Pénzenergia és élményorientált hétköznapok

A pénz és az emberiség története elég régre nyúlik vissza – egyik kedvenc idézetem a pénzzel kapcsolatban Bob Marley-től származik, miszerint a pénzért nem vehetünk életet. Mióta dolgozom és átlátom, hogy mennyi mindenre kell költenem, máshogy állok a pénzhez : eleinte a felnőttek „játéka” volt, könnyűnek tűnt gyűjtögetni és abból megvenni apró dolgokat, ma már viszont fontosnak tartom, hogy ne a pénz uralkodjon a mindennapjaim felett. Miről is beszélek?

Higgadtan bánni a pénzzel szerintem nem lehetetlen, de tény, hogy az első fizetéshez kapcsolódó mámort nehéz überelni. Bár szakmám szerint divattervező vagyok, így evidensnek tűnhet, hogy ha ruháról van szó, akkor kis túlzással, de szórom a pénzt : ez azonban abszolút nincs így. Nem mondom, hogy nem esek abba a csapdába, hogy ” mert megérdemlem” vagy épp abba az örökérvényű kifogásba, hogy ” nincs mit felvennem” – ezek az érvek minden hónapban előjönnek, de nem mindegy, hogy hol vásárolok és mennyiért. A pénzhez fűzödő viszonyom labilis : vannak napok, amikor elhiszem, hogy nélküle is lehetne boldogulni vagy legalábbis minimális befektetéssel „csodákat” lehetne elérni, máskor pedig kerek perec belátom, hogy ez így nem működik.

Azt a klisét szerintem mindenki hallotta már, hogy az élmény megfizetethetetlen – a naplemente, egy mosoly, egy elkapott pillanat. Ez mind szép és jó, nagyon idealisztikus elképzelés, de a valóságban igenis kell rá költeni, hogy ezek az élmények generálódjanak : semmi sincs ingyen, kellenek minimális befektetések is. A minap beszélgettem az egyik kedves kolleganőmmel, aki elárulta, hogy bizony ő sátorozva élvezte Görögország csodálatos kultúráját, sőt, túrázni is szokott menni ide-oda. Elámultam a merészségén, miközben szöget ütött a fejemben az, hogy lowbudget módszer bárki számára elérhető lenne – ha tanítanák hogyan tegyük. Számomra ez nagyon izgalmas terület,mert szeretnék világot látni, élményeket generálni szóval ezzel az apró beszámolójával ajtókat kezdett el nyitogatni bennem.

Itt visszautalnék Marley idézetére, miszerint az élet = élmények sokasága. Nagyon lelombozóvá válik abba belegondolni, hogy a havi számlák mellett sokaknak nincs lehetősége arra, hogy kiránduljon, nyaraljon vagy csak egyszerűen elmenjen egy koncertre. A spórolgatást és a kuporgatást megelőzi a hosszas fejszámolás, sok esetben lemondásokkal is jár egy-egy élmény megszerzése. Valamit valamiért alapon, mondhatnánk. Számomra is abszolút hangulatromboló az, hogy a pénz meghatározza a napjainkat, a személyiségünket, a titulusunkat és a többit is – mert ezt generálja a társadalom. A pénzen vásárolt státusz szimbólumok kellenek ahhoz, hogy ebben a felszínes légkörben értéket képviseljünk. ( már akinek.) Erre azok a példák jutnak eszembe, hogy karácsonykor, nyáron és diplomaosztók idején szokott az a hobbitevékenység létrejönni, hogy posztoljunk minél többet a facebookra arról, hogy 1. mit kaptunk karácsonyra és milyen értékben 2. nyáron hol voltunk nyaralni -itt főként kiemelném a pálmafás, gyönyörű tengerpartokat 3.diplomaosztóra megintcsak mit kaptunk.
Ez egyszerre bosszantó, hiszen egy átlagember szemével ez nem több, mint polgárpukkasztás, továbbá támogatja a társadalmi rétegek közötti óriási elszeparálódást, ennek végkifejleteként egyfajta „versenyhelyzet” történik: nyomjuk tovább az igát, keressünk több pénzt, menjünk el ide-oda, posztoljunk róla mert a boldog és sikeres élet képlete.

Eddigi tapasztalataim és meglátásaim szerint létezik egy olyan réteg is ( sajnos egyre kevesebben) akik viszont teljesen elhatárolódnak ezektől : bár nem kedvencem a film teljesen, de az Út a vadonba egy olyan film volt, ami elgondolkoztatott, hogy a nomád életmód, a pénznélküliség mekkora terhet vesz le az ember válláról. Ha nincs pénzed nem költekezel, kreatívabban és intenzívebben éled meg a mindennapokat, elvégre fel kell találnod magad az életbenmaradás érdekében. Egy másik dokumentumfilmben egy házaspárt láttam, akik valahol az istenháta mögött laknak két gyerekkel, mindketten kutatók és abszolút nomád életmódot folytatnak a természet adta lehetőségekből. Gyönyörű jurtában éltek és  tulajdonképpen mindenük megvolt : a gyerekek élményközpontúak voltak, mindennap tanultak valamit a természetről és szerintem igen gazdag gyermekkoruk lehet(ett). Mindazonáltal én még gyarló ember vagyok, nem tudnék száz százalékban lemondani a pénz adta lehetőségekről : szívesen élnék erdőhöz és városhoz egyformán közel, bár nincs autóm, szeretnék egyet, szerintem a kirándulás összehangolható autó-séta-túra hármasságban, imádok secondhand boltokban vásárolni, pont úgy, ahogy a kuponokat is kedvelem. Amennyire csak tehetem, próbálok arany középutat találni a pénzzel kapcsolatban.

Nektek mi a meglátásotok a pénzzel kapcsolatban?Tényleg ez mozgatná a világ rozsdás rugóit?