Fenyő Lujzára teljesen véletlen figyeltem fel – voltak mondatai, amik napokra megragadtak bennem, aztán azt vettem észre, hogy várom, mikor lesz új posztja. Minden bejegyzésében találtam valamit, ami elgondolkoztatott: olyan képeket fest az olvasói elé, amit kevesen. Tudatosan, okosan építi fel azt az imázst, ami egyébként nagyon is illik hozzá.
Öröm volt vele interjút készíteni.
Nagyon egyedi látásmódod és közlési formád van. A szövegeid mind filmszerűek. Tudatosan készíted őket így?
Anno a szerepjátékos időmben nagyon sok formai és tartalmi kísérletezésre volt lehetőségem, az ott megtanult dolgokat szívesen használom fel és építem be őket a szövegeimbe, igyekszem a saját stílusomnak megfelelően tálalni mindent. Szeretem, ha gördülékeny és olvasmányos egy-egy írás, ha az olvasó bele tudja élni magát, és ott van a versben, úgyhogy igen, nevezhetjük tudatosnak.
Mióta foglalkozol írással, honnan jönnek az inspirációk, miként készülnek a szövegeid?
Írással körülbelül hat éve foglalkozom komolyabban, eleinte fantictionökkel és blogos sztorikkal kezdtem, aztán jött egy regényírós időszak – ezt nagyon fontos mérföldkőnek tekintem, rengeteg olyan emberrel sikerült találkoznom ekkortájt, akiktől sokat tanultam ezen a téren, és a mai napig hálás vagyok nekik, ezután fórum alapú szerepjátékozásba kezdtem. Ez volt az, ami hatalmasat lendített rajtam, ahol igazán kreatív emberekkel írhattam együtt, és úgy hiszem, itt alakult ki igazán a stílusom. Az inspirációt többnyire szavak adják, vezetek egy listát, ahova a szerintem hangzatos, különleges, szépen csengő szavakat gyűjtöm. Sokszor nyúlok ezekhez képalkotáskor például, és elsősorban arra törekszem, hogy a lehető legszebben tálaljam a szöveg mögötti gondolatot. Tényleg úgy gondolom, hogy az irodalom elsődleges céljai közé tartozik a gyönyörködtetés, és ezt igyekszem átadni én is. Maguk a szövegek elég gyorsan készülnek, volt egy hosszabb kihagyásom, és most rázódom még csak vissza az alkotási folyamatba, így vannak napok, amikor nem is megy az írás. Viszont ha odaülök hozzá, akkor egy ilyen kis fél órás session alatt két-három hosszabb szöveget egyből meg tudok csinálni. Persze segít, ha egyedül tudok lenni ilyenkor, és általában mindig hallgatok valamilyen zenét — többnyire teljesen más hangulatút, mint az aktuális vers.
A természet, vadállatok, madarak – ezek visszatérő motívumok. Hogyan kapcsolódik ez össze veled? Van ennek valamiféle tudatos/szándékos háttere?
Én magam falusi lány vagyok, a gyerekkori otthonom kertje már szinte belelógott az erdőbe mögöttünk, és reggelente mind a mai napig együtt nézzük az őzeket a nagypapámmal, ha tehetjük. Az, hogy a természethez ilyen közel nőttem fel, hatalmas szeretetet váltott ki belőlem az állatok, növények iránt, szóval az ilyesfajta motívumok használata abszolút tudatos, ezekhez bátrabban nyúlok, és úgy gondolom, hogy iszonyat hangulatossá, különlegessé lehet tenni az ehhez kapcsolódó képekkel egy-egy szöveget. Elvégre egy mindenki számára elérhető, mindenki által ismert dolgot – vagy ugye ez esetben helyszínt/életközösséget – használsz fel, és egy csavarral mégis teljesen újjá teheted számukra.
Szeretem, hogy az Instagram-oldalad letisztult, finom, nőies – az arany, a fehér szín, a minimalizmus itatja át. Kicsit Lana del Rey stílusára emlékeztet 🙂 Miért így hoztad össze?
Köszönöm!:) A fehér és az arany személyes kedvencem, számomra a letisztultság és a finomság mellett tényleg az ízlésesség és az arannyal belecsempészett nemesség miatt olyan imponáló, úgy érzem, illik a szövegeim hangulatához is. Szerettem volna, ha esztétikus külsőt kap az oldal, amúgy is nagyon rendszerető vagyok, és úgy gondolom, rengeteget elárul az emberről az, hogy hogyan prezentálja a munkáját, tehát egy igényesen kinéző feedbe én is szívesebben beleolvasok, mint egy összecsapott rendszertelenbe. Ez a tipikus „ne ítéljünk meg könyvet a borítójáról” mondás persze szépen hangzik, és sokszor előfordul, hogy igaz is, de hazug lennék, ha azt mondanám, hogy nem a külső az egyik legmeghatározóbb része ennek az egésznek, főleg Instagramon, ami eleve egy képeknek létrehozott platform.
Nagyon érzékeny témákat feszegetsz, ami ritka jelenség a mai kor instapoetjei között – transzgenerációs hozadékok, szabadság és önmagunk keresése. Nehéz témák ezek – és legfőképp nehéz úgy hozzáérni, hogy mások is értsék. Ahogy már egyszer beszélgettünk erről, nem mindenki tudja értékelni ezeket a falatokat – van akinek száraz. Mennyire tartod fontosnak, hogy ezekkel a témákkal foglalkozz?
Alapvetően úgy állok neki a szövegeknek, hogy fogalmam sincs, hova fogok kilyukadni a végén, és nem tudom, hogy fog-e szólni egyáltalán valamiről, mert sokszor van, hogy csak sodródom, és csapongok témák közt. Nem tartom magam egy kifejezetten sokat látott vagy sokat tapasztalt embernek, és nem szeretem, ha valaki olyan dolgokkal kapcsolatban akar bölcs lenni, amihez köze sem volt az élete során. Igyekszem azokhoz a problémákhoz nyúlni, amikkel szembesültem már és átéltem őket, és persze, fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, írjunk ezekről a dolgokról, mert főleg az a korosztály, akiket igazán elér és megmozgat az Instagram, nagyon bonyolult időszakban kell, hogy felnőjön, és ha ennyivel is csupán, de talán segíthetünk nekik. Az önmagunk keresése pedig szerintem egy olyan általánosnak nevezhető probléma, amin mindenki átesett-átesik-át fog esni. Nyilván például a transzgenerációs hozadék, a különféle traumák nagyon óvatos megközelítést igényelnek, én személy szerint igyekszem a legfinomabban felhozni őket, körbeültetni őket szóvirágokkal, hogy tompítsák kicsit azt a nagyon is valós problémát, ami sokak életében jelen van. Nem vagyok egy ilyen nullhuszonnégyben motiváló gondolatokat meg Coelho-idézeteket köpködő valami, tehát én tényleg megértem a szomorúságok legtöbbjét, és azon vagyok, hogy ha mások elolvassák egy-egy szövegem, akkor azt mondják magukban, hogy hé, ez a csaj megért engem, már egy kicsit kevésbé vagyok egyedül.
Mitől jó számodra egy vers?
Igazán szó-szerelmes embernek tartom magam. Ha egy szövegben számomra új, szépséges képek vannak, az már elég erősen garantálja, hogy imádni fogom. Szeretem az őszinte verseket, amik nyersen fogalmaznak, szeretem, ha valami rendesen belemarkol a szívembe. Vagy ha elfog a nosztalgia, miközben olvasom. Egyébként meglepődtem, amikor egymás után fedeztem fel a jobbnál jobb instaverses oldalakat, rengeteg új kedvencet avattam közülük, és több is jár éppen a fejemben a kérdés kapcsán. Nagyon tehetséges alkotók vannak itt, és alig várom, hogy tovább kápráztassanak.
Ha van példaképed akár írásban, akár más alkotási formákban, ki az és miért?
Hm, példaképet nem tudnék megnevezni, szeretném a saját körülményeimből és lehetőségeimből kihozni a legtöbbet. Írás terén nagyon szeretem a kortárs költők legtöbbjét, Simon Marci és Tóth Réka Ágnes 5mondatok oldala zseniális, és inspiráló, illetve Petri György szövegei nagyon közel állnak hozzám. Külföldi szerzők közül Rabindranath Tagore Növekvő Hold című verseskötete az, ami már Skóciát is bejárta velem, egyszerűen imádom, számtalan szóképhez merítettem ihletet a szövegeiből. Illetve van egy könyv, amit egy számomra nagyon fontos személytől kaptam, tussal rajzolt képek és mondatok vannak benne (Charlie Mackesy: The Boy, The Mole, The Fox and The Horse), sírtam rajta. Nagyon szép, és különösen motiváló ebben a felfordult világban.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Szeptemberben kezdem majd az egyetemet – nagy valószínűséggel megtalálható leszek a BTK épületei között –, közben vágom a centit a nyaralásig, és jó lenne külön albérletbe költözni. Az irodalom területén őszintén szólva nincsenek terveim egyelőre, sokat kell még csiszolódnom, megtalálnom a számomra legmegfelelőbb műfajt, nem akarom elsietni. Azért ha úgy hozná az élet, hogy sikerülne egy kötetnyi minőségi verset összehoznom, mindenképp szívesen látnám nyomtatásban.
„Hát ezért repülnek el rögtön a fecskék, ha jön a vihar. Nem az esőtől félnek, csak nem tudnak mit kezdeni a bánattal” Ez a sorod nagyon megfogott, több okból is. Úgy látod, mindannyian fecskék vagyunk mi emberek? És valóban nem tudnánk mit kezdeni a bánattal?
Amikor ezt a sort írtam, bevallom, nem gondoltam rá, hogy ez így is értelmezhető, de belegondolva teljesen helytálló, igen. A szomorúság nagyon kétélű az én tapasztalataim szerint, vagy rávesz, hogy végre megtegyél valamit, vagy hetekre-hónapokra cselekvésképtelenné válsz miatta. Sokan nem tudunk mit kezdeni a bánattal, többek között én sem. Ha kisírom, nem múlik el, ha leírom, nem múlik el, ha beszélek róla, akkor inkább másról beszélek. Ha látom, hogy valami rosszra fordul, vagy érzem, hogy nem lesz jó vége, nem várom meg, amíg elér és kiteljesedik, inkább leszek én az, aki előbb elmegy. Szerintem az emberben alapvetően is benne van ez a fajta menekülési ösztön, a problémák kikerülése, az, hogy senki sem akar bőrig ázni, úgyhogy inkább elrepül, mint a fecske. Szóval igen, szerintem a bánat pont annyira idegen anyag a szervezetünkben, mint amennyire természetes és az élettel járó – nem tudunk mit kezdeni vele.
Ha érdekel Fenyő Lujza Instagram-oldala, akkor bátran kattints IDE és kövesd!
Papp Ádám legújabb kötete, a Blues az úton nemrégiben jelent meg.
Hogyan lesz valakiből textiltervező? Gondolom rengeteg kísérletezés, rengeteg tanulás és szorgalom árán – de meséld el te a sztoridat! 