Címke: influencer

Beküldve:

Lett volna lehetőségem vágóként elhelyezkedni, de a videózást választottam – Interjú ZsDavval

Az ember akarva – akaratlanul belefut rövidebb – hosszabb videókba, ahol a hazai szférában népszerűnek számító videósok feldobnak egy témát és beszélnek róla, termékbemutatót tartanak, válaszolnak a rajongói kérdésekre, kulisszatitkokat osztanak meg vagy játszanak egy oltári jót miközben bemutatják az adott játék csínját – bínját. Szerintem, ha megkérdezem a 7 – 30 éves korosztályt hogy ki a kedvence biztosan felsorolásra kerül legalább 3 ismertebb név.  Egy nagyon közvetlen, humoros interjút sikerült készítenem ZsDavval, azaz Zsidákovits Dáviddal.

2008-ban csatlakoztál a Youtube-hoz, de egy korábbi interjúban említetted, hogy akkor még nagyon gyerekcipőben járt az egész videózás. Ahogy berobbant a Minecraft-őrület, te szinte azonnal két lábbal álltál bele. Ma már 472 ezer feliratkozód van – mikor kezdett tudatossá válni a videózás és az imázsépítés?

Nem mondanám, hogy valaha lett volna tervezve, hogy tudatos lesz a videózás, csak csináltam, amit szeretek. Videót vágtam és közben jókat szórakoztam a barátaimmal. Viszont mikor befejeztem a középiskolát, elérkeztem a választáshoz, hogy merre haladjon tovább az életem. Lett volna lehetőségem vágónak menni az RTL-hez, de én magabiztosan a videózást választottam. Ha úgy nézzük, akkor ezután vált tudatossá.

 A videózás mellett jutott időd arra is, hogy könyvet írj. Egy három évvel ezelőtti videódban kifejted, hogy alapvetően könyvmoly vagy, és egy nagyon összeszedett véleményt mondtál a nézőknek arról, hogy hol látod a magyar oktatás hibáit – lásd kötelező olvasmányok. Miért és mikor döntöttél úgy, hogy írsz egy könyvet?

A helyzet az, hogy diszlexiás vagyok, ami nagyban megnehezítette az életemet fiatalabb koromban, de még a mai napig is szokott kínos pillanatokat eredményezni. Sokáig nem szerettem az olvasást, mert nagyon nehezen ment, és semmi izgalmat nem láttam benne. Ehhez hozzájárultak az iskolai kötelező olvasmányok, amiket mindig nagyon unalmasnak éreztem, hiszen nem kötött le egyik történet sem. Aztán középiskolában rájöttem, hogy nem csak ezek a könyvek léteznek. Elsőnek azért kezdtem könyveket olvasni, mert érdekeltek a könyvekből készült filmek, szerettem volna megtudni, miért mondja mindenki azt, hogy “könyvben sokkal jobb volt” Aztán más könyveket is olvastam, végül arra jutottam, hogy ha nekem sikerül megírnom egy könyvet, akkor bárkinek. Három könyvet is írtam, melyek közül csak egy jelent meg e-book formájában és egy rendes könyvként.

Úgy gondolom, hogy nagy nyomás van a videós/influenszer közösségen – elvégre folyamatosan új, izgalmas tartalmakat kell gyártani, mellette pedig odafigyelni arra, hogy a tartalom kiknek szól és annak a korosztálynak megfelelő legyen. Ez tulajdonképpen egy igen kiéleződött verseny – ami ma még egy challenge, holnapra már nem biztos, hogy az is marad. Mi a véleményed erről?

Nem hiszem, hogy mindig meg kell lovagolni az aktuális trendeket, hiszen akkor az emberek elvárják ezt tőled, és ezért ki is fordulhatsz önmagadból. Jobb az, ha van egy bejáratott stílusod, ami egyedi és amiatt kedvelnek az emberek, mintsem azért, mert mindig valami trendit csinálsz. Viszont fontos a megújulás és az, hogy mindig friss legyen a tartalom, ne pedig ugyanaz évekig, hiszen akkor beleunhatnak az emberek.

Bár nem tartod magad híresnek, azért népszerű vagy – volt ezzel a kezdetekben gondod, hogy felismertek az utcán, vagy egy-egy rendezvény alkalmával döbbentél rá, hogy mennyi embert szólítasz meg a videóidon keresztül?

