Szeretem a TED Talkokat, mindig találok érdekes témákat, amik néhány perc alatt is egy nagyon jó gondolategyveleget indítanak el bennem. Most épp egy 3 évvel ezelőtti, Lakatos Márk TED Talkba futottam bele, amely – miről másról? – a divatról, az öltözködésről, a genderfluid nemsemlegességről szól. Ez a téma nagyon vékony jégréteg, hiszen a társadalommal csínján kell beszélni ezekről, mert főként néhány nemzetnél ez egy igen fájdalmas téma. Hiszen a férfi katonásan maradjon férfi, maradjon abban a szerepben, amit a társadalom kijelölt számára, feleljen meg azon követelményeinek, pont úgy, ahogy a nő is a rá szabott szereppel.
Az uniszex öltözködés, az androgün megjelenés számomra körülbelül olyan 2014 körül vált világossá – akkoriban voltam végzős a divatiskolában, jobban kinyílt a szemem, és jobban ráálltam ezekre a dolgokra. Hozzá kell tennem, én alapból nyitott szemléletű vagyok, számomra jobban dukáltak mindig a fiúsabb, férfiasabb darabok, mintsem a nőiek. Nagyon egyetértek Márkkal, hogy az öltözködésünkkel szavak nélkül beszélünk, és nem mindegy, mit akarunk kommunikálni az első pillanattól fogva.
Maga az androgünitás, uniszex darabok megjelenése a piacon, szerintem abszolút nem gond, sőt – ebben van valamiféle semlegesség, egyenlőség. Ha magyar példát akarok erre hozni, mert miért ne, akkor ezt a fajta semlegességet szüleink iskolaköpenye hozta be – ahol mindenki ugyanazt viselte és nem lehetett más. Ezt azért nem tartom ilyenformán bajnak, hiszen gyerekként és főként tinédzserként is szerintem futottunk bele olyanba, hogy a márka mondja meg, ki vagy. A márka tesz emberré, élő reklámfelületté, azt közvetíti, hogy te bizony képes vagy egy bizonyos körhöz tartozni=van pénzetek. Ez pedig éles vonalt húz, sok vitára ad felületet – hiszen maga az ember személye, értéke nem mérhető ruhadarabokban.
Ha pedig ezt az uniszex divatot nézem, valahol nekem az is eszembe jut, hogy teszünk a felesleges vásárlás, pazarlás ellen.
Márk a Z-generációt mutatja meg, akik befogadóbbak, gendersemlegesek, ahol eltűnnek a nemek közti éles különbségek. Nagyon jól rámutat, hogy Jung szerint a nőben él a férfi, a férfiban pedig a nő. Ezt a férfiak javarészt elnyomják magukban, mivel ez nem elfogadott, hiszen a melegeket, lányosabb heteroszexuális férfiakat megbélyegzik – míg a nők, ha előveszik a férfiasabb oldalukat, főként azért, hogy az élet bármely területén komolyabban vegyék őket (ez megint egy jó utalás Márk részéről, hogy míg a nők bele szeretnének lépni a férfiak cipőjébe, addig a férfiaknak eszük ágába sincs női cipőbe lépni, mert látják azt, hogy a női szerep alulértékelt), akkor azzal szembesülhetnek, hogy „elijesztik” a férfiakat maguktól, hiszen egy keményebb fellépésű nővel, akinek saját gondolatai, éles véleménye és meglátása van, azzal nehéz bármit is kezdeni. Ezek a tradicionális szerepekre értendőek – egy férfi mindig férfi szeretne maradni, és a tradicionális értelemben nála van az erő, a kormány és az irányítás joga is. Bár most Papp Ádám írása jut eszembe, aki arról ír férfi szemszögből, hogy a férfiak nem bólogató kutyát szeretnének a nő személyében, én ezzel nem biztosan értenék egyet – mondjuk úgy, hogy vannak olyan férfiak (főként a 40 éves korosztályig), akik már az apjuktól látott sablonokkal nem élnek, ahol az asszony neve hallgass otthon. Oké, most jöhet az, hogy nem minden apa volt ilyen – ez tény. De az én elméletem szerint, azok az apák nem voltak olyanok és nem olyanok ( akár az 50-60-70-es korosztályból) akiknek az apja volt az élő példa, hogyan ne viselkedjenek. Ez szerintem visszavezethető, hogy ha nem az apa, akkor a nagyapa, vagy ha nem a nagyapa, de a dédnagyapa volt a ludas a témában, és valahol megszakadt ez a láncolat – most lehet, hogy sok férfi hördül fel, hogy általánosítok, de ha végignézünk egy családfát, biztosra veszem, hogy találunk legalább egy férfit, aki annyira sarkosan tekint a nőkre, hogy előjön az a fajta képlet, amiről fent beszéltem, hogy a nőnek hol a helye és mi a dolga.
Visszakanyarodva, a végső gondolat Márktól szintén fontos üzenettel bír – jó lenne ha a jövő androgün volna abból a szempontból, hogy elfogadjuk egymást, ahol nem számít, hogy mi a nemed, hanem az, hogy milyen ember vagy. Mert az sokkal fontosabb.
Engem kifejezetten érdekelt már középiskolás korom óta (ahol előszeretettel hordtam nyakkendőt, inget, mellényt, farmert, mintsem ruhákat vagy szoknyát, példának okáért), hogy mitől lesz valaki nőies, vajon csak a ruhák tehetnek róla? Pont úgy, ahogy ha valaki kivágott felsőt hord, sokat mutató darabokban flangál, akkor az egyenesarányosan lekurvázható?
Én a mai napig hangulatból öltözök reggelente – nekem, a személyiségemnek, a megjelenésem ad egy keretet. Amiben nem érzem jól magam, nem veszem fel, mert az kihat az egész napomra, viselkedésemre és megnyilvánulásaimra is – egy ideig erőltettem családi elnyomásra ezt a „miért nem vagyok nőiesebb”-témát, de aztán évek múltán el is engedtem. Ha valaki nőiesnek akar látni, annak fog – mert túl tud látni a szokásos berögződéseken. Egy időben orrkarikám volt, tetoválások díszítik a testem – ez férfias akkor? Ha cargonadrágot hordok, a baseball sapkát pedig fordítva, miközben van rajtam egy leheletnyi smink, mellette pedig összhang tanúskodik az öltözködésemről, akkor mi a helyzet velem, nőies vagyok vagy férfias?
Izgalmas kérdésnek tartom a divat, a nőiesség, férfiasság, önkifejezés, önazonosság köreit egy témán belül. Mindenesetre nézzétek meg a videót, aztán ha úgy érzitek, adjatok hangot a véleményeteknek, mert kíváncsian várom!
A jobb oldali vagyok én, mellényben, 2013-ban.
Csak a fent említett példa miatt. ( smiley)