hagyná cikázni a gondolatait. Erre hamar rájöttem. Kezdetben csak a legközelebbi barátaim láthatták a verseimet, ők voltak azok, akik bíztattak a későbbiekben is. A ballagás utáni nyáron értékeltem át a dolgaimat, és elég önbizalmat szereztem ahhoz, hogy szeptemberben Plüsskaktuszként elkezdjek írni. A név amúgy már korábban is adott volt, még középiskolás éveim alatt találtam ki, az első kötetem címének szántam.

2018 szeptemberében tetted fel az első versedet Instagramra. Most pedig több mint 2300 követőd van. Miből merítesz ihletet?

Mikor rájöttem, hogy nem csak a barátaimnak tetszenek a verseim, nagyon meglepődtem. Hálás vagyok minden embernek, aki követi a munkásságomat és olvas tőlem. Még mindig furcsa érzés, hogy vannak olyanok, akiket érdekel, hogy mi jár a fejemben. Nagyon nagy szeretettel tölt el ez az egész.

Néhány versed erősen nosztalgikus, melankóliával átitatott. Szándékosan, vagy te magad is ebbe az állapotba kerülsz, miközben írod?

Néha úgy írok verset, hogy már egy korábban megtörtént eseményre gondolok vissza, mintha megint ott, abban a pillanatban állnék és újraélném az egészet. Nekem ilyen egy terápiás vers. Segít begyógyítani a sebeket.

Kiknek a munkásságát követed? Van kedvenc íród, költőd, slammered, akár a kortársak közül?

Simon Márton és Dékány Dávid munkássága nagyon közel áll hozzám. Závada Pétert is megemlíteném, az ő írásait régebbről ismerem, mint Marciékét. Akkoriban Akkezdet Phiait hallgattunk, ezáltal ismertem meg őt is. Slam Poetryre is sokat jártam akkor, mindig volt pár barátnőm, akiket rá tudtam venni, hogy eljárjunk az Ankertbe. Egyszer én is felléptem egy balatoni Hip-Hop és Slam Poetry fesztiválon, de nagyon lámpalázas vagyok, így ez sajnos nem az én műfajom.

Az egyik bejegyzésedben megemlíted, hogy Budapestre költöztél, mert jóformán már minden odaköt. Mennyire hatott rád másként ez az élmény?

A költözésre még nem került sor, jelenleg a szüleimmel élek egy kis faluban Budapest környékén, valószínűleg szeptemberben fogok felköltözni, és azzal együtt összeköltözni a párommal is. Pestre jártam középiskolába, most egyetemre, itt is dolgozom. Szinte mindent itt csinálok, épp ezért lenne sokkal praktikusabb felköltöznöm. Másrészt tipikusan az az ember vagyok, aki nem tud egyhelyben lenni, mindig mászkálok mindenfelé, otthon meg nem sok lehetőség van ezekre. Tudom, hogy nehéz lesz a költözés, hiszen mindig is a szüleimmel laktam, nagyon szoros velük a kapcsolatom, de ez az önállósodásom és a fejlődésem része is egyben.

A színházak világa is közel áll hozzád. Inspirál ez a közeg, beleépíted a színház világát, kifejezéseszközeit a verseidbe?

Az első irodalmi pályázat, amire jelentkeztem, az Örkény Színház egyik novellaíró pályázata volt. A pályázattal együtt lehetőséget kaptam a színház ifjúsági csoportjába is járni. És bár korábban is érdekelt a színház, ekkor vettem észre magamon igazán, hogy milyen jól érzem magam ebben a közegben. De aztán arra is rájöttem, hogy az írás az, amivel igazán szeretnék foglalkozni, így egy idő után a színház is háttérbe szorult. Az egyetemen próbálkoztam színház minorral is, de sajnos hamar meguntam, már nem éreztem azt a varázst, mint régen.

A versekbe nem építem bele, vagy legalábbis nem szándékosan.

Az oknyomozás mondhatni az egyik kiemelt témád, amiről szívesen tanulsz. A szerelemben is van ok-okozat?

Az ELTE másodéves médiaszakos hallgatója vagyok, újságírónak készülök. Közgazdasági szakközépiskolába jártam, szóval ez egy elég nagy váltás, de nagyon örülök, hogy azt tanulhatom, amit szeretnék.  Az újságírásban főként az oknyomozás foglalkoztat, a politika érdekel a leginkább, de szívesen írnék más témákban is.

A szerelem egy egészen más téma, egy olyan dolog, amit sosem tudtam hova rakni. Alapvetően sosem gondoltam magamat szerelmes típusnak. Aztán találkoztam valakivel, aki megtanított szeretni. Azóta is mellettem van, pedig nem vagyok könnyű eset.

Szóval a szerelem nem egy olyan dolog, amit értelmezni és elemezni tudnék. De szerintem sokunk nem is tud, épp ettől szép.

Mi a nagy terv a jövőre nézve?

Tervem soha nem volt és nem is lesz. Nem szeretek tervezni. A tervezésnek nincs varázsa. Hagyom, hogy úgy alakuljon, ahogy annak lennie kell. Szeretek verseket írni és ameddig ezt így érzem, addig baj nem lehet.

Ha követni szeretnéd Plüsskaktuszt:

Instagram – https://bit.ly/2JD0Tfe