Nem gyakori az, hogy csak úgy felismernének. Ha elő is fordul, akkor lepacsizunk vagy csinálunk egy közös képet. Rendezvényeken mindenki nagyon jó fej tud lenni, és emiatt is odafigyelek, hogy mit mondok vagy teszek. Sokan mondták, hogy a példaképük vagyok, amit nem nagyon hiszek, mert csak egy srác vagyok, aki videójátékokkal játszik, nem értem el olyan egetrengető dolgokat még, ami miatt példaképnek kellene lennem.

Említetted, hogy valóban meg lehet élni a videózásból, hiszen ez az a kérdés, amit majdnem mindenki firtat – mindenesetre semmiképp sem nevezhető könnyűnek. Elmeséled egy napod, milyen amikor dolgozol?

Az biztos, hogy nem egyszerű, mert sok mindenhez kell érteni és szépen lassan kialakítani a nézőkkel a kapcsolatot. Viszont fantasztikus, hogy olyan dologból tudok megélni, amit szeretek csinálni. A napjaim nagyon változatosak szoktak lenni, de igazából leírva nagyon unalmasnak tűnnek, hiszen jóformán egy számítógép előtt ülök egész nap. Szerencsére már a barátnőm is csatlakozott, és segíti a munkámat, amivel nagy terhet vesz le a vállamról. Sokat segít a vágásban, e-mailekre válaszolgat és néha még moderálja is az oldalamat.

A magyar youtuber közösségről mi a véleményed? Jóban vagy DoggyAndival, IceBlueBirddel és Jánosik Gergővel is – titeket  a munka is összeköt, de a való életben is barátok vagytok. Na, de összességében kijelenthető, hogy összetartó a magyar közösség, vagy a széthúzás a jellemző?

Én úgy mondanám, hogy olyan ez, mint egy iskolai osztály. Vannak benne klikkek, akik nagyon összetartanak, és vannak benne kirekesztettek, akiket nem fogad be igazán az osztály. Ugyanakkor nem mondanám, hogy a széthúzás lenne a jellemző, ha van is, akkor azt nagyon gáznak szoktam érezni én személy szerint.

A filmrendezés is az asztalod – a MineCinema filmjei a te kezed munkáját is dicsérik. Komolyabb volumenű filmet mikor láthatunk tőled és milyen témában mozognál szívesen?

Egy Minecinemával hónapokig dolgozunk, mind a forgatókönyvön, a hangfelvételeken, az animáláson és a vágáson. Ez körülbelül fél év szokott lenni. Sok idő, de egy rendes filmet megcsinálni még nagyobb munka lehet. Ha valaha is csinálok, akkor az biztosan kis költségvetésű kamaradarab lesz. Már vannak ötleteim, de nem olyan egyszerű megvalósítani egy ilyen projektet. A témája, meglepő módon, inkább misztikus horror lenne, de semmiképpen sem menne át vérengzésbe, csak az atmoszférája lenne félelmetes vagy inkább vicces.

Ha már kultúra – jelenleg mi a kedvenc filmed/sorozatod/könyved?

Az Eredet nagy kedvencem lesz mindig filmek terén. Sorozatból talán a Rick és Mortyt mondanám. Könyvből pedig a Marsi az örök favorit.

A vlogoldaladon számos kirándulásról találtam videókat – Jamaica isteni lehetett! Na, de miért pont Jamaica? Mi a következő úti cél, ha vége a karanténnak?

Nagyon egyszerű a válasz: mert ott még nem jártam.  Amúgy oda kaptunk jó ajánlatot. Idén viszont még kérdéses a karantén miatt, mert egy párizsi utat is le kellett mondanom, szóval nem szeretnék semmit elkiabálni, de hasonlóan egzotikus hely lesz, mint Jamaica.

A karantén eléggé beszólt 2020-nak, de legyünk pozitívak – milyen terveid vannak még erre az évre?

Befejezni az új könyvemet és végre saját házba költözni. Hát neked?

Facebook – https://bit.ly/2Vhnt3N
Youtube – https://bit.ly/2xChai4

További tartalmakért kövessétek a Write Owl by Milia facebook oldalt.

Beküldve:

Erős nőknek erős álarcot!

Nemrégiben láttam egy riportot Csernus Imrével – az erős,karizmatikus nőkről volt szó. A nő c. könyvében már erről beszélt, hogy mennyire „elférfiasodtak” a nők. Mennyire keményebbek a nők, a karrieristák az élre törnek. Még egy nagyon érdekes dolgot mond Csernus : a kell szó használata a kommunikációban a megfelelési kényszer jele. Nade, kinek is és miért is akarunk mi megfelelni?

Csernust idézve, a társadalom neveli ki az erős, független nőket -akik maszkulinná válnak. Ezzel én abszolút egyet is értek : a szociális médián keresztül csak az ilyen nőket „tisztelik” , videóklipek készülnek a thug girl-ökre, akik nem félnek semmitől, akiknek karrierjük, aranyláncuk meg flegmaságuk van. Akik attól érzik jobban magukat, ha a férfi alattuk van – némileg meg is taposva, közölve, hogy többen érnek tőlük. Számtalan dalszöveg szól egyébként erről, ezt hirdetik így nem meglepő, hogy az erre fogékony generáció már ebben nő fel. Olyan ideálokat avatunk fel, akiket szinte példaképként tekintünk szívósságuk miatt. Van baj? Van.

Ez azonban nem állja meg a helyét a valóságban – nem attól lesz valaki erős és határozott, hogy követ vagy épp lemásol egy viselkedésformát, amit lát. Nem attól lesz valaki több, hogy másokat lenéz, vagy épp rajtuk tapos – mondani szokás, hogy nyilvánvalóan mindenki felfelé igyekszik azon a bizonyos létrán, de nem másokból kellene felépíteni a létrafokokat. Ma már egyébként nem meglepően nő nőnek ellensége, így nem számít az sem, hogy „bajtárson” keresztül taposunk.
A feminizmus korszakában, a metoo kampányok idejében, ahol sokan emelnek szót az egyenlőség jegyében, nemhogy nincs egyenlőség de még szerintem kevesebben is törekednek erre. Beszélhetünk esélyegyenlőségről, meg fizetésbeli különbségekről, arról is, hogy mennyi erőszak történik szinte naponta – ezzel kapcsolatban is vannak erős kijelentések, áldozathibáztatás ( ha nem úgy öltözött volna, ha nem úgy viselkedett volna, ha ez és ha az…) meg persze vannak meghurcolások is elég rendesen. Ez elég útvesztőnek tűnik, ellentmondásosnak, így tulajdonképpen egyenes út vezet ahhoz, hogy azt értelmezzük, amit egyszerű : tévéképernyőn erős női ideál, jellemző öltözködési stílus, szöveg = mind lekopizható, kész is a generált határozott és független női kép. De mi van mögötte?

Tegyük fel, hogy aki influencer (nemében teljesen mindegy) felvesz egy egész attitűdöt. Ez mind arról szól, hogyan adja el magát, márkát képvisel, önmaga tulajdonképpen csak egy vászon – az instagramon és például a youtube-on is, olyan képet kell kialakítania magáról, amit a legeslegelső körben lefektetett : ha az utazásokról beszél, akkor természetesen elvárja a követőtábor, hogy ebben a témában ossza meg, hogy hol járt, csináljon vlogot erről, csináljon olyan képeket, amire mások sóhajtoznak. Ezek az elvárások egyre magasabbak lesznek -ő pedig ennek eleget is fog tenni, elvégre ebből (is) él. Aki eddig Hawaiiról posztolt, meg gyönyörű tengerpartokról, nehezen illene bele a körbe, ha mondjuk eljönne a Hortobágyra az olyan szintvisszaesésnek tűnne. De ha a Hortobággyal kezdi és eljut Hawaii-ig, az viszont egész jól néz ki. Nyilván ennek is van egy árnyoldala – több száz vagy ezer követő igényének nehéz eleget tenni. Itt életbe is léphet a cyberbullying, illetve többen kitörnek ebből és őszintén beszélnek arról, hogy egyébként mi is a valóságban a helyzet – ilyenkor két csoportra bomlik a követőtábor : a támogatókra és a leiratkozókra.

Az tény, hogy saját magamból kiindulva én tudatosan építettem fel azt, hogy én márpedig megállok a saját lábamon, nekem nem kell segítség, erős és független, na meg persze határozott nő leszek. Ehhez hozzájöttek olyan külső jegyek is, mint például a tetoválás, a felnyírt haj, az orrkarika. Mind erősíti azt, hogy én márpedig olyan lány vagyok, aki mer más lenni és nem mellesleg „tartani” kell tőle. Úgy 24 éves koromig talán nem is éreztem magam komfortosan olyan nőies ruhákban, amiket egyébként próbáltak rámtukmálni. A ” légy már egy kicsit nőies” számomra felért egy sértéssel, mert nem akartam nőies lenni. Akkoriban az volt bennem, hogy aki nőies, lágy, az könnyen sebezhető, naiv, kirakat és dekoráció mindössze. Számos példa volt előttem azzal kapcsolatban, hogy akit én nőiesként címkéztem fel magamban, azt bizony elég masszívan palira veszik : munkahelyen, családon belül, barátok, pasik, mindenki is. Na ez meg az, amit én nem akarok.
Abban a hitben éltem, hogyha külsőleg kemény vagyok, masszív, amolyan sötét felkiáltójel, akkor az belülre is ugyanúgy hat.

Ezek a külsőségek a sportolásban is megfigyelhetőek – találkoztam már olyan izmos nővel, akinek a kiállásából fakadóan úgy gondoltam, hogy vele nem igazán érdemes packázni, nem az a fajta nő, aki segítségre, gyámolításra szorul. Aztán elég volt elkapni tőle egy-egy gyengébb pillanatát és azonnal levágható volt, hogy ez csak külső. A belső egész más sugall, amit persze ezzel próbált elfedni. Ezt az utat is sokan járják ( nemcsak nők).

A melóhelyen is meg kell felelnünk. A gyerek szülőértekezletén is. Otthon is – hiszen tiszta otthon, tökéletesre polírozott bútorok kellenek. A megfelelési kényszer befészkelte magát a legtriviálisabb helyzetekbe is – gondoljunk arra, hogy egy tinédzserlány mennyit sminkel. Élő példa vagyok, aki még a postáig nem ment el smink nélkül. A smink is egyfajta fegyver, a meztelen arc egyértelműen sokaknál a gyengeséget, az ártatlanságot, a gyermekiességet idézi. Nyilván aki soha nem sminkelt, vagy csak alapszinten és a környezete ezt szokta meg tőle, annak is éles váltás, ha elkezd erősen sminkelni. Ugyanez vonatkozik fordított esetben : az én példám az volt, hogy az edzőterembe nem sminkeltem magam, hiszen úgyis leizzadom és megkérdezte tőlem valaki, hogy egyébként beteg vagyok-e, vagy miért nem sminkelek, egy kicsit úgy összhatásilag jobb lenne. Ez volt a mondandója lényege én pedig eléggé frusztrált lettem ettől az egyetlen mondattól – teljesen jól éreztem magam smink nélkül addig a pontig. Onnantól kezdve a megfelelési kényszer eléggé rádolgozott arra, hogy dacolva a smink elfolyási sebességével, bizony abban edzettem. Pár hónap múlva dobtam a fenébe ezt az elvet – nem attól lesz valaki nőies, hogy az edzőterembe teljes sminkben jelenik meg. Aki ezt így szeretné, rendben van. Én nem – én nem akarok megfelelni ennek. Ez a pont volt az, mikor rájöttem, hogy a megfelelési kényszer ( amin egyébként terápián dolgoztam intenzíven!) már eldobható tényező az életemben. Átértékeltem, hogy nem azért járok edzőterembe, hogy ideákat kergessek, az egészségemért teszem. Smink nélkül is kimehetek az utcára, nem kell, hogy érdekeljen mások véleménye.  A „kell”-eket átírtam ” ha szeretném”-re.

És itt jön az eddigi történet lényege : lehetek erős, független, határozott, miközben nőiesen öltözködöm, szépen sminkelem magam. Élhetek a munkahelyemnek, lehetek karrierista, de mindeközben meg lehet találni az egyensúlyt : megállok a lábamon egyedül, de jó, ha van mellettem egy társ. Nem függök tőle, nem támaszkodom rá teljes mértékben, nem várom el tőle, hogy oszlopom legyen – tegye azt saját szándékból, ne a társadalmi és személyes elvárások miatt. Akkor is erősnek aposztrofálhatom magam, ha egyébként végigsírtam három éjszakát, mert lelkileg megviselt valami. Nem a külsőségektől és felvett attitűdtől vagy öltözködési stílustól leszek erős : attól leszek az, ha mindeközben megtudom őrizni az érzelmi egyensúlyomat, tudom, hogy mikor kell segítséget kérnem, hogy a lelki egyensúlyom meglegyen. Nem félek kimondani, hogy most van az a pont, amikor kell a segítség – nem félek az érzelmi intelligenciám fejlesztésétől.

„Boldognak lenni vagy annak látszani, az nem mindegy.” ( Csernus Imre)