Introvertált : befelé figyelő, háttérbehúzodó, kevés beszéd, zárkozott és félénk.
Valami ilyesmit dobna ki a google ha rákeresnénk erre a jellemtípusra.Van egy nagyonkirály személyiségteszt itt.
Ez a teszt amúgy szerintem tényleg nagyon hasznos, rólam is olyan dolgokat dobott ki, hogy ihajj-csuhajj és persze nagyon is van valóságalapja. Nekem a morális alapokkal van gondom – illetve, hogy nincs! Merthogy nem igazán tűröm, sőt, alapvetően nem is tűröm az igazságtalanságot és ezt sokszor szóvá is teszem.
Gyerekkoromban igencsak nehezen néztem el, hogy ugyannyi munkával én rosszabb osztályzatot kapok, mint XY, merthogy ő a kedvenc. Nincs kedvenc. Nagyon-nagyon belénknevelték az általánosban legalábbis azt gondolom, hogy az én osztályomban ez maximálisan jelen volt, hogy muszáj legjobbnak lenni. Nincs más opció. Legyél ebben is kiváló meg abban is – ez többnyire a tanárnő saját egójának a simogatását szolgálta, semmint azt, hogy valóban büszkék legyünk a tudásunkra. Nem felejtem el, hogy nagyon nem voltunk barátok a matekkal de ez addig nem zavart engem, ameddig a tanárnőm nem állt mellettem és szinte sírásig szuggerált, hogy márpedig ezt így nem lehet, hogy üresen hagyom. Mert mindent mindig tudni kell és ha úgy van, akkor a szünetben is ott áll mellettem és mentális támadást intéz ellenem, hogy nem adhatom le az ötös szintet.
Azt sem tudom kiverni a fejemből, hogyan lehet az, hogy valaki kitúr engem a munkahelyemről, kevesebb tudással ámde hosszabb nyelvvel. Ez sem teljesen világos, hogy miként lesz valakiből papír nélkül,tudás nélkül ( és itt nem arról van szó, hogy én lenézem őt amiatt, hogy ő ezt vagy azt nem tanulta, elvégre nem mindenkinek adott a lehetőség. A cipész meg maradjon már a kaptafánál esete…) olyan ember, aki nekem osztja le a parancsokat és lép a helyembe, mert egyetlen előnye velem szemben a gyakorlatiasság. Tudom, hogy ilyen világot élünk, ahol kutya eszik kutyát, de ez az, amit én nem tudok lenyelni.
Nekem védőügyvéd személyiségem van ( katt ide, ha érdekel). A segítőkészségem néha az egeket veri, még akkor is próbálok valamit és valahogyan tenni, ha egyébként halott ügy. Introvertáltként az eszközöm az írás, hiszek a karmában, a jó és a rossz egyensúlyában – néha idealisztikus ötleteim vannak, amik persze egy idő után realisztikussá válnak. Egyébként tényleg könnyen kommunikálok, de van úgy, hogy hetekig nem keresem a hozzám egyébként nagyon is közel álló barátaimat – ha nem vagyok lelkileg a legjobban, értsd szükségem van a feltöltődésre egy hosszú hét után ( pl. most) akkor nem keresem őket. Ebből volt már sértődés, harag, miegymás. Őszintén szólva ez sem igazán rendít meg abban, hogy odaadjam magamnak ezt az időt – aki ezt nem érti meg vagy éppen nem látja át, hogy nem akarok akkor kommunikálni, mikor nem tudom 100%-ig önmagam adni, hát akkor üsse kő, nem ismer engem sem. A védőfalaim igencsak magasak, felszínes beszélgetésekre amúgy nincs időm, sem kedvem. Pár mondat után letudom szűrni és le is szűröm, kit mennyire lehet ‘bentebb’ engedni. Sokszor szívtam már meg ezzel, hogy nagy bizalmat szavaztam lepcses szájú,rosszindulatú és energiavámpír embereknek, de olyan lettem idővel, mint egy jó tűzfal : ha nem tudod a biztonsági kérdésekre a választ, te bizony nem jutsz sehova se.
Nehéz egyébként valóban introvertáltnak lenni, amikor manapság mindenki harsányan hirdeti az igét, osztja az észt, kéri a véleményt de nem fogadja el. Minden kifele történik : plakátlányok tökéletes alakkal, ámde kitudja milyen szintű roncslelkekkel, tömeggyártott magazinok kevés valódi tartalommal, brandek nagy nevekkel, szóval tudjátok. Gyorsan élünk, minden egy nagy rush, ahol a leggyorsabbaké a világ aposztrofált élvezete, hatalma és boldogsága is. Olyan szavak repülnek a levegőben, mint önmegvalósítás, mindfullness ( kedvenc szavam lett), self-care, mindenféle angolból átvett trendi szavak, amik hashtaggel jól mutatnak, egyébként meg nem feltétlenül éljük is ezt meg = csakis kifelé mutatunk. A dolgok valódi megélése nem az erősségünk – vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy kétpofára zabáljuk az élvezeteket és még mindig nem elég. Fogyasztó társadalom, óriási igényekkel. Kinek mond ez valamit?
Introvertáltként, védőügyvédként élharcost játszok néha ( szélharcosnak is mondanám…) mivel sok esetben bár kimondom, megvitatom a nézeteimet másokkal, az úgy át is suhan rajtuk. A pénz kérdése mindig rizikós – idealisztikus nézeteket vallok, ez tény. Főleg Magyarországon, de ezt sem kell bemutatnom senkinek.
Introvertált vagyok – de van hozzám útmutató, csak kérdezned kell.
Hiszem, hogy a jó kommunikáció utat mutat mindenki számára, úgymond, hidakat képez – teljesen mindegy, hogy ki honnan és milyen közegből jött.