Címke: életvezetés

Ma már bárkiből lehet coach – de sosem voltam biztos abban, hogy miben különbözik a pszichológus a coachtól. Nyilván, papírban, tudásban, orientációban, de a cél számomra közös volt : adott egy kliens, akinek segítségre van szüksége, hogy tisztábban lássa honnan hova tart.  Nagy Bea, life coachcsal beszélgettem.

Beával egy véletlen folytán kezdtem el beszélgetni és kiderült, hogy coach. Szinte azonnal lecsaptam a lehetőségre, hogy beszélgessek vele erről, hogy kiből és hogyan lesz coach. Én laikus és kissé szkeptikus is vagyok a témában, tehát kézenfekvő volt, hogy Beát megkérdezzem, mi az ő szemszöge.
Az ő története egyszerűbb, mint hittem – adott egy jó könyv, egy véletlen találkozás ezzel a könyvvel és a felismerés, hogy szeretne segíteni az embereken. A könyv egyébként Braskó Csaba-Múzsa c. kötete volt. Bea ennek kapcsán kezdett el komolyabban foglalkozni a gondolattal, hogy miként lehetne valakinek a lehető legnagyobb és legegyszerűbb segítséget adni – így talált rá a coach képzésre.

Bea rávilágitott arra, hogy egy coach nem tanácsot ad, tehát nem fogja megmondani, hogy tedd az ikszet ide, vásárold meg azt, menj el ide vagy oda. Meghallgatja az adott élethelyzetet, körbejárják a témát és olyan nézőpontra világít rá, amelyre esetleg a kliens nem képes. Ez egyébként nagyon is kézenfekvő – a legtöbb esetben, ugye aki benne van a helyzetben képtelen más szemszöget megvizsgálni, hiszen a sajátjában ragadt. Egy kivülálló láthat olyan összefüggéseket, vagy éppen megoldásokat, amiket az adott ember nem. A fától az erdőt effekt.  Nem mondom, hogy nincs hasonlóság számomra  egy jó coach és egy jó pszichológus között; viszont való igaz, hogy egy pszichológus mélyebbre ás, nem csak egy adott élethelyzetet vizsgál meg, hanem a múltba visszanyúló gyökereit is illetve azt, hogy a jelenre / jövőre milyen hatással van. Ez egy komplexebb dolog; a coach az én szemszögemből egy baráti beszélgetés egy jó kávé mellett, ahol egyszerűbbnek hat kisakkozni a lehetőségeket. Kicsit olyan, mint mikor a fiatalabb az idősebb segítségét, meglátását kéri egy adott témával kapcsolatban. Az idősebb megoszthatja az élettapasztalatát, rávilágíthat a fiatalabb jelenlegi helyzetére, annak sarkalatos pontjaira, választási lehetőségeire. Ezek a beszélgetések szerintem kiválóak arra, hogy felgyújtsák a kislámpát a fejtető felett, elinduljon egy folyamat, aztán tulajdonképpen a kliens megteszi az első lépéseket.

Ha az ügyfelekről kérdezem, vegyes a felhozatal : főként önbizalomhiánnyal,karrierrel és önmegvalósítással keresik meg Beát. Ez nem meglepő, ebben van hiány. Nők / lányok zöme az Elle vagy a Marie Claire hasábjain keresi az önbizalmát, neadjisten néha tinderen is. Esetleg a baráti-családi körben, az alá-fölé rendelt kapcsolatok kialakításában, az örökös én „jobb vagyok, én jobbat érdemlek” körök futásában, aminen rendszerint az a lényege, hogy ha valakit lentebb nyomok, én elméletileg fentebb kerülök. Vagy nem.
A karrier és az önmegvalósítás ritkán jár kéz a kézben, szóval ez sem meglepő, hogy az emberek többsége nem ott dolgozik,ahol szívesen teszi, hanem ahol pénz van. Ez a szomorú igazság. Lehet vállalkozni, de ahhoz is kellenek alapok, néha az egész folyamat többe kerül,mint maga az ötlet. Nehéz társakat találni, de ha meg társakat találunk, nehéz megválogatni, hogy kivel érdemes egy közös vállalkozást elindítani. Sok szempontból körbejárható ez a téma, de egy szó,mint száz az önmegvalósítás a nők szótárában hol elől van ( karrierista) hol hátul ( családanya); csak hogy a tipikus sztereótípiákból szemezgessünk. A fiatal diplomásoknál meg szerintem összepárosítható az álmodozással – nekem ezernyi ötletem volt,minden egyes iskola elvégzésével. Nem adtam fel őket, mondjuk úgy, hogy mellőzve lettek. És ez a legnagyobb baj.

Bea, ahogy fogalmaz keretet ad a beszélgetéseknek. A kedvenc része az, amikor a beszélgetés során maga az ügyfél az, aki kimondja azt a megoldást, amire eddig nem gondolt. Ebben talán az a szép, hogy tulajdonképpen mindenkiben ott van a megoldás – csak nincs platformja, ahol ő maga rájöhet ezekre. A mai rohanó világban türelmünk a legkevesebb. Ami igazán megfogott, mikor Bea arról beszélt, hogy nincs értő türelem és értő figyelem a mai világban. Meghallgatjuk a másikat, hogy reflektáljunk a saját életünkből – magyarán várjuk a sorunkat, hogy mi öntsük a bilit. Vagy megkérdezzük, hogy van – aztán nem érdekel a válasz és már egy teljesen más témából szemezgetünk. Az udvariasságot,illemet összemossuk valami mással : megkérdezem, hogy vagy, mert ezt így illik, de nem érdekel, mert nem tudok / nem akarok mit kezdeni a másik problémájával, nem akarom, hogy érdekeljen.  És itt visszautalnék arra, hogy a nők sajnos nem egymás koronáját igazgatják, hanem leverik a másikét, tisztelet a kivételnek.

Hiszem, hogy egy-egy csajos beszélgetés, kiváló alkalom lenne arra, hogy meghallgassunk mindenkit, ítélkezés nélkül ( talán ez a legnehezebb…?), nyíltan elmondja, amennyit el akar mondani és mindenki reflektáljon az elmondottakra, hogy a kérdező is érezze, hogy valóban van visszacsatolás, és a hallgató nem csak hallgat, hanem gondolkozik is közben. Mindenki sorra kerülne – lehet kevesebb kávé, alkohol,édesség fogyna, mint egy átlagos csajosbulin, de több megoldás születne az élet egyszerű vagy kevésbé egyszerű problémáira is. Nyilván, a döntést nem a hallgatóság fogja megtenni, csak rávilágíthat arra,hogyan lehetne…

Ha ennél személyesebbre vágytok, keressétek bizalommal Nagy Beát! 🙂
Facebook