A mindfullness egy mostanában igazán felkapott, mondhatni trendi szó. Szerintem erre már komplett kurzusok is vannak, hogyan éljük meg az életünket jól, hogyan legyünk tudatosan boldogok és társai. Ehhez még hozzájön egy tucat könyv,egyéb online összefoglaló – magyarán ma igazán divatos fejben is otthon lenni.
Nekem ettől személyszerint herótom van. Leszögezném, ahogy a finneknél, a svédeknél és más nemzetiségeknél is, imádom, nagyra értékelem,hogy átélik a mindennapokat és nemcsak megélik őket. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy akinek igénye van rá, vagy úgy érzi lát benne fantáziát igenis menjen el kurzusokra, tanuljon meg többet magáról, legyen sokkal ‘befelé figyelőbb’. A gond az ezzel a nagy promozással meg életstílus felvezetéssel, hogy nekem úgy hat, mintha egy ruha lenne, amibe bárki belebújhat ha van kedve / pénze. Aztán majd jön egy másik hullám, és akkor azt vesszük meg és az vesszük fel.
Nekem nagyon adja, a Slow Budapest dolog is – rákerestem a térképükre, számos helyen jártam, amit ők megjelöltek, mint lelassuló pont. Csinálom a hétvégi ‘telefonmentes’ detoxomat, sőt, vannak napjaim, amikor még a laptopom közelébe se megyek. ( pl. a tegnap estém, mikor órákon át társasoztunk a párommal a legújabb szerzeményünkkel) Nem tudom érthető-e, hogy maga ez a mindfullness nem csak egy adott intervallumra kivetíthető mozgalom, amibe csatlakozhatnak az emberek, hanem valós életfelfogás, szemléletformálás, amit szívvel-lélekkel érdemes csinálni – elvégre pont ez a lényege! Merthogy teljes egészében megváltoztatja az ember felfogását, a hétköznapokhoz kötődő gondolatait, a boldogságot, mint fogalmat forgatja át az emberben. Meglátásom szerint helytelen és közhelyes is egyben, hogy a boldogságot címkézni kezdjük, szépen becsomagoljuk, dekoráljuk aztán meg jól eladjuk, mint egy megvásárolható örökéletű pakk, amit néhanapján úgy a vevőnek ki kellene bontogatnia, hogy hahó én boldog vagyok.
Még a középiskolai éveimben merült fel bennem az a gondolat, hogy a boldogság, hát az nem állandó. De ezzel az égvilágon, belátom, nincs is gond. Aki folyamatosan boldog, az élet minden egyes adott percében, az valahol meglátásom szerint, nem teljesen őszinte. Az ember lehet hálás, lehet jókedvű, lehet kiegyensúlyozott – de boldog? Folyamatosan? De ez nem is gond, ha nem sikerül. Elvégre mindig van okunk arra, hogy jobb legyen a kedvünk, örüljünk valaminek. Számomra a boldogság olyan, mint egy konzerv. Van szavatossága, jól meg kell ízlelni, át kell forgatni magunkban, de nem lehet örökké tartogatni a „jobb” napokra. Ugyanez van a szomorúsággal – nem lehetünk állandóan szomorúak. ( nyilván itt megemlíteném azt, hogy aki volt már depressziós, ült abban a bizonyos gödörben, ezzel az állításommal rohadtul nem fog egyetérteni, sőt.)
Két tetoválásom is van ezzel kapcsolatban : az egyik tulajdonképpen azt fejezi ki, hogy hálás vagyok, amiért mindig kapok az élettől leckéket. Lehet, hogy amikor épp a lecke elején járok, akkor minden vagyok, csak hálás nem, de amikor visszatekintek, rájövök, hogy mi miért történt és miért én kaptam ezt. Nem tudom pontosan hol és hogyan olvastam egy nagyon találó gondolatot hogy Isten csak annyi terhet rak egy ember vállára, amennyit az elbír. Nem tartom magam vallásosnak, de ezzel mélyen egyetértek és eszerint látom az előttem és a hátam mögött levő történéseket. A másik tetoválásom egy koreai zenészhez köthető, egyetlen mondat arra vonatkozóan,hogy az életemben nincsenek határok. Ez egyrészt a függetlenségemet, a szabadsághoz kötött ellenállhatatlan vonzódásomat és azt is jelenti,hogy nem lehet mindig csak rossz valami, hanem lehet jó is. Jót követhet rossz, rosszat jó.
A Mindfullnessre visszatérve: bár lehet, hogy sokan már ismeritek, én mindenképp bemutatnám a Year Compass-t. (link) Ez a napló abban segít, hogy értékeld az előző évet, átgondold, hogy mit is köszönhetsz neki és szépen, a magad tempójában le is zárd. Ezzel együtt, a lezárás, mint tudjuk, minden vég valami új kezdetét is jelenti, így a következő évet is ebben a zen-tudatban tervezheted meg. Szerintem zseniális, évek óta csinálom és minél inkább érettebb vagyok ezen a téren, annál jobban átlátom, mennyire jó is ez a tervezgetés, ugye a mindfullness. Az igazi flow és slow élményt egyaránt garantálja, hiszen egyszerre figyelsz belülre csendesen és pörögsz fel agyban a terveidet illetően.
A másik dolog, ami szintén a mindfullness-hez köthető, ugye a self-care, vagyis az önmagaddal való törődés. Az itt-és-most megélése, ami kizárja a stresszt, a szociális média kisördögeit, támogatja a spontaneitást, a hála és az öröm valós megélését. Erre kifejezett gyakorlatok vannak, feladatok és a többi és a többi. Szerintem ez mindenkire egyénre szabott : nekem egy jó könyv, tea, vagy írás teszi mindfullnessé az állapotot,amikor megélem, hogy itt és most minden jó. Dehát ugye kinek mi – ez is gyakorlás, önfigyelés kérdése. Nem kell gurunak lenni, vagy nem kell súlyos pénzeket költeni arra, hogy megtaláld a lelki békét, a tudatos harmóniát – a legegyszerűbb talán az, ha kikapcsolsz mindent és hallgatsz magadra, meg a belső hangra. Hogy neked mi a jó.
Nem attól lesz valaki abszolút mindfullness, hogy csinál fotókat instagramra, amikhez hozzáteheti a #mindfullness #positivemind #positivevibes hashtageket, hogy eleget tegyen a kor emberének digitális igényeinek. Ezek a tökéletesre szerkesztett, néha valóban beállított, legtöbbször jógával, meditációval összekötött pr-képek meglátásom szerint arra valóak, hogy aki nézi őket, lepje el a sárgairigység, hogy neki ez nem megy. Szerencse egyébként, mert ha mindenkinek menne, ezer pr-os és marketingesek országa lennénk. ( bár lehet, hogy azok is vagyunk…).
Eleve ha valaki meditál, minek fotózza le? Motiváció gyanánt? Nem tudom. Nem hinném, hogy valakit lázba hoz, ha látja, hogy a másik tökéletesre meditálta magát egy fotó erejéig, de hazudtoljatok meg nyugodtan 🙂
„…Mindannyian csak turisták vagyunk ezen a bolygón. Senki nem él itt örökké, legfeljebb egy évszázadot maradhatunk. Így aztán, amíg itt vagyunk, jobb ha megpróbálunk értelmesen, hasznosan élni, jó szándékkal lenni egymás iránt…”( Tendzin Gjaco)