Az ünneplés már egy ideje nem az én asztalom. Pótolni, foltozgatni lehet, vannak és voltak rá kisebb-nagyobb megoldások, időszakosan. Nagyon szerettem volna és szeretném most is ,ha a Karácsony ugyanolyan hangulatot tudna idézni bennem, mint gyerekkoromban. Persze, ahhoz kell egy kis varázslat is, hiszen az ajándékok csomagolása, felfedezése, a ‘télapó’ settenkedése éjjel, a kopogás mind-mind játék volt és borzalmasan élveztem.
Mondhatnám azt, hogy a mai kor emberének a karácsony nem más, mint pr,marketing és pénz. Nem szeretnék általánosítani, mert remélem ( és tényleg!), hogy nem csak ilyen emberek vannak, hanem olyanok is, akik egyszerűen varázsolják meseszéppé az ünnepeket. A meseszéppé varázslók közül találkoztam egy-kettővel, de annyira boldog lennék ha többen lennének – mondjuk beleértve magamat is. A minap gondolkoztam ezen, hogyan lehetne előhozni magamban azt a bizonyos lángot, a gyermeki rajongást, a készülődés izgalmát. Még keresem a válaszokat, de bízom benne, hogy hamarosan megkapom őket!
Ezzel nem fogok nagy titkot elárulni, ha közlöm, hogy a legtöbben akkor kapnak karácsonyi-frászt, amikor már októberben elkezdődnek a bevásárlóüzletek és központok őszi kínálatában a karácsonyi becsempészése. A szülők aggódni kezdenek a mikulás csomagok miatt, hogy kinek mi kerüljön bele, hogyan oldja meg vagy nem tudom jelenleg mennyire működik még ez a rendszer ahelyett, hogy a gyerkőc valami hiperszuper konkrét dolgot kap – mondjuk egy telefont, egy laptopot és akármi mást is. Merthogy ilyen is van! Az iskolában ugye szinte naponta megy a versengés, kár lenne tagadni, mert szerintem ez minden generációban fellelhető volt szóval ebből kiindulva már a klasszikus mikuláscsomagozás talán nem is létezik annyira.
Nahát erre rájön a Karácsony és az, hogy ki mire vágyik. Én a hasznos ajándék párti vagyok, dehát gyerekként, ha a szívemre teszem a kezem, jobban örültem egy barbi konyhának, mint mondjuk egy jó, meleg vastag zokninak. ( sosincs zoknim, csak szólok, ha valaki ötleteket gyűjtene :)) Az eddigi tapasztalatokból kiindulva, inkább megmondom és leírom, hogy mi az, amire ténylegesen vágyok – nem szeretném, ha felesleges pénzköltekezés menne körülöttem. Így legalább biztosan tudom, hogyha kapok is valamit, azt maximálisan használni fogom és nem végzi a fiók és szekrény alján.
Viszont nem mindenki ilyen – tehát a szociális médiafelület karácsony tájékán igencsak kitér a hitéből, vagy inkább beturbózza magát?( kérdéses), merthogy ilyenkor bukkannak fel, hogy kinek nagyobb az ajándékcsomagja. Ki mit kapott, ki mennyit költött ( ez körülbelül majdnem ugyanaz az effekt, mint a nyaralásos fotók a Maldív-szigetekről, meg innen onnan), kinek van szebb karácsonyfája és szebben mosolygó, befagyott mosolyú családi képe. Elnézést az utóbbiért, de nem tudom megállni sokszor, hogy ne ezt gondoljam – hiszen ez csak egy kép, ami tökéletesnek hat,ezt az érzést sugallja a „nagyvilág” felé, hogy minden rendben van, minden csodálatos, éljen a szeretet ünnepe, aztán a háttérben meg sokszor nagyon nem így működik az egész. Kicsit ez olyan, mint mikor valaki teleposztolja az üzenőfalat azzal, hogy ő mennyire szerelmes és ötvenhatmillió képet feltesz ez ügyben, hogy mások is így gondolják. (Nem mintha én nem léptem volna ebbe a szarvashibába, mert de és utólag módfelett nem is értem magamat de ezen most lendüljünk túl).
Na itt lép a képbe, pont a fent említett okok miatt, a szegény ember dilemmája és stresszhelyzete. Hiszen sokan esnek abba a hibába, hogy kivülre akarnak megfelelni, tehát ebből fakadóan ők is belelépnek ebbe a ‘kinek nagyobb a… az ajándéka’ versenybe. Családi nyomásra, szociális média nyomásra, társadalmi elvárások gyanánt – kinek mi, lehet ebből csemegézni. Ezt használja ki az összes, ismétlem az összes üzlet,bolt, márka, termékkínáló és a többi. Az összes elcseszett reklámmal azt szugerálják mentálisan a vásárlóba, hogy vegye meg azt a huszonhatodik laptopot is a család legkisebb tagjának, mert ha nem teszi meg, akkor szar szülő, meg annál is szarabb, hogy a gyereket is kifogják nézni a suliból, ezt meg ugye nem akarhatja a szülő,mert akkor megint kiderül róla, hogy szar szülő. Duplán szar. Nyilván itt remélem érzitek az iróniát, de a lényeg, hogy valóban nagyon rámennek arra, hogy minél többet vásárolj és lehetőleg minél nagyobb értékben. Leárazások, blackfriday, ilyen-olyan akciók – ami egyébként olcsó trükk, hiszen a régi árat spécizik fel nagyobbra, majd leértékelik az eredeti árra. Persze, tiltja a törvény, hogy a vevőket palira vegyük, merthogy ez csalás – na persze és ki jár ennek utána? Kinek érdeke?
Szóval az igazi freak-outolás már november közepén megkezdődik, az emberek őrültmód vásárolnak, tépnek-cibálnak másokat az ajándékokért. Az ünnepi ebéd, vacsora, a gyönyörű fotó, a szépen feldíszitett karácsonyfa alatta az ötven ajándék – na ez a kép él a legtöbb emberben, amikor kiejti valaki a száján, hogy Karácsony. A másik része az amire gondol, a hajtépés, a sietség, a karácsonyfa kiválasztása, az ajándékok beszerzése, a nagy rush, rohanás mindenhova is. Stressz, feszültség -és még ha mi, akik egyébként a zen tanaival nőttünk fel, hát egy-egy ilyen bevásárlás után, ránk is jut a stresszből bőven, mert elég látni meg érzékelni a több ezer nő féktelen futamát a tökéletes ajándékhajkurászás közben…
Nade. Nem az ajándék fontos, nem a karácsonyfa, nem a tökéletes pulyka,csirke, meg hidegtál, de még nem is az ünnepi töltött káposzta. Az a legfontosabb legalábbis számomra és remélem, sokan egyetértenek majd velem : a nap végén összeülni, koccintani egyet és azt mondani, de jó, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, minden rendben